Menü

2016.11.01.     Hozzászólás 0

Salamon Márk, a nagyfalvadász

Nemrégiben látott napvilágot, hogy egy magyar hegymászó, Salamon Márk olyan eredményt ért el, amit nagy valószínűséggel előtte még senki sem a világon: egyedül mászta meg az Alpok legendás északi falainak klasszikus útjait.

Maga a hat fal szólója nem egyedüláló (bár egy kézen meg lehet számolni a korábbi teljesítőket), de ők csak részben választották a klasszikus utakat. Egy biztos, Márk teljesítménye nemzetközi viszonylatban is elismerésre méltó.

A hír már szerencsére mindenkihez eljuthatott, hiszen erre már a mainstream média is felkapta a fejét. Mi azonban elsősorban arra voltunk kíváncsiak: Ki a fene az a Salamon Márk?


Én két évvel ezelőtt hallottam először a nevét, amikor az Eiger északi falát első magyarként szólózta. Mivel Márk szerény fiú, ráadásul Innsbruckban él, annak alig volt visszhangja itthon. Pedig a falnak ismereteim szerint összesen négy magyar megmászója van.

Dicsőséglistáját csak a szerénysége múlja felül. Míg más örömmel dicsekedik egy háromezres megmászásával, addig Márkból harapófogóval kell kihúzni, hogy mellékesen megmászta a Peuterey Integralt és a Freney-pillért a Mont Blanc-on. Érdemes végigfutni a cikk végén a mászásainak rövidített listáját. Ahhoz nem sokat kell hozzáfűzni. Beszéljen most azonban maga Márk!

Mozgásvilág: Ausztriában élsz, mióta is?

Salamon Márk: Igen, Innsbruckban. Kilenc éve, 2007 ősze óta. Egyébként soproni vagyok.

Miért mentél ki?

Volt egy kéthónapos ösztöndíj a diplomamunka írása kapcsán, gleccserekkel foglalkoztam. Térképész szakra jártam az ELTE-n. Késöbb Innsbruckban még tanultam  glaciológiát.

Márk és a Jorasses Forrás: Salamon Márk

Márk és a Jorasses (Van még fotó, katt a képre!)

Az ösztöndíj mellett mekkora vonzerőt jelentettek a hegyek?

Inkább a kint maradáshoz jelentettek nagyobb vonzerőt. Ha már kint voltam a paradicsomban, minek jöttem volna haza, ha ott is dolgozhatok? Két lehetőség állt előttem: hazajövök, és Pestre megyek dolgozni, vagy kint maradok, és feleannyi munkával keresek ugyanannyit.

Előtte is másztál?

Persze. Hétévesen faterral meg a bátyámmal kezdtünk kirándulgatni. Az első komolyabb magashegyi mászásra 15 évesen mentem.

A család társaságán kívül volt bármilyen egyéb motiváció, ami miatt a hegyek világa elkezdett vonzani? Olvasmány-, esetleg filmélményre gondolok.

Volt. Otthonról még az, hogy a szobánk ablakából látszik a Schneeberg. Aztán pedig egyszer, a Dachstein alatti Simonyhüttéből elhoztam egy újságot, az osztrák alpesi klub magazinját, amiben volt egy cikk Hermann Buhlról. Az nagyon megragadott. Arról szólt, hogy egy japán mászó megtalálta a jégcsákányát a Nanga Parbaton. Még az első megmászáskor hagyta ott, 1953-ban. Aztán a fater kölcsönkért jégcsákányokat a sörgyárból, és innentől kezdve elég komolyan foglalkoztatott a dolog. A következő születésnapomra megkaptam Buhl könyvét, a „Kompromisslos nach oben”-t. A német nyelv nem okozott gondot, eredetiben tudtam olvasni. Ekkor kezdett érdekelni a sziklamászás.

Mennyi idős voltál ekkor?

16-17. Akkor találtam rá egy kacskaringós úton Táborosi Gáborra, aki sziklamászó tanfolyamot szervezett Kelet-Ausztriában.

