Menü

2016.07.28.     Hozzászólás 0

Kilian: Jöhet az Everest!

A katalán hegyi futófenomén rekordidő alatt akarja megmászni a Föld legmagasabb hegycsúcsát – ráadásul az északi falon keresztül.


A 28 éves Kilian Jornet Burgada a világ egyik legismertebb és kétségkívül legjobb terepfutója. Terepfutóból lett hegymászó, vagy fordítva – ebben a tekintetben elmosódnak nála a határok. Ami biztos, hogy a Pireneusokban nőtt fel, amint járni tudott, szülei túrázni vitték. Első háromezresét három, első négyezresét (Breithorn) hat évesen mászta. Azóta is együtt él, együtt lélegzik a hegyekkel. Különleges és kissé különc ember, a természettel való kapcsolata azonban páratlan.

Miután a legjelentősebb terepultrákat sorra nyerte, újabb kihívást keresett. 2012-ben jött az ötlet, hogy néhány, számára kedves hegycsúcson megdönti a mászási időrekordot. Mindezt a legpuritánabb megközelítésben: csak Kilian és a hegyek, minimalista stílusban, nagy létszámú expedíciós háttér nélkül, a lehető leggyorsabban fel és le. A projektnek a „Summits of My Life” nevet adta, és eredetileg három éves időtartamra tervezte.

A Mont Blanc, a Matterhorn és a Denali után következett az Aconcagua, melynek kétszer futott neki. Nem volt tökéletes formában, hagyott is benne legalább egy órát – azóta Karl Egloff már át is adta a múltnak a rekordját. Az Elbruszon a mostoha időjárás visszafordulásra kényszerítette.

2015-ben jött el az Everest ideje, de a Nepált romba döntő pusztító erejű földrengés miatt a rekordkísérlet már az indulás pillanatában mentőexpedícióvá alakult. A természeti csapás által leginkább sújtott Langtang régióban próbáltak segíteni, amiben csak tudtak. Hazatérve pénzt gyűjtöttek, és közel 60.000 eurónyi adománnyal járultak hozzá az újjáépítéshez.

Edzés, a Weisshorn csúcsgerincén (Svájc) Forrás: Kilian Jornet Facebook

A svájci Weisshorn csúcsgerincén (van még fotó, katt a képre!)

Az idei éve az újabb Everest-kísérletre történő felkészülés jegyében telt, és most ismertette az expedícióval kapcsolatos részletes terveit. Az elképzelés meglehetősen ambiciózus.

A terv

Augusztus 7-én indulnak, amikor még javában tart a csapadékos nyári monszun időszak. Ilyenkor senki sincs a hegyen, mert sokkal kevésbé stabil az időjárás, mint a tavaszi szezonban (már amennyire stabil időjárásról az Everesten egyáltalán lehet beszélni), és általában sok a hó is. Viszont nem lehetetlen ilyenkor feljutni. Reinhold Messner legendás szólója során 1980-ban augusztus 20-án érte el a csúcsot.

A hegyet az északi oldalról szeretné megmászni, de nem a normál úton, hanem az északi falon át, a Norton- vagy a Hornbein-kuloráon keresztül.

Itt érdemes megállni egy pillanatra.

A Norton-kuloár, vagy Nagy-kuloár az 1924-es tragikus sorsú brit expedíció tagja, Edward Felix Norton után kapta nevét. Eddig mindössze két ismert megmászása van: 1980-ban a hegymászótörténelem egyik legnagyszerűbb mérföldköveként Reinhold Messner részben itt mászott fel elsőként szólóban, pótlólagos oxigén használata nélkül a Csomolungmára (a kuloárba csak fentebb szállt be, áttraverzálva az északi normál útról). 1984-ben pedig egy ausztrál expedíció két tagja, Tim Macartney-Snape és Greg Mortimer jutott fel itt, szintén oxigén nélkül. Ők az egyetlenek, akik teljes hosszában végigmászták és sikeresen elérték a csúcsot.

A Hornbein-kuloár az északi falat teljes magasságában átszelő ún. Szuperkuloár felső szakasza (az alsó részét az első megmászók után Japán-kuloárnak nevezik). A Hornbein rövidebb, keskenyebb, de meredekebb a Nortonnál; a legfelső száz métere átlagban 60° meredekségű. Az amerikai Thomas Hornbeinről kapta nevét, aki Willy Unsoelddel sikeresen mászta át elsőként, 1963-ban. Azóta mindössze öt expedíció kilenc tagja jutott fel itt a csúcsra. Csak, hogy érzékelhető legyen a két útvonal nehézsége, a Mount Everestnek eddig összesen több mint 7500 sikeres mászása van (forrás: Alan Arnette), ebből nagyjából 2600-szor érték el a csúcsot észak felől, túlnyomó többségben a normál úton.

Everest északi fal. A csúcspiramis bal oldalán lefutó széles folyosó a Norton, a jobb oldalon látható markáns bevágás a Hornbein Forrás: Wikimapia

Everest északi fal. A csúcspiramis bal oldalán lefutó széles folyosó a Norton, a jobb oldalon látható markáns bevágás a Hornbein (Van még fotó, katt a képre!)

Azonban nemcsak a hegyen kiválasztott útvonal ambiciózus. A projekt filozófiája szerint minden rekordkísérlet kezdő- és végpontja az adott hegyhez legközelebb eső állandó lakott terület. Az Everest északi oldala esetében ez a tibeti Rongbuk-kolostor, 4980 m magasan, 8 km-re az alaptábortól. Az előretolt alaptábor (ABC, 6500 m) innen 30 km-re van. De az még csak a hegy lába, az igazi mászás ott kezdődik. Fix kötelek és pótlólagos oxigén használata nélkül, alpesi stílusban, a lehető legkevesebb felszereléssel.

