Menü

2007.07.30.     Hozzászólás 0

www.sarkanyhajofesztivalok.hu

Végre Budapestre is elért a Sárkányhajó Fesztiválrendszer

Augusztus 18-án rendezi a Dragon Aktív Kft., az öt fordulóból álló fesztiválrendszer idei harmadik állomásaként, a I. Budapesti Sárkányhajó Fesztivált és a Magyar Kupa 3. Fordulóját a Lágymányosi öbölben.

A rendezők szeretnék, ha Új Buda régen kedvelt és manapság nagy beruházásokkal megújuló Lágymányosi öble, vagy más nevén a Kopaszi gát, ismét a vizisportok és a szabadidős programok  fővárosi központjává válna. A látványos, és sok embert megmozgató sárkányhajó fesztivál budapesti megrendezésével, bemutatásával szeretnék a főváros tömeg, és versenysport életét színesíteni, felpezsdíteni. A főváros és szűkebb értelemben Új Buda polgárainak, vállalati kollektíváinak, diákjainak, sportolóinak, baráti társaságoknak, a részvételére számítanak, de országosan is hirdetik az eseményt. A Dragonosok az idén már két fesztiválon sikeresen túl jutottak. Győrben 72, Fadd – Domboriban 36 nagyrészt amatőr csapat vett részt a versengésben, és több ezer lelkes néző szurkolta végig a látványos vizicsatákat. 

További versenyhelyszínek idén:
I. Szegedi Sárkányhajó Fesztivál 2007. szeptember 1-2. Szeged, Tisza
III. Székesfehérvári Sárkányhajó Fesztivál 2007. szeptember 28-30. Székesfehérvár,Csónakázó tó

A sárkányhajó egy olyan speciális, hagyományos terv alapján megépített 12,5 m hosszú kenu típusú hajó, melyet elöl sárkányfej, hátul pedig sárkányfarok, díszít.

A legénység, két oldalt arccal előre ülve, egytollú kenu lapáttal, egy dobos adta ütemre és egy kormányos irányításával hajtja előre a hajót. A dobos háttal a menetiránynak ülve elől foglal helyet, a kormányos pedig hátul a hajó farában áll és a rögzített kormánylapáttal kormányoz.

A sárkányhajózás mindenki számára, egy újszerű kikapcsolódás és élményszerzés. Csapatépítő jellegénél fogva az emberi kötődéseket, az összetartást erősíti. Ellentétben más vizisportokkal, a sárkányhajóban egy-két óra gyakorlás után már a 16-20 ember, egy időben, egy célért tud küzdeni, versenyezni. Az eredményességet az határozza meg, hogy a rendelkezésre álló rövid idő alatt melyik legénység tud a leggyorsabban összerázódni, egy ritmusban együtt evezni.

Az öbölben, Team, MVM (Mix), Első Bálozók, Dragon Aktív Open Kupa, Magyar Kupa 3. forduló,  Dragon Aktív Mix Kupa, Magyar Kupa 3. forduló, és Marathon Kupa kerül megrendezésre, 250 és 2000 méteres távokon.

Várják minden olyan legénység jelentkezését, akik szívesen résztvesznek és megmérettetnek egy ilyen újszerű eseményen. A versenyzés különösebb fizikai erőnlétet nem igényel, a lényeg, hogy mindenki jól érezze magát! Minden csapatnak hajót, lapátokat, kormányost és megfelelő gyakorlási lehetőséget biztosítanak.

Kiváló és újszerű hétvégi program lehet a fővárosi polgároknak, ez a látványos fesztivál.

Információt a 30/933-6094, 06/20/956-9716 telefonszámokon vagy az info@sarkanyhajo.hu e-mailen lehet kérni.
A fesztiválokról és a további versenyhelyszínekről a www.sarkanyhajofesztivalok.hu oldalon olvashat.

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.