Menü

2009.04.22.     Hozzászólás 0

Mozgásvilág.hu - Maulik Nikolett

Vigyázzzzzzzz, jön a hó!!! – Egy lavinaismereti tábor élményei 2. rész

… néhány órával később pedig már egy méterrel fekszel a hó alatt, fejjel előre, teljesen beásva, csak hogy érezd a saját bőrödön, milyen az, amikor elsodor egy lavina…


Az élménybeszámoló előző részéből megtudhattuk, hogyan telt az első nap a lavinaismereti táborban. Most következzék a kalandos szombat, amikor részt vettünk az első mentőgyakorlatunkon, valamint személyesen is megtapasztalhattuk, milyen érzés a hó fogságában rekedni.

 

Egyre magasabbra mászol a levegőt kapkodva a fenséges, hóborította hegycsúcsok között, miközben lassan elmaradnak mellőled a fenyőfák… majd a bokrok is… végül semmi mást nem látsz magad körül, mint a vakító, hófehér szűzhavat. Aztán lassan felérsz a Gyömbér-csúcsra, és eláll a lélegzeted: körös-körül hatalmas hegycsúcsok, a napsütésben szemkápráztatóan csillogó sziklás hegyormok, fenyőerdővel borított völgyek, ameddig a szem ellát…

 

78853-hegyek.jpg

 

… néhány órával később pedig már egy méterrel fekszel a hó alatt, fejjel előre, teljesen beásva, csak hogy érezd a saját bőrödön, milyen az, amikor elsodor egy lavina…

  

 A második napunk nem mindennapi élményeket tartogatott: lavinamentő gyakorlat, éjszakai freeride (pályán kívüli) síelés, hóprofil és hegyoldal-ásás… de kezdjük az elejéről!

 

A reggel meglehetősen nehezen indult kis csapatunknak: az eredetileg megbeszélt fél nyolcas ébresztőből negyed kilenc lett, mire mindenki összegyűlt a társalgóban. Egy gyors reggelit követően kocsiba szálltunk, és visszatértünk a megmászásra váró Gyömbér-csúcs lábához. Fókákat a lécre, hótalpakat a bakancsra, a hátizsákba pedig lapátokat, szondákat, a Pieps is megvan – irány a hegy! Az időjárás a tegnapinak a szöges ellentéte: olyan melegen süt a Nap, hogy egy idő után már pulcsi-kabát-sapka-kesztyű nélkül haladunk.

 

78853-pakolas.jpg

 

Röpke két órás izzasztó mászás után megérkezünk a hegygerincen álló, fantasztikus kilátással büszkélkedhető Gyömbér-házhoz – legalábbis tudjuk, hogy megérkeztünk, hiszen a ház kissé „elhavazódott”: amikor odaérünk, a házigazda éppen az emeleti ablakot ássa ki a hó alól…

 

A menedékházba cirka kétméteres hófalak között jutunk be – kellemes félhomály fogad minket (mivel az ablakokat teljesen belepte a hó), valamint egy kedves pincérnő, aki elszántan, de kevés sikerrel próbálkozik magyarul kommunikálni velünk. Itt kerül sor az aznapi első elméleti tudnivalók megbeszélésére: megismerjük a lavinából mentés fortélyait és a Pieps használatát.

 

78853-hazasas.jpg

 

A Pieps tulajdonképpen egy nagyon egyszerű elven működő szerkezet: alapesetben a világ összes Pieps-e állandó frekvencián sugároz, ha pedig eltemet a hó, a mentőcsapatok a saját, vételre állított készülékükkel bemérik a jelet, így viszonylag nagy az esély a túlélésre. A mentés során a Pieps-szel nagyjából meghatározzuk az áldozat helyét, majd a szonda (hosszjelzésekkel ellátott 2,5–4 méter hosszú bot) segítségével pontosan megkeressük, hol fekszik a hó alatt. Ezután lapátolni kezdünk: a kis, teleszkópos, könnyedén összeszerelhető lavinalapáttal hihetetlen intenzitással kell dolgoznunk, hiszen egy élet múlik azon, milyen sebességgel hányjuk a havat. Itt nincs helye pepecselésnek, beszélgetésnek, jópofizásnak, hiszen a hó alatt egy társunk éppen a túlélésért küzd!