Utóbbi logisztikailag is hatalmas kérdőjel a csapat számára. Korábban senki sem próbálkozott még csak hasonlóval sem az Everesten. Rekordidőket csak az alaptáborból indulva tartanak nyilván (az északi normál úton ez Hans Kammerlander nevéhez fűződik, 16:45 perc csak felfelé). Kilian útvonalán az egyetlen reális időbeli támpont Erhard Loretan és Jean Troillet 1986-os teljesítménye lehet: ők alpesi stílusban, kötél és sátor használata nélkül 37 óra alatt értek fel a csúcsra a Hornbein-kuloáron át és 5 óra alatt ereszkedtek le. Jórészt éjjel másztak, 8000 m felett már hátizsákot sem vittek. Ezzel messze megelőzték korukat.

Nem tudjuk, hogy a testünk hogyan reagál majd a magasságra.

Kilian még soha nem járt nyolcezer méter felett, ezért tisztában van vele, hogy a szervezete számára ismeretlen területre téved:

“Nem tudjuk, hogy a testünk hogyan reagál majd a magasságra. Ez az expedíció mindenekelőtt egy tanulási gyakorlat lesz, hiszen tudjuk, hogy hosszú út áll előttünk. A felkészülés kulcsfontosságú, emellett azonban türelmesnek is kell lennünk, hogy megismerjük ezeket a hatalmas hegyeket.”

Edzés a Mont Blanc-csoportban, Aiguille Carrée, Frendo-gerinc Forrás: Kilian Jornet Facebook

Edzés. Mont Blanc-csoport, Aiguille Carrée, Frendo-gerinc (Van még fotó, katt a képre!)

Az akklimatizációt már kiutazás előtt megkezdik, még itthon az Alpokban. Kilian már hetek óta a „játszóterét”, a Mont Blanc-t szeli keresztbe-kasul. Nemrégiben 12 óra alatt kétszer mászott fel rá, egyszer a francia, egyszer az olasz oldalról (Chamonix – csúcs – Miage-gleccser – csúcs – Chamonix). Csak összehasonlításképpen, egy jó kondiban lévő átlagos mászónak a Mont Blanc megmászása minimum két nap. A csapat hegymászó szakértője, a szintén katalán Jordi Tosas így indokolja a szokásostól eltérő akklimatizációs taktikát:

„Ez az akklimatizáció újfajta megközelítése. Mielőtt elindulunk a Himalájába, részben már akklimatizálódunk, hiszen elég sok időt töltünk el négyezer méter felett. Ez azt jelenti, hogy nem kell túl sokáig várnunk a mászás megkezdésével, miután megérkezünk az Everest alaptáborába.” Kilian Jornet hozzáfűzi: “Ez azt jelenti, hogy a mászás elején erősebbek leszünk. Legyengülhetsz, ha túl sok napot töltesz magán a hegyen az akklimatizációval. Ezzel a fajta akklimatizációval több energiával vághatunk neki a kihívásnak, ezáltal nagyobb az esélyünk a sikerre.”

A távolság, a magasság, a várhatóan kb. másfél napnyi szükséges idő tükrében a könnyű felszerelés nem kevés kockázatot rejt magában, de Kilian ezzel is tisztában van:

“Ez azért van, hogy gyorsabban haladjak. Könnyű felszereléssel gyorsabb az ember, persze tudjuk, hogy így nő a kockázat is. Tudatában vagyunk ennek a kockázatnak, de vállaljuk, mert alapvetően e szerint a filozófia szerint szeretünk mozogni a hegyekben.”

Itt a hegy diktál, nekünk pedig alázatosnak kell lennünk.

Minden tényezőt figyelembe véve, a próbálkozás sikerének minimális az esélye, de Kilian nem értékeli kudarcként, ha esetleg nem jut fel a csúcsra:

“A csúcs elérése számos körülménytől függ. Vannak külső körülmények, mint például az időjárás, és a hegyen uralkodó körülmények, és vannak, amik rajtunk múlnak, hogy kellően felkészültünk-e. Bármi is történik, ha nem járunk sikerrel, számomra az sem lesz kudarc. Épp ellenkezőleg, nekem az egy lecke. Tudom, hogy bármi történjen is, úgy térünk haza az Everestről, hogy tanultunk valamit.  Végső soron itt a hegy diktál, nekünk pedig alázatosnak kell lennünk. A hegy nem megy sehová, itt vár ránk, hogy újra próbálkozhassunk.”  

Az expedíció szokás szerint kis létszámú lesz. Jordi Tosas hegymászón kívül a két állandó operatőre és fotósa, Seb Montaz és Vivian Bruchez tart még Kiliannal, aki tudja jól, élete legnagyobb fájába vágja a fejszéjét:

“Az Everest valószínűleg az egyik legnehezebb mászás lesz, amivel valaha szembenéztem. Nagyszerű tapasztalat is egyben, melyből megtanulhatom, hogyan reagál a testem a magasságra, és hogyan tudom az alpesi stílust alkalmazni a hegyen. Hónapok óta készülök erre a kihívásra, és alig várom, hogy útnak induljunk. A Summits of My Life projekt mindig a teljesítőképességem határait feszegette, és ez most sem lesz másképp.”

Namaste!

Olvass többet a témáról: interjú

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.