Menü

2016.09.19.     Hozzászólás 0

A hiányzó láncszemek-Northwave 2017

A tavalyi Eurobike szakmai kiállításon lépett be a Northwave márka az enduro cipők szegmensébe, ráadásul rögtön nagyot durrantottak, hisz nem más segítette az ideális lábbeli megalkotását, mint maga Cedric Gracia. Idén pedig a cipő palettájukban levő két hiányt töltötték ki két vadonat új modellel.


Az új kategória – Outcross


Az eddigi allmountain-enduro valamint xc cipők között volt egy rés. Hisz előbbiek az extrémebb felhasználásra, utóbbiak a kompromisszum nélküli teljesítmény leadásra nyújtottak modelleket. De ott vannak még azok a felhasználók, akik túráznak, mindennemű teljesítmény orientáltság nélkül bringáznak, olykor dózeren máskor pedig terepen és van, hogy tolják a paripát. Számukra most itt az Outcross névre keresztelt kategória, és vele rögtön három kicsit különböző modell.

Michelinnel közös fejlesztés Forrás: Northwave

Ismét a Michelin mérnökeivel és technológiájával karöltve lettek megtervezve a cipők, melyek egy merev és hatékony pedálozást nyújtó cross-country, valamint egy csúszásmentes lépést és kényelmes gyaloglást biztosító all-mountain lábbelik kombinációja.

Outcross Plus Forrás: Northwave

Az Outcross Plus és Outcross modellek 440 grammjukkal nem túl nehezek. 3D hálós anyaga kényelmes lábfejilleszkedést biztosít, amit a megfelelő pontokon kopásgátló filmrétegekkel erősítettek meg. A rögzítést tépőzárak biztosítják, amit a Plus-modell esetében a Northwave saját fejlesztésű SLW2 tárcsás-damilos rendszere egészít ki. Az antracit-fekete-narancs színkombó nagyon vagányra sikeredett, de a csajok számára készül fekete-zöld kivitel is – ami természetesen nem csak eme tulajdonságában nőies, hanem méretezésében is!

Outcross Knip Forrás: Northwave

Az Outcross Knit, ahogy azt neve is sugallja, egy kötött (knit = kötött) felső részes kerékpáros modell. A speciális, szövésében, a végleges elhelyezkedésnek megfelelően alakított anyag könnyű (a komplett cipő 435 gramm) és strapabíró, ráadásul igen jól néz ki (erre rátesz még a fekete-narancs, illetve kék szín variáció is). Ez a változat fűzős, nincsenek tépőzárak. Természetesen ezen is megtalálhatók a kopásgátló feltétek is.

Mindhárom modell klipsz használatra előkészített. Igazából, hazai felhasználásban, lehetőségekben gondolkodva, ezen három modell a legjobb választás mindenkinek, aki nem versenyzik, csak hobbi szinten mountain bike-ozik. Ráadásul a Knit-verzió ára 28 000 Ft alatt lesz egy hajszállal, ami nagyon barátinak mondható! De a másik két modell (30 990 és 39 990 Ft-os) árai sem vészesek.

Simulékony és hatékony - Extreme RR országúti cipő


A kiállítás fő fókusza, nem véletlen, a vadonat új országúti top modellre irányult a Northwave standján. Az Extreme RR (Road Race) a márka eddigi legjobb lábbelije, innovatív technológiával, nagyszerű kényelemmel és pedálozási hatékonysággal.

Extreme RR Forrás: Northwave

A cipőt a nyomáspontmentesen lábfejünkre záródó XFrame-technológia teszi rendkívülivé. A megoldás lényege, hogy a cipő felsőrészét, annak kialakítása és az azt lábunkra feszítő damil elvezetésének iránya révén nyomásmentesen tudjuk zárni. A rövid próba alapján kicsit olyan érzés, mint amikor egy kompressziós zoknit veszünk fel. Nincs kiemelkedő pont, ahol jobban éreznénk a cipőnk. Ezt a technológiát a saját fejlesztésű SLW2 tárcsás-damilos rendszerével kombinálták, így könnyedén tudjuk lábunkra igazítani, és gyorsan oldani.

XFrame fűzési technológia nyomáspontok nélkül Forrás: Northwave

A cipő külsejét egy fél milliméter vastag kopásgátló filmréteg védi. Lábfejünkkel pedig egy kényelmes hálós anyag érintkezik. Két talpbetéttel érkezik majd, egy normál és egy keskeny lábfejűek számára biztosít kényelmet.

A pedálozás hatékonyságát az ultrakönnyű karbon talp növeli. Merevségét jól jellemzi, hogy merevségi indexe 15,0! Ez a szám minél magasabb, annál kevésbé hajlékony az anyag. Az átlagos országúti cipők talpa 6-9 közötti értékekkel rendelkeznek.

A fenti tulajdonságai mellett az Extreme RR mindösszesen 220 gramm. Nagyon vagány fekete-fluo sárga és ennek inverzében lesz elérhető.

Olvass többet a témáról: EuroBike 2016

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.