Menü

sportág: HEGYMÁSZÁS    táv: 0,07 km    szintemelkedés: 45 m    szintidő: 40 perc     nehézség: Nehéz

Tálos Zoltán via ferrata emlékút

Tálos Zoltán Emlékút („E” nehézségű, hossza 70 m, szintemelkedése 45 m)

Itt minden Tálos Zoltánnal kezdődött. Az Ő vezetésével kezdtek el mászni a Sziklamászó Meredélyen 1960-tól a Pannonhalmi Bencés Apátság diákjai. Itt volt az első vidéki mászóhely, és ez vonzott ide minket is elsőként, még 1993-ban. Így jöhetett létre ez a nagyszerű mászócentrum. Logikusnak tűnt, hogy a legnehezebb utat Tálos Zoltánról nevezzük el, még akkor is, ha Ő a sziklamászásnak ezt a leegyszerűsített változatát tudtommal nem űzte. A beszállás a Pihenő felett a Vároldalon található. Egy kicsit jobbra tartva átkelünk a patakon, majd egyenesen és balra tartva érjük el a vasalt út (via ferrata, klettersteig) drótját.  Az út nehéz első 15-20 métere az Áthajló Falon halad. Ezen eleinte jobbra tartva, majd függőlegesen, egyre nehezebb mozdulatokkal érjük el azt a pontot, ahol a fal megtörik, és egyre lankásabbá válik. Itt rövid Séta következik, majd a Csúcsdoboznál csatlakozunk be az Ostromlók útjába, ami már ismerős terepen vezet el minket a fal tetejéig.

Aki nem jártas a vasalt utakban, kétsége támad vagy gyerekekkel szeretne végig menni az keresse segítségért Kovács Tamást az út egyik alkotóját. A helyszínen felszerelés bérlési lehetőség is van. 

Topo ForrĂĄs: Csesznek-viaferrata.com

Képekhez katt!

Összesítés

A Tálos Zoltán via ferrata emlékút hossza 0,07 km, az útvonal szintemelkedése 45 méter, szintideje 40 perc, nehézsége nehéz. Az útvonal Magyarország területén található.

Olvass többet: via ferrata, csesznek