A Lowa Ranger kiváló ...
Ár: 55 900 Ft
HÍREK
A Juhász – Adrián evezős párosé a szolnoki Kővári-díj
Gálaműsor keretében adták át Szolnokon a fiatalon elhunyt újságíró tiszteletére alapított díjat, melyet tizenharmadik esztendeje a sportolók, sportvezetők körében is kiosztanak. A Kővári Tamás-díjat 2009-ben az aktív sportolók közül a Simon Béla - Juhász Adrián U23-as evezős világbajnoki ezüstpáros érdemelte.
Az ünnepségre a szolnoki Aba-Novák Kulturális Központban került sor, a díjazott sportolókat Dr. Magyar Attila, az Egészséges Életért Közérdekű Alapítvány Kuratóriumának elnöke köszöntötte. Szolnok legmagasabb elismerését, a Kővári Tamás-díjat immár tizenharmadik esztendeje adják át, idén többek közt egy tehetséges U23-as evezős egység: Simon Béla és Juhász Adrián vehette át. A Héraklész Csillagprogram utánpótlás-korú versenyzői az idei U23-as világbajnokságon ezüstéremmel, a felnőtt Európa-bajnokságon ötödik helyezéssel zártak; az országos bajnokságon, a felnőttek közt a dobogó tetejére lapátolták hajójukat. Edzőjük, Molnár Dezső, már büszkélkedhet egy korábbi Kőváry-díjas „vizes” sportolóval: a kétszeres junior evezős világbajnok Szabó Kornél 2003-ban kapta meg az elismerést.
A Kővári Tamás-díjat korábban többek közt Kővágó Zoltán olimpiai ezüstérmes diszkoszvető (1997), Furkó Kálmán karatemester-sportvezető (1999), Szellő Imre olimpiai ötödik helyezett ökölvívó (2000), Drávucz Rita világ- és Európa-bajnok vízilabdázó (2002), Folláth Vivien világbajnoki aranyérmes kajakos (2004), Karakas Hedvig kétszeres ifjúsági Európa-bajnok dzsúdós (2005), Varga Tamás világbajnoki ezüstérmes ejtőernyős (2007), Sarudi Pál világbajnoki aranyérmes kenus (2008) kapta. Az idei díjat az evezősök mellett 2009-ben Tóth Zoltán sportvezetőnek ítélték.
Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és írd be az ellenőrzőkódot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
2012. május 19 - 1036. Budapest Fényes Adolf 19-21
Alpinbike teszttekerés: kiskör2012. május 19 - Tiszaújváros
Triatlon klubcsapat OB, Tiszaújváros 20122012. május 20 - Börzsöny
Vártúra a Börzsönyben2012. május 20 - Mátrafüred, Vadas Jenő Erdészeti és Vadgazdálkodási szakképző iskola
Keleti Blokk - Dual Slalom2012. május 17 - Geotrek
Endura kerékpáros ruházat2012. május 17 - Budapest
Cube kerékpár, és Kellys kerékpár akció2012. május 18 - GEOTREK világjárók boltja
Bakancs akció2012. május 18 - Budapest
Non-stop Continental Tömlőautomata
Hegyi körülmények, via ...
Ár: 79 990 Ft
Egy legendás, klasszikus ...
Ár: 19 990 Ft
Hátsó csomagtartóra ...
Ár: 25 500 Ft

"A", "B" és "C" besorolású via ferráták megmászása - 1 napos túrák
A Mont Blanc vagy olaszul Monte Bianco (jelentése mindkét nyelven: fehér hegy) az Alpok, Nyugat-Európa és egyben az Európai Unió ...
Az osztrák gyümölcsös területek gyöngyszemei a völgyekben megbúvó falvak, mint pl. Stanz, Allerheiligen és Mürzhofen. A ...
A Gerlachfalvi-csúcs 2655 méteres magasságával a Magas-Tátra legmagasabb orma.

24 órás verseny,aerobic,agy,akció,aktív utazás,aláöltözet,armstrong,asics,atlétika,atomic,ausztria,author,balaton,balaton bike fest,barlang,basil,bécs-budapest,bérlet,beszámoló,bianchi,bicikli,bicikli bolt,biciklibolt,biciklitúra,bikepositive,billabong,bmx,bolt,bringaexpo,bringapark,bts,budapest,bükk,búvárkodás,capriolo,cateye,catlike,cipő,commencal,commencal bolt,critical mass,cube,cube bolt,curves,dirt,downhill,duatlon,duna maraton,edzés,edzésnapló