(Táborosi szerint Márk előszeretettel igazította helyre a tanult intelmeket a Hermann Buhltól származó bölcsességekkel, ezért hamar meg is kapta a Hermann becenevet.)

Így belecsöppentél egy hasonló érdeklődésű társaságba. Innentől velük másztál, vagy továbbra is a családdal?

A tanfolyamon összehaverkodtam Kiss Árpival, ő lett ezután a mászótársam.  A bátyámat akkoriban már nem érdekelte ez a túrázósdi, aztán egy idővel apám is kikopott.

Volt a legelején olyan érzésed, hogy én most valami nagyon komoly eredményt szeretnék a mászásban elérni, vagy csak jött az egyik túra a másik után?

Olvastam a nagyokról, Buhlról, Bonattiról, ők imponáltak nekem, de hogy én mire lehetek képes, azt nem igazán tudtam. Voltak mindig következő célok, amik először nehéznek tűntek, de ahogy leküzdöttem őket, jött a következő lépcsőfok. Így haladtam előre.

Piz Badile, északkeleti fal Forrás: Salamon Márk

Piz Badile, északkeleti fal (van még fotó, katt a képre!)

Szóval akkor nem volt benne céltudatosság, hogy meddig akarsz eljutni, csak mindig jött egy adott út ötlete?

Az északi falakat nagyon szerettem volna megmászni, de nem volt célom, hogy mindet szólóban.

Mindig az Alpok vonzott, vagy azért felmerült benned esetleg az is, hogy jó lenne a Himalájába menni?

A Himalája annyira nem vonzott. A Nanga Parbat persze igen, Hermann Buhl miatt, meg olvastam könyveket a Himalájáról. De az Alpok volt számomra elérhető, és itt is van sok nagy kihívás.

Ha felmászol, nem kapsz zsebpénzt

 

Melyik volt az első szólód?

Egy héttel azután történt, hogy Buhlról elolvastam a  cikket, hogy megtalálták a jégcsákányát. Ez a Suldenspitze volt, az Ortler szomszédságában. Hárman voltunk, a faterral meg a bátyámmal. Kitaláltam a túratervet: Schaubachhütte, Casatihütte és Monte Cevedale, ez volt a cél. Gondoltam, hogy a két ház között begyűjtjük még a Suldenspitzét, hogy legyen egyel több háromezres csúcsunk, amiket akkor még egy kezemen meg tudtam számolni. Ők viszont nem akartak felmenni, amiből veszekedés lett. Én kötöttem az ebet a karóhoz, hogy márpedig én felmegyek, apám meg mondta, hogy nem mész. Tovább erősködtem, mire kilátásba helyezte, hogy nem ad zsebpénzt. Mondtam, hogy jó, de én akkor is felmegyek. Így is lett.

Szép történet :) Melyik volt az első háromezresed?

A Wilde Kreuzspitze, Dél-Tirolban, a Ziller-völgyi Alpok déli részén. De az csak egy kirándulóhegy. A Hochgall volt a második, egy évvel később. Annak már a formája, szépsége is lenyűgözött. Az volt az első igazi hegymászó túrám.

Mi volt az első a klasszikusok közül? Rögtön szóló?

Az első északi falamat, egy firn-/jégfalat szólóban másztam. 2002-ben volt az érettségi szünetem, május végén – június elején, és örültem, hogy nem kell már suliba menni. Ilyenkor jó állapotban vannak a falak. Fatertól akkor megint kaptam zsebpénzt, mert valamit el kellett intézni neki. Az egyik jégcsákányt megvettem a félretett pénzemből, nagyanyámtól hágóvasat kértem, az anyukámtól pedig egy másik jégszerszámot. A magyar érettségi után felpattantam a bringára, eltekertem Bécsbe, megvettem a cuccokat, majd irány a Hochfeiler a Ziller-völgyben. A lemeneti utat már ismertem. Mivel május vége volt, a felső 1000 méteren le tudtam síelni. Ez volt az első északi falam, a második pedig rögtön ezután a Hochgall. Picit továbbhajtottam, és megcsináltam azt is. Heckmairék, Schmidék is bringával mentek a hegyhez régen.

