Te is ott lehetsz a Világ harmadik legmagasabb hegyén

ArvaliCom
2013/01/14
Tavasszal bárki elkísérheti Erőss Zsoltot a Kancsendzöngára - virtuálisan
Hirdetés

Erőss Zsolt egyedülálló kezdeményezéssel vág neki legközelebbi túrájának, amely során a világ harmadik legmagasabb hegyén, a Nepál és India határán található Kancsendzöngára próbál feljutni. Ez alkalommal – virtuálisan – bárki elkísérheti, és nem kell semmi más tennie, csak egy üzenetet hagynia az erre a célra létrehozott Üzenet a csúcsra Facebook oldalon. A kezdeményezéssel az összefogás és a pozitív energiák fontosságára kívánja felhívni a figyelmet a hegymászó.

 

Erőss Zsolt immár több mint harminc éve felfedezte a hegyek kihívásait. Idén márciusban a következő expedíción az utolsó olyan magas hegy elérésével próbálkozhat, ahol eddig még nem volt magyar kísérlet. Az egyik legnehezebben elérhető hegycsúcs a 8586 méteres Kancsendzönga, amelyet a világ harmadik legmagasabb csúcsaként tartanak számon. A túrát megelőzően egy különleges „vállalkozásba” fog.

 

„Ez alkalommal szeretném, ha a csúcs mindenki számára elérhető lenne, még ha egyelőre virtuálisan is. Minden feladat, minden kihívás erőt és kitartást kíván tőlünk az életben, legyen szó a legegyszerűbbnek tűnő dologról, mondjuk arról, hogy felkeljünk reggel korán, vagy arról, hogy elkezdjünk sportolni, vagy, hogy elvégezzünk egy iskolát, egészen addig, hogy felépüljünk egy betegségből, vagy megnyerjük a megyei focibajnokságot, esetleg összespóroljunk egy külföldi útra a vágyott országba. Mindenkinek volt már, vagy éppen van ilyen célja és küzdelme.” - véli Erőss Zsolt.

 

A kezdeményezés keretében egy Üzenet a csúcsra Facebook oldal jött létre, ahol bárki feltöltheti aktuális céljait, küzdelmeit, fogadalmait, kívánságait szöveges üzenet vagy videó formájában. Ezek lehetnek mások számára publikusak is, vagy akár senki más számára nem olvashatóak. A tartalom lehet egy egyéni, személyes vágy, lehet szó a legapróbbnak tűnő dologról is, amely egy ember életében mégis kihívásnak tűnik, de csapatok is feltölthetik céljaikat. Azokat az üzeneteket, videókat, amelyeket január 7-től március 15-ig feltöltenek, Erőss Zsolt elviszi magával egy pendrive-on, és szimbolikusan elhelyezi a csúcson, amely így egyrészt Erőss Zsoltnak is egy nagy közösség energiáját nyújtja, másrészt vissza is juttat az energiákból azoknak, akik beküldik üzeneteiket.

 

„Ez az oldal azért jött létre barátaim és partnereim segédletével, hogy mindannyian érezzük: az erő és az energia igenis velünk van, és ha ebből adunk egymásnak, akkor mi magunk nem vesztünk, sőt, inkább nyerünk energiát. A mozgalom segítségével bárki láthatja azt is, hogy nincs egyedül, hogy mindannyiunknak vannak vágyai, amelyeket el akarunk érni, csak tenni kell értük. Először persze meg kell fogalmaznunk céljainkat, vágyainkat. Üzenjetek minél többen, hogy, mintegy kabalaként, számos üzenet juthasson fel velem együtt a csúcsra” - teszi hozzá Zsolt.

 

Hogy mi lesz a pendrive sorsa? Lehet, hogy egyszer valaki megtalálja, és visszajuttatja, lehet, hogy soha senki, és elnyeli a hó. Bármi is történjék, fenn fog maradni a hegyen és az örökkévalóságnak is, hogy minden nap emlékezzünk arra, hogy céljaink elérésében nem vagyunk egyedül.

Hirdetés