Menü

2007.06.14.     Hozzászólás 0

Csónakházakkal fejlesztik a Dunakanyart

A főváros és a Balaton mellett a Dunakanyar az idegenforgalom által leginkább látogatott hely hazánkban és a fejlesztéssel még vonzóbbá kívánják tenni.

A térségi fejlesztési tanács szerint hat településen vannak meg a fejlesztésnek a feltételei, amihez elsősorban EU-s forrásokat akarnak elnyerni. Ezt a hamarosan kiírandó, a turizmus fellendítésére irányuló pályázattal fog megvalósulni.

Egy-egy csónakház felépítése megközelítőleg 100-120 millió forintot igényel, amihez 10 százalékos önrész szükséges. A ráfordítás gyorsan megtérülhet, a kajakozás, kenuzás hívei ugyanis nyílván igénybe veszik a csónakházakra települő éttermek, szálláshelyek szolgáltatásait, így pedig a bevételek is növekednek.

Fellendülhet a vízi élhet

A tanács az eltérő helyi adottságokhoz igazodva többféle csónakház tervét is elkészíttette, így lesz, amelyik lábakon áll, lesz, amelyik vízen úszik, és lesz, amelyik a parti töltésre épül.

A programban Visegrád, Szentendre, Vác, Kisoroszi, Kismaros és Sződliget érdekelt.

- Mozgásvilág.hu -

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.