  

Mielőtt elkezdenénk a mentést a gyakorlatban is, vár még ránk egy ijesztő – bár András szerint nagyon fontos – feladat: beássuk egymást az előzetesen elkészített, mintegy másfél méter mély hóprofil oldalába, fejjel előre, úgy, hogy csak a lábunk látszik ki… mindezt azért, hogy érezzük, milyen, amikor elsodor egy lavina…

 

78853-eltemetve.jpg

 

Hát, mit mondjak: nem egy kellemes érzés! Képzeld el, hogy ott fekszel a hideg, szűk helyen, ahol megmozdulni se tudsz, és gyakorlatilag az arcod elé tett kezedet sem látod a koromsötétben… nem hallasz mást, csak a saját szívverésedet, és csak reménykedni tudsz, hogy nem hagynak ott a társaid…

Mi nem töltöttünk el két percnél többet a hó alatt, de sokkal, sokkal hosszabb időnek tűnt – és most gondoljunk csak bele, hogy a lavina által elsodort, de életben maradt áldozatok többsége akár 20-40 percet is a lavina fogságában tölt, mire a mentőcsapatok megtalálják!

 

Miközben én éppen az életemről gondolkozom a hó alatt, a többiek azt próbálgatják, milyen érzés, amikor nem havat vagy követ, hanem embert érzel a szondával: magyarán mondva fentről bökdösnek, csak hogy még élethűbb legyen a lavinában eltemetettség érzése (később én is kipróbálom a szondázást: tényleg lehet érezni, hogy mikor döföl csak a hóba, és mikor bukkansz emberre! – ez utóbbi sokkal rugalmasabb).

 

Az első igazi mentésgyakorlat: a két, Pieps-sel ellátott hátizsák már elsodorva a mesterséges, András által gerjesztett „lavinával”, mi pedig a hegy tetején, a kilátásban gyönyörködve várjuk a kezdésre a jelet. „Lavina történt, mentést kérek!” – halljuk András hangját a walkie-talkie-ban, mi pedig előkapva Pieps-einket, rohanunk. Az idő sürget: nem csak azért, mert a hátizsákok „élete múlik rajta”, hanem mert közben rohamosan elkezdett alkonyodni, ránk pedig vár még egy 800 méteres völgymenet a kocsiig…
Azt hiszem, mondanom se kell, hogy rengeteg hibát vétettünk az első – szerencsére nem éles – bevetésünkön: lassúak voltunk, kissé belezavarodtunk a Pieps használatába, nem mindig figyeltünk a mentés irányítójának parancsaira (azt talán még nem mondtam, hogy a mentésnél a második legfontosabb és legsürgősebb dolog – a hivatásos hegyimentők értesítése után – egy vezető megválasztása, aki kontrollálja a csapat munkáját, irányítja az embereket és figyeli, nem indul-e el egy második lavina). Ami jó hír, hogy az első „áldozatot” így is sikerült mintegy 11 perc alatt megtalálnunk, tehát több mint 90 százalékos volt a túlélési esélye!

 

78853-szondazas.jpg

 

Közben a napkorong lassan lebukott a szomszédos hegyek mögé, varázslatos narancsfénybe burkolva a tájat. Elmondhatatlan érzés, mikor ott állsz a hóborította hegycsúcson – a világ tetején –, és figyeled, ahogy a nappal helyét átveszi a csillagokkal teli égbolt – sajnos nem sokat tudtunk gyönyörködni, hiszen indulnunk kellett lefelé a völgybe.

No hát, ha a mai nap eddig nem lett volna elég izgalmas, most rátettünk még egy lapáttal… Síeltetek már éjszaka, vaksötétben, fejlámpával, pályán kívül, fás-bokros szűzhavas terepen? Hát én még nem, de mivel egyszer mindent ki kell próbálni (no meg mert a hegytetőn nem maradhattam), nekiindultam! Csak hogy még nagyobb legyen a kihívás: nappal a sok túrázó egy sávban kitaposta a havat, ami a meleg napsütésben megolvadt, estére pedig újra megfagyott. Körülötte, a völgy két oldalán mély szűzhó volt, így a terep a következőképp nézett ki: mély, tapadós hó, ami megfogta a lécet, majd a feltört göröngyös-jeges sáv, ami felgyorsított, végül újra a szűzhó… mindehhez még tettünk egy kellemes felfedezést: fejlámpával lehetetlen túlzottan előre világítani, így sokszor előfordult, hogy elénk ugrott a semmiből egy-egy fenyőfa vagy bokor… Nem láthatod, merre csúszol, csak társaid fejlámpája ad némi támpontot a sötét éjszakában, miközben mindent áthat az alvó, érintetlen természet csöndje… nincs is ennél fantasztikusabb érzés… szinte eggyé válsz a tájjal… Hihetetlen élmény volt! 

Az autóhoz szerencsére mindenki egyben és épségben leért, bár – főként azoknak az alattomos növényeknek köszönhetően – kisebb esések azért akadtak.

 

78853-retegvizsgalat.jpg


 
A tanulságos, de fárasztó nap után a házigazdáink finom, háromfogásos vacsorával kedveskednek nekünk, amit András fűszerez még meg egy kis elméleti oktatással: először megbeszéljük a délutáni gyakorlat hibáit és tanulságait, majd rátérünk arra, milyen területeken és hogyan érdemes mozogni, amikor lavinaveszély van.

 

A biztonságosabb területek a hegygerincek, lefutó vállak, elméletileg a széles, nagy, hosszú völgyeknek a közepe (bár itt felülről jöhet egy lavina, végig a völgyön, és akkor nagyon nehéz elmenekülni), az erdős hegyhátak, illetve a sziklás területek alatti részek. Azért hangsúlyoznám, hogy ezek csupán általános igazságok, minden esetben a helyszíni körülményektől függ, mit tekinthetünk biztonságosnak! A legveszélyesebb formák ezzel szemben a hópárkányok és az alattuk lévő területek, valamint a hegyoldalon lejövő patakmedrek és vízmosások, hiszen itt könnyen összegyűlhet sok, mély és instabil hó, amit bárki egy rossz mozdulattal el tud indítani a völgy irányába – és máris kész a lavina. 

 

Ha kereszteznünk kell egy lavinaveszélyes területet, természetesen annak is megvannak a szabályai: először is, ha nem vagyunk kényszerhelyzetben, próbáljuk meg elkerülni a veszélyes terepet! Ha valami miatt mégis szükséges áthaladnunk rajta, egyszerre mindig csak egy ember mozogjon a veszélyes részen, a társai pedig folyamatosan figyeljék, nem jön-e lavina fentről, illetve az éppen mozgásban lévőt illetőt se tévesszék szem elöl, hogy ha esetleg elsodorná egy lavina, tudjanak segíteni a mentőknek a pontosabb helyszín meghatározásában.

 

78853-naplemente.jpg

 

Az estét kép- és videóvetítéssel zárjuk, majd mindenki ásítozva vonul vissza, hogy kipihenje magát. A másnapi program: gyakorlás, gyakorlás és gyakorlás! Ahogy András fogalmazott: „A helyben lévők gyors segítsége százszor többet ér, mint egy útban lévő felszerelt profi csapat!” Ahhoz viszont, hogy tényleg hasznos segítséget nyújthassunk, rendelkeznünk kell azzal a tudással és felkészültséggel, amit elméletben nem, csak a gyakorlatban lehet megszerezni.

 

Olvass többet a témáról: útibeszámoló

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.