Menü

2014.10.23.     Hozzászólás 0

Videó: Honnold-szóló testközelből

Az 5.12d nehézségű (IX) Heaven utat ismételte Yosemite-ben egy promóció kedvéért. Kétszer egymás után.


A sziklamászás kedvelőinek aligha kell bemutatni Alex Honnoldot. A rendkívül szimpatikus, első ránézésre kissé málészájúnak tűnő srác, aki egy átalakított kisbuszban lakik, olyan idegekkel bír, mint rajta kívül szinte senki a világon. Kilométeres falakon végrehajtott szólómászásai révén az egész világ megismerhette nevét. Két évvel ezelőtt a hazai mászóközönség is találkozhatott vele budapesti előadása alkalmával.

Alex Honnold Forrás: Jimmy Chin 

Ezúttal egy vállalat kérte fel reklámarcának, mivel tudták, hogy Honnold is használja a szolgáltatásukat. Mindössze egy bemutatkozó portréfilmre volt szükségük, melynek készítésére az ismert hegyi filmest, Jimmy Chint kérték fel. Nem volt semmiféle megkötés, vagy elvárás a film extrémitásával kapcsolatban. Honnold azonban nem szokott fél vállról venni dolgokat, most sem bízta a véletlenre.

Ahogyan az Jimmy Chin blogbejegyzéséből kiderül, a forgatásra mindössze két nap állt rendelkezésükre. Honnold számára csak Yosemite jöhetett szóba, de az El Capitan vagy a Half Dome túl időigényes lett volna a felszerelés és a személyzet mozgatása szempontjából. A választásuk így a Heaven nevű útra esett, melynek kulcshelye egy 13 méter hosszú, erősen áthajló repedés, több, mint 1000 méterrel a völgyfenék felett. Az út nehézsége 5.12d, ami az UIAA szerint IX. Itt egyetlen hiba kötél nélkül egyenlő a biztos halállal.

Alex Honnold a Heaven kulcsrészén, Yosemite Forrás: Jimmy Chin

A legkevésbé sem volt elvárás, hogy Honnold szólózza az utat. Sokkal könnyebb lett volna kötéllel, mert újra lehetett volna venni bizonyos mozdulatokat, meg egy kicsit talán kevésbé stresszes…. Honnold azonban szólózni akart.

Az utat Dean Potter mászta először szólóban 2006-ban. Honnold ismételte 2011-ben, rajtuk kívül nincs más szóló mászója a Heavennek.

A felvételhez drónt vagy Cineflexet nem használhattak, mert ezek a Yosemite parkban tilosak. Maradt a klasszikus módszer, hogy az operatőr kötélen lógva felülről filmezi Honnoldot. Jimmy Chin viszont úgy gondolta, hogy extra látványt és értéket adna az anyagnak, ha egy daruról is filmezné Alexet, amikor kiszáll a legmeredekebb részből.

„Adj húsz percet, aztán megcsinálom még egyszer.”

Hogy Honnold mennyire vette komolyan nemcsak a mászás, hanem a forgatás részét is a projektnek, kiderül Jimmy Chin elbeszéléséből:

"Alex igazi profi. Az ember nem mindennap szólózik 5.12d-t, hogy ezt valaki megrendelésre tegye, számomra felfoghatatlan. Ő azonban nemcsak egyszer mászta meg. Amikor kiszállt az útból, odafordult hozzám, és azt mondta: „Adj húsz percet, aztán megcsinálom még egyszer.” És valóban, kimászta másodszor is."

Következzék tehát a kisfilm mászóvilág számára készült változata. Párszor végignéztem, de már a gondolatától is újra izzad a tenyerem.

 

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.