Magyarország első vasalt útja Cseszneken

Magyarország első vasalt útja Cseszneken

Vasalt utak-via ferrata Magyarországon
2013/08/26
Szombaton hivatalosan felavattak az első magyarországi vasalt utat (via ferrata, klettersteig) a Veszprém megyei Cseszneken, a Kőmosó-szurdokban.
Hirdetés

A Csesznek és Környéke Egyesület 2012-ben 6 millió forintot nyert a Leader pályázaton a vasalt mászó út megépítésére – ismertette Borda Erzsébet, az egyesület elnöke.

Kovács Tamás ötletgazda, projektvezető elmondta: az alpesi vidékeken már régóta népszerű via ferrata olyan vasalt hegyi út, amelyen előzetesen felszerelt létrák, lépcsők, hidak és fémkábelek segítik az előrehaladást, így azt nem csak képzett sziklamászók használhatják. Mindezekhez azonban – az útvonalak nehézségi fokától függően – biztonságot nyújtó felszerelésre, beülőre, sisakra, rögzítő karabinerekre is szükség van. A kezdő mászók ne induljanak útnak tapasztalt túravezető segítsége, és megfelelő felszerelés nélkül – hangsúlyozta Kovács Tamás. 

 

DSC_0929_k.jpg
DSC_0929_k.jpg

 

A cseszneki vár alatti vasalt utak tervezésében és kialakításában az ötletgazdán kívül részt vett Kovács Attila, Pál Vince, mindannyian ismert sziklamászók és Portik László kovácsmester. A Kőmosó-szurdokban épült három, egyenként 70, 120 és 180 méter hosszú vasalt út, a Tálos Zoltán emlékút, az Ostromlók útja és a Várpanoráma út az idén nyárra készült el. Az átadó ünnepségen Babcsán Gábor extrém hegymászó, oktató és szakíró tartott bemutató mászást, majd a megjelent vendégek, így a cseszneki fiatalok is kipróbálhatták a bakonyi vasalt utakat.

klikk Vasalt utak - via ferrata Magyarországon (facebook)

Hirdetés