Menü

2013.03.04.     Hozzászólás 0

Petzl Rock Trip

Képeslapok a Petzl RocTrip-ről - II. rész

Nagyok voltak az elvárásaim, hiszen ez mégis csak a világ egyik legnagyobb sziklamászó találkozója...


Mindig úgy képzeltem el, ha eljutok Dél-Amerikába, akkor már mászásaim alapján híres leszek és támogatott mászóként valami jelentős teljesítményt kell produkálnom valamelyik hírhedt hegyen (Fitz Roy, Alpamayo, stb.). Pont olyannak álmodtam meg, mint amilyet egy magyar csapat most végrehajtott Patagóniában. Maximális tisztelet a fiúknak! Minden mászásomnál az a motiváció, hogy ez egy jelentőségteljeshez vezet, és nem fogok elveszni a sportmászók népes tengerében.

 

A Chubut - folyó partján, a Piedra Parada-val szemben, egy oázisnak kinéző helynél állt meg a busz. Nem tudtam mire számítsak a táborban, de nagyok voltak az elvárásaim. Gondoltam, ez mégis csak a világ egyik legnagyobb sziklamászó találkozója. Gondoltam lesznek spéci sátrak, ahol a legújabb Petzl termékeket lehet kipróbálni. Számítottam színpadra, szalagokra, kordonokra, amik elválasztják a hétköznapi mászókat a pro mászóktól. Arra gondoltam lesz valamilyen fogadó bizottság, akik irányítják az embereket.

Fogadta is a buszunkat egy fotós, de ennyi. Sehol sem voltak a feltűnő színek, amik a mászók jelenlétére utaltak volna. Csak homok, por, az oázis szerűség és a látóhatárban mindenhol szikla fogadott. Kellett pár perc, hogy átlássam a helyzetet. A cuccaimat leraktam a semmi közepére és körbe sétáltam. Az oázis két épületből állt. Az egyik furcsa U alakú volt, a szél megfogása érdekében. Az épületek között padok és asztalok helyezkedtek el. Itt lézengtek páran (kb.: 20-an). Kicsit arrébb volt pár nagyobb méretű, lerobbant sátor és pár cirkuszi lakókocsi, amolyan IFA után köthető deszkából álló fajta. Megtaláltam a regisztrációt és előadtam, hogy ki vagyok, honnan jöttem és miért. Valahogy mindig sikerült, azokat az embereket megtalálnom, akik csak spanyolul beszéltek. Ez most sem volt máshogyan. Vezettek ide-oda, mire sikerült tisztázni, hogy a fotópályázat miatt vagyok itt. Én voltam az első, aki megérkezett, ezért nem voltak a helyzet magaslatán. Regisztráltak, megkaptam a welcome csomagomat (kalauz, limitált ziazsák, póló, poszter, matrica, karszalag, stb.) és elindultam a camping felé. A több mint 2 napos utazásnak köszönhetően nagyon elvarázsoltnak éreztem magam, csak történtek velem a dolgok. A recepciónak elnevezett pult mellett találtam egy táblát, amire krétával fel volt rajzolva a tábor, hogy mit hol találok. Európában bárhol is tegyenek ki mindig tudom az irányokat, de itt a déli féltekén már másodszor jelentett ez problémát. Egyszerűen olyan furcsa, számomra logikátlan volt a rajz, hogy csak úgy tudtam navigálni rajta, ha két már ismert helyhez lőttem be a harmadik pontot. Eltartott pár percig, míg beazonosítottam minden pontot. Ezután elindultam a camping rész felé. Út közben elhaladtam az illemhelységek mellett. Összesen 4 db volt, csak pár nappal később bővítették ki, még 10-zel. Nem bonyolították túl a dolgot. Egy gödörből állt, rajta egy méter-szer méteres falap lyukkal a közepén. Csúcsainál 4 gerenda és az egész betekerve fekete fóliával. Az ajtó is csak egy elhúzható fóliával volt megoldva. Kicsit arrébb egy hosszú deszkára kiépítettek kb. 10 kerti csapot, melyeket slagon keresztül egy konténerből tápláltak. Ezeket csak ivásra szabadott használni. Minden másra a folyót lehetett alkalmazni. Reménykedtem abban, hogy „VIP-ként”, majd ihatok a poshadt vízen kívül mást is, de kiderült csak pénzért. Én naiv még tea filtert sem vittem magammal. A patak partján állítottam fel a sátram, a recepciótól 600 méterre. A víz hőmérsékletéből éreztem, hogy a fürdést sem fogom túlzásba vinni.

 

Csendélet a majdnem üres alaptáborról.

All rights reserved by Outdoor Klub

 

