Világkupa-negyedik a Simon-Juhász egység Hír

Vasvári Press
2011/05/30
A Simon Béla - Juhász Adrián páros maga mögé utasítva a 2008-as olimpián 4. helyezett német csapatot.
Hirdetés
Negyedik helyen végzett a Simon Béla - Juhász Adrián (Tisza Evezős Egylet) férfi kormányos nélküli kettes a Müncheni világkupán, maga mögé utasítva a 2008-as olimpián 4. helyezett német csapatot.   - Hasonló ütemben kezdtek a fiúk, mint a középfutamban, szinte másodpercre pontosan ugyanazt az első 500-at evezték, és bár az utolsó helyen haladtak, betartották a taktikai utasításokat és csak 1000 méternél kezdtek ráhajtani az élmezőnyre. Az utolsó 1000 méteren ki is jött az az állóképességi előny, ami a csapatot jellemzi így sikerült megelőzni az olimpiai negyedik német egységet és kevesebb, mint egy másodperccel megközelíteni a tavalyi világbajnoki 3. helyezett görög csapatot, akik végül harmadikok lettek. Jó visszajelzés ez az eredmény az eddigi munkára nézve, úgy néz ki, jó úton halad a felkészülés, a fiúknak is kellett ez a siker, hiszen ebben a mezőnyben negyediknek lenni nagyon jó eredmény – mondta Molnár Dezső , a csapat edzője.
  Egy héttel ezelőtt kerékpáros edzés közben balesetet szenvedett Simon Béla és Juhász Adrián harmadik társuknak, a szolnoki evezős Szigeti Györgynek kívánnak jobbulást ezzel az eredménnyel, aki komolyabb sérüléseket szerzett, míg a páros "megúszta" könnyebb karcolásokkal, zúzódásokkal. Egy autó hajtott ki a srácok elé, akik már nem tudtak időben megállni.   Ezen a napon állt rajthoz a B döntőben a női kétpárevezős egység is. Szabó Katalin (Vác Városi Evezős Club) és Gyimes Krisztina (Győri Vízügy Spartacus Evezős Klub) végül a 12. helyet szerezték meg jó és lendületes versenyzéssel, mindössze két másodperccel elmaradva, melyet a vasárnap átvett új hajójukkal minden bizonnyal máris ledolgoznak.
  Eredmények: Férfi kormányos nélküli kettes: 1. Anglia 6.24.67 2. Olszország 6.28.37 3. Görögország 6.29.85 4. Magyarország 6.30.37 (Simon Béla – Juhász Adrián)   Női kétpárevezős: 1. Anglia 6.57 2. Amerikai Egyesült Államok 7.00 3. Fehér-oroszország 7.05 12. Magyarország 7.14 (Szabó Katalin – Gyimes Krisztina)
Hirdetés