Menü

2007.06.27.     Hozzászólás 0

Felavatták a Békési Kishajó kikötőt

Június 22-én ünnepélyes keretek között adták át Békésen az újonnan épült kishajó kikötőt és átemelőt. A hivatalos ceremóniát megelőzte az "Egy hajóban evezünk"- túra.

Az "Egy hajóban evezünk"- túra résztvevői Gyuláról indultak útnak, és 20 kilométert teljesítve értek el a békési hajókikötőhöz. A célállomáson került sor a kikötő és átemelő felavatására, a "Körösök lágy ölén"- ökoturisztikai fejlesztési program részeként.

A túrát a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület szervezte, melynek alapítója 9 település önkormányzata a megyéből, és különböző civil szervezetek. 2002 óta működik a szervezet, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a környezeti értékekre, és olyan fejlesztéseket foganatosítson meg, amelyek a természetvédelem területén a helyi, és kulturális értékeket megóvni kívánja. Az egyesület egyik legnagyobb beruházása az uniós pályázattal megvalósuló Békési Kishajó kikötő és átemelő megépítése a Kettős-Körös békési duzzasztójánál. Békés város önkormányzata évek óta kiemelten kezelte a tervek megvalósítását, mivel a létesítmény jóvoltából a Körösök, a romániai szakasztól, egészen a Tiszáig hajózhatóvá válnak.

A Békési kishajó kikötő és átemelő egy 76 férőhelyes létesítmény, melynek részét képezik az úszó mólók és a rámpás hajóátemelő. A hajóátemelés kézi mozgatással, történik. A gát másik oldalán található Dánfoki Ifjúsági Táborban a túrázók számára lehetőség van sátorozásra, és egyéb szálláshely is biztosított részükre.

A jövőben a tervek között szerepel, hogy a helyileg védett kikötőterülettel, továbbá a Körösök jellegzetes növény -ill. állatvilágával is megismerkedhessenek az érdeklődő helyiek és vendégek. Békés szívében hamarosan tanösvény létesül az Élővíz-csatorna partján. Ez egy ökoturisztikai ismeretterjesztő útvonal lesz, amely a csatorna két partján kerül kialakításra. A program keretében két új békési híd is megépült, amelynek átadása a tanösvénnyel együtt történik a közeljövőben. Az útvonalon a Körösök menti növényvilág bemutatása a cél. A területen visszaidézésre kerülnek a tájon honos hagymásnövények, gyöngyvirágos ligeterdők. Mindehhez ismertető táblák tartoznak, valamint egy információs ház segíti az érdeklődőket.

A "Egy hajóban evezünk" túrán résztvett: Hanó Miklós, Békéscsaba alpolgármestere, Papp János, a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület tiszteletbeli elnöke, Izsó Gábor, Békés város polgármestere, a békési önkormányzat képviselői, a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület tagjai, Nosza József, Köröstarcsa polgármestere, és Szanazugig résztvevőként Perjés Klára, Gyula város polgármestere.

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.