Leültem a padokhoz tanulmányozni a kalauzt. Egy fiatal, szemüveges csávó jött oda hozzám (Eric). Elmondta, hogy ő felel értünk, őt keressük, ha bármilyen problémánk van. Fejtegette, hogy ez még csak a -2. nap és még nem állnak készen. Úgy tervezi, hogy a fotópályázatos emberek be lesznek mutatva egymásnak és együtt fognak mozogni. A lényeg, hogy legyek türelmes minden király lesz. Úgy éreztem, itt az ideje, hogy rátérjek a kajakérdésre. Azt mondta, ez is kialakulóban van, de intéz valamit. Kisvártatva hozott nekem két szendvicset. Hozzátette a vacsora valamikor este fele lesz itt és akkor bemutat a többieknek. Az információk begyűjtése után nem tétlenkedtem, elindultam, hogy a kalauzban látottakat élőben is megtekintsem. Az első találkozás a kanyonnal felejthetetlen élmény volt, majdnem minden szektornál megállapítottam, hogy ez lesz a kedvencem. Valahogy mindegyik rész egy kicsit más volt, más stílust követelt. Megálltam a szektorok előtt és beazonosítottam az utakat. Fejben nekiálltam megmászni őket. A hatalmas kanyon közepén állt egy különálló 30 méteres sziklatömb. Egy darab 7a-s út futott rajta két variánssal. Már akkor eldöntöttem, hogy ezt az utat mászni fogom. Az út elején áthajlásban kellett nagyobb fogásokon enyhén traverzálni, majd kisperemes táblán ügyeskedni. Úgy néztem ezen a 25 méteren minden fogástípus jelen van, hiszen a kiszálló reibungos szorítókon vezetett. A következő napokban mindig megálltam itt és néztem, hogyan próbálják mászni. Nehéz 7a-nak gondoltam, mivel kb. 20 próbából, egyetlen megmászást sem láttam, vagy csak mindig rosszkor jártam arra. Egyértelműen ez lett a kedvenc utam. A felfedezéssel a 19. szektorig jutottam. Itt másztak páran. Közelebb kerülve kiszúrtam, hogy az egyikük Andrada. Éppen egy 8b-be szállt be. Csak úgy lazán, beszélgetve, beleülögetve mászott, épp ismerkedett az úttal. Lőttem róla pár képet. A körülmények nem engedték, hogy közelebb menjek, és nem vagyok tolakodó típus sem, így a teleobjektív hiányát nagyon éreztem. Csak azért nem ütött meg a guta, mert szürke felhőzet lepte el az egész eget és így amúgy sem tudtam volna jó képeket készíteni.

 

A résztvevő mászók számos módot találtak a pihenőidő hasznos eltöltésére.

All rights reserved by Outdoor Klub

 

Este 7-től kezdve várakoztam a vacsora elkészülésére. Az elején még elvoltam, de aztán 9-kor már kimondottan éhesnek éreztem magam, főleg úgy, hogy mellettem a nem „VIP-ek”, jóízűen ették a vacsorájukat. 20 peso-ért vásárolt sörrel (1000 Ft) csillapítottam éhségem. Közben Eric bemutatott Martinnak Svédországból (nagyot nevettünk, hiszen már rengetegszer találkoztunk, csak nem beszélgettünk) és Samulinak a Finnektől. Ők úgy, mint én fotópályázat keretein belül érkeztek. Végre 10-kor jelezték, hogy mehetünk a vacsoráért, csak vigyünk tálat és evőeszközt. Ez frankó gondoltam, tálat nem hoztam, csak bögrét. A barátnőmtől kölcsönkért műanyag spork („Light my fire” márkájú evőeszköz) megint a legrosszabbkor, már az út elején eltörött. A helyi lánytól kellett kunyerálnom minden este tálat és evőeszközt. Sokan voltak hasonló helyzetben, mint én, és ahogyan napról-napra fogyott az edénykészletük, egyre nehezebben, több feltétellel volt csak hajlandó kölcsön adni a cuccot. A vacsora végül egy féladagnyi meleg étel volt. Nem tudtam beazonosítani, de az biztos, hogy magashegyi körülmények között, fáradtan is különbet szoktam összehozni. A srácokkal kicsit poénkodtunk a vacsora minőségével kapcsolatban, de bíztunk benne, hogy holnaptól már jobb lesz. Eric ezt alátámasztotta, azt állította, hogy holnap már egy ebédlő sátorban fogunk vacsorázni. Megbeszéltük, hogy reggel egyből reggeli után megyünk mászni, és én már mentem is a sátramba feküdni, plusz megenni minden maradékot a repülőútról. Az éjszakát iszonyatosan hidegnek éreztem a nyári 800 grammos hálózsákomban. 0 fok lehetett erős szél kíséretében, így már hajnalban ébren voltam. Mivel nem tudtam merre vertek tábort a fiúk, fel-le sétálgattam. Vártam, hogy majd csak felkelnek.

 

Volt, aki csak üldögélt

 

Éppen a padoknál jártam, amikor az előző este látásból megismert Petzl-team tagok közül valaki szólt, hogy üljek le reggelizni. Szerényen odaültem és eszegettem. Idővel arra lettem figyelmes, hogy egyre többen ülnek mellettem a kalauz borítójáról (pl.: Steve McClure). Philippe Ribiere pont velem szemben ült le. Szerintem látta rajtam, hogy egyre jobban zavarban vagyok, így elkezdett franciául beszélni hozzám. Mondtam neki angolul, hogy nem értem. Erre bemutatkozott és körben bemutatott mindenkit. Megértettem, hogy azt szeretné, ha bemutatkoznék. Kicsit faggatott még, aztán nyomott nekem egy- két tipikus Philippe-s fejet. Tény, hogy segített egy kicsit belazulni. Rövidesen megjelentek a fiúk is, enyhén kómásan. Megpróbáltam viccesen leszidni őket a késői kelés miatt, az időeltolódásra panaszkodtak. Összecuccoltunk, felvettük az ebédre járó szendvicset és végre elindultunk mászni.

 

Mászás előtt

 

Az első 20 óra a táborban sok olyan helyzet elé állított, amikben nem érzem komfortosan magam (kiszolgáltatottság, idegen nyelv használat, kontaktus teremtési kényszer). Mindezek ellenére tele lelkesedéssel és bizalommal tekintettem a következő pár nap elé, hiszen a szikla adottságai egy tökéletes túra képét lebegtették a szemem előtt.

Olvass többet a témáról: Petzl Rock Trip

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.