Menü

2006.12.13.     Hozzászólás 0

www.outdoorsport.hu

Mount Kenya

Lackó már több ízben megfordult Afrikában, és évek óta dédelgetett álma volt eljutni a Mount Kenyára. Többször neki is rugaszkodtunk megszervezni egy utat a kiszemelt hegyre, de ilyen-olyan okok miatt ezt sorra el kellett halasztanunk. Idén ősszel azonban végre mindkettőknek jól jött ki a lépés, volt elég időnk, és persze pénzünk, hogy belevágjunk egy igazi afrikai kalandba. Irány a Mount Kenya!

Ez is Afrika

2006. szeptember 5-én indulunk el Ferihegyről, majd a kairói átszállás után 6-án hajnalban bénult fáradtsággal vetjük bele magunkat az igazi fekete Afrika nyüzsgő forgatagába. Azonnal körbevesznek minket a taxisok és a szafari túrákat szervezők, de amikor megtudják, hogy a Mount Kenyára készülünk, elmesélik, hogy két héttel előttünk meghalt egy amerikai a hegyen, ezért le van zárva az egész hegy. „Menjünk inkább szafarizni!”- mondják sorra. Alig bírunk kibújni az ajánlatok hada elől, mi azért csak megnéznénk azt a hegyet! Egy taxissal kialkudunk egy elfogadható árat, amennyiért bevisz minket Nairobi központjába, az Accra roadra, innen indulnak a helyközi tömegközlekedés gerincét alkotó kisbuszok, a matatuk. Ez Nairobi hírhedten legveszélyesebb környéke, ahol állítólag minden turistát kirabolnak, ezért sofőrünk elintézi nekünk, hogy egy hotel előterében várhassuk meg, amíg reggel 8-kor elindulnak a matatuk. Aztán egyszer csak a semmiből megjelenik Rufus, aki hegymászó túrákat szervez a Kilimandzsáróra és a Mount Kenyára, nyilván sofőrünktől kapta az infót a potenciális kuncsaftokról. Hosszas alkudozásba kezdünk, s itt derül ki, hogy a Mount Kenya Nemzeti Park belépő díjai sokkal magasabbak, mint ahogy azt az interneten olvastuk. Ez sokkolóan hat ránk, hiszen gyakorlatilag az összes pénzünk elfogy az első napon, ha elfogadjuk az ajánlatukat, feltéve egyáltalán, ha sikerül lealkudnunk az összeget legalább a felére az eredeti ajánlatnak.

Szerencsére elég jók vagyunk alkudozásban, de azért nem túl jó kilátások! Végül sikerrel jártunk, kevesebb mint a felére lealkudva az árat megállapodunk. A fizetendő összegért elvisznek minket Nanyukiba, a hegy lábához, ott vacsora, hotel, másnap autóval tovább a park bejáratig, majd 10 nap a hegyen belépő- és sátordíjakkal együtt Kamande, a porterünk segítségével. Érezzük, hogy kihoztuk a maximumot, a srácok arcáról szép lassan lefagyott a kezdeti nagy üzletet remélő mosoly. Villámgyorsan beszerezzük még a sebbenzint a benzinfőzőnkhöz, aztán végre elindulunk! Pár perc múlva már suhanunk északra a hegy felé nyolcan bezsúfolódva a százéves Peugeot-ba, ugyanis még megállunk felvenni néhány utast a hotel melletti matatu-állomáson. Négyen elindulni egy személyautóval, ki hallott már ilyet?

A város közben teljesen felébredt, elképesztő nyüzsgés, dudálás, benzinfüst, kosz, bűz, szemét, szennyvíz mindenfelé. Az utcákon porban fetrengő gyerekek, félszemű, féllábú kéregetők, ordibáló, portékáikat áruló árusok, rohanó emberek és rengeteg álldogáló, bámészkodó, semmittevő munkanélküli. Szinte kézzel fogható a létért folytatott küzdelem, mindenesetre nem egy turista paradicsom, az biztos! Az autózás külön élmény Kenyában. Ugyan mindenki tudja, hogy elvileg balra tarts van az utakon, de ez nem igazán érdekel senkit sem. Mindenki ott megy, ahol kisebbek a kátyúk és legkevésbé rossz az út, legyen az bal, vagy jobb oldalon, vagy éppen az út bármelyik szélén kitaposott szélesebb útpadkán.

Szöveg, fotó: Cseh László és Vida Szabolcs

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.