A klasszikus északi falak közül melyik volt az első?

A Piz Badile.

Szép kezdés. Az első megmászása során ketten meghaltak.

Igen. Buhl volt az első, aki szólóban megmászta. Innsbruckból elvonatozott Landeckig, majd onnan bicajjal Promontognóba. Felment a Sciora házba, másnap délelőtt megmászta a falat. Az északi gerincen mászott le, este 8-ra ért vissza a völgybe. Felült a biciklire és még aznap éjjel hazatekert. A végén, Landeck előtt 15 km-rel elaludt és belehajtott az Inn folyóba. A bringája tropára ment.

A Badile után volt már benned ilyen ambíció, hogy akkor csináljuk végig a többi klasszikus északi falat is, vagy spontán jöttek?

Meg akartam mászni a többit is, de hogy mindent szólóban, azt azért nem. Talán megfordult a fejemben, de konkrét célként akkor nem tűztem ki. Csak akkor, amikor már megvolt négy (Badile, Zinne, Eiger, Matterhorn). A Grand Jorasses-t télen próbáltam egy cimborámmal, de már a beszállásnál visszafordultunk, mert nagyon hideg volt. Kellemetlen szél fújt, megfázott a derekam is, nem voltam teljesen egészséges. Utána nyáron gondoltam, hogy akkor megcsinálom a maradék kettőt szólóban. Először a Dru-t, majd amikor az megvolt, akkor a Grandes Jorasses maradt a végére. A felmenetben és a lemenetben is át kell kelni egy gleccseren, és az egyedül nem túl biztonságos.  Kellett kicsit győzködnöm magam, de a téli próbálkozás után már ismertem annyira a gleccsert, hogy nyáron egyedül is megpróbálkozzam vele.

Gyakran mászol egyébként is szólóban, vagy inkább párban mászol és a szólót a nagy projektekre tartogatod?

Persze, ezeken kívül is előfordul, hogy valamit egyedül mászok. De csak nagyobb, igazi falakon, a mászóiskolák nem vonzanak. Ha már kockáztatok, akkor legyen mögötte érték, ami számomra értékes vagy imponáló.

Márk az Eiger északi falában Forrás: Salamon Márk

Márk az Eiger északi falában (Van még fotó, katt a képre!)

Mik vannak még így a kollekciódban, amikről senki nem tud, de azért az ember elismerően bólogat a hallatán?

Van egy ilyen túralistám, azt szívesen odaadom. Nem tudom, mit emeljek ki róla. A Marmolada déli falát másztam Messner inspirációja nyomán. Dél-Amerikában az Illimani-traverz (az Illimani négy csúcsát köti össze). Ott kétszer aludtam hatezer felett. Technikailag annyira nem nehéz, az alpin skálán D-s.

Más klasszikus utak, amik nem északi falak? Peuterey-gerinc és hasonlók?

Ja, azt másztam, igen :) A Peuterey Integralt, meg a Freney-pillért a Mont Blanc-on.

(A Freney-pillér kapcsán rögtön meséli a régi sztorikat a tragikus első próbálkozásról, majd az első sikeres mászásról. Kívülről fújja az alpesi mászótörténelmet.)

A hat nagyfal közül melyik volt a legnehezebb? Lehet őket rangsorolni?

Nehéz. Nem tudom. A Grandes Jorasses-on biztosítottam a legtöbbet. Legjobban elfáradva a Dru után voltam.

Ha jól emlékszem, az Eigeren kívül mindet nyáron másztad.

Igen, az Eiger még télen volt, márciusban. Nyáron nem is nagyon lehet, olvad, hullik szét minden. A 90-es években még szokás volt nyáron mászni, aