Menü

2013.04.16.     Hozzászólás 0

ebike.hu

184 nevező kezdte a versenyzést Szlovákgyarmaton

Hetedszer is az eBike.hu kupán startolt a hazai XCO versenyszezon


Az egész heti változékony időjárás ellenére vasárnap ragyogó napsütés és kiváló talajú pálya fogadta a versenyzőket. A versenyek új időrendjének köszönhetően 9 órakor az amatőrök rajtjára került sor egy könnyített 2,8km-es pályán, amely azonban tartogatott néhány meglepetést illetve egy kis sarat is az indulóknak, kipróbálhatták az XCO versenyek savát-borsát egy-egy rövidebb szakaszon.

A 9 órás rajt egy kicsit korai lehetett még az amatőr versenyzőknek, így főként a környéktől érkeztek indulók, egyenlőre csak férfiak, de reméljük a Cross Country Challenge sorozat további állomásain a hölgyek is kedvet kapnak ehhez a versenyformához. Az amatőr Masterek futamát egy régi motoros, Kotroczó Nándor (SHKE) nyerte, míg az amatőr Junior férfiaknál a Pécsről érkező Veszelka Gergely bizonyult a legjobbnak.
10.45 kor a gyerekek rajtoltak a már "szokásos" 1 kilométeres pályán a versenyközpont feletti domboldalon. Az U9 kategóriából került ki (nem meglepő módon) a legfiatalabb versenyzőnek járó díj várományosa,a mindössze 6 esztendős és pár hónapos Ördög Ákos (Alpinbike Team). A győztesek Vas Balázs (Merida Maraton Tean CST) és Bali Emese (SHKE). Az U11-es korosztályban Lőrincz Vera (Gödöllői Sport Klub) és Pataki Barnabás (PCCC) közel egy perces előnnyel győzedelmeskedtek, míg az U13-as fiúknál Bíró Dávid (CUBE-Csömör) szinte leiskolázta a mezőnyt, majd 3 perccel érkezett a második helyezett Tóth-Lovász Gergely (Bátorfi AKTK) előtt. Az U13-as lányoknál a tavalyi évhez hasonlóan Vas Kata Blanka (Merida Maraton Team CST) és a hazai pályán versenyző Nagy Vanessza (Vitalitás SE) emelkedtek ki a mezőnyből, Kata azonban magabiztosan szerezte meg az első helyet.

 

Délben az U15-U17 és a Másodosztály nők kategóriája rajtolt, valamint itt indult a csapatvezetői értekezlet döntése alapján az U19 női kategória egyetlen indulója is.

Az U15 fiúknál Kádi Tamás (CUBE-Csömör) és Fetter Erik (PCCC) küzdelme sprintbefutón dőlt el az előbbi javára, míg az U15 lányoknál egyértelmű fölénnyel győzedelmeskedett az U13-ból idén felkerülő Buzsáki Virág. U17-ben szintén csapatversenyt láthattunk a CUBE-Csömör 2 versenyzője, Kádi József és Valter Attila előadásában, melyből az előbbi került ki győztesen. A harmadik helyre Dina Dániel (PCCC) már 9 perc hátránnyal érkezett. Az U17 lányoknál Megyaszai Lilla első köre az Elit nők között is megállta volna a helyét, több mint negyed órával nyert a két nógrádi versenyző Csikány Bianka (SHKE) és Jamrik Panna (Vitalitás SE) előtt.

 

A Másodosztály női kategóriában hazai siker született: a rendezésben is tevékenyen résztvevő Reitingerné Golyán Szabina (Vitalitás SE) érkezett elsőként Bódán Zsófia (Ózdi KE) és Sejben Anita (SHKE) előtt. U19 női kategóriában Gál Zsófia (Sintesi Bike Nagy SE) ellenfél nélkül szerezte meg a győzelmet.

A legnépesebb mezőny a Másodosztály férfi és a Master férfi kategóriák 13 óra 30 perces rajtjára gyűlt össze. A hőmérséklet ekkorra már elérte a 20 fokot is és bizony jól jöhettek a nevezés mellé kapott Xenofit magnézium italportok az izomgörcs ellen. Az erőviszonyok kissé átalakultak az előző évhez képest a Másodosztály férfi kategóriában, bár ez betudható a viszonylag rövid szabadtéri edzésre is használható időjárásnak. A versenyt Soós Tamás (Bike Zone Gödöllő) nyerte 1 órán belüli idővel, a hegyikerékpározásba visszatérő pécsi Vajda János Péter és Tóth András (VKE Nelson Cross Bikes) előtt. A Master 1 kategóriában folytatta tavalyi remek szereplését Tánczos Gábor (Meditech SC), aki a cross szezont is végigküzdő Kovács István (Ózdi KE) és Cser Gábor (Alpinbike Team Giant Endura Csonticar) előtt végzett az élen. A Master 2 kategóriában a tavalyi évben is domináló Kis József-Vas Péter duó (mindketten Merida Maraton Team CST) közé beférkőzött a Master 1-ből fellépő Bokros Manassé (VKE Nelson). A Master 3-ban Rusovszki Gábor diadalmaskodott.

Az új időrend szerint 15 órakor rajtolt az Elit futam a felnőtt U23 és U19 mezőnyökkel. A versenypálya nekik 200 méterrel hosszabb volt, hiszen egy technikás lejtő és egy emelkedő került be a körönként így más 240 méter szintet tartalmazó pályába. Az U19 fiúknál Bányai Dominiknak (PCCC) elszámolnivalója akadt ezzel a pályával, hiszen a tavalyi esztendőben alaposan kifogott rajta, idén viszont remekelt, olyannyira , hogy toronymagasan megnyerte kategóriáját és az előírt 4 kör teljesítését követően az abszolút 3.helyen állt, csupán Buruczki Szilárd (Merida Kőbánya TC) és Blazsó Márton (VKE Nelson) rendelkezett jobb részidővel a 4 kör végén. Az U19 második és harmadik helyén 2 újonc: Erdélyi Attila (CUBE-Csömör) és Dina Márton (PCCC-BMC) bő 5 perccel eltávolodva a középmezőnytől.

 

A nők abszolút versenyében Dósa Eszter (Vitalitás SE Scott Nutrixxion) magabiztosan nyert a szlovák Michaela Malarikova (CK Sportmed Bratislava) és a Master női kategória hiányában Elitbe átnevező Cseh Veronika (Alpinbike Team Giant Endura Csonticar) előtt.

A férfiak abszolút versenyében a mezőny végéről rajtoló Buruczki Szilárd az első kör végére az élre állt. Szorosan a nyomában a tavalyi dobogós szlovák Jozef Bebcákkal (Cykloklub Turzovka) és a tavalyi XCO kupasorozat győzteseként egyes rajtszámot viselő Blazsó Mártonnal. Az erős tempó miatt Bebcak hamar kiszakadt ebből a sorból, Marci azonban nem tágított és tartotta a tempót, közeledni azonban nem tudott, így jóformán az első körben kialakult 15 másodperces különbség Szilárd javára döntötte el a küzdelmet. Mindkét versenyző formája biztató, hiszen a tavalyi győztes időnél szűk 4 perccel jobbat tekertek a 95 százalékban azonos nyomvonalon vezetett pályán.

 

Az eredményhirdetésen a helyi vállalkozók és a Biker Kft. által felajánlott díjak kerültek jól megérdemelten a dobogósokhoz, melyeket Denisza Arvayova polgármester asszonytól és Zavicsa Ádámtól (eBike.hu képviseletében) vehettek át a díjazottak. Az eBike.hu kupát, amely hagyományosan a leggyorsabb kör teljesítőjének jár, Buruczki Szilárd vihette haza 18:25-ös idővel.

Az XCO Magyar Kupa és a Cross Country Challenge következő állomása április 28-án Zalaegerszegen lesz, melynek kiírása megtekinthető a crosscountrychallenge.hu oldalon.

Klikk: Eredménylista...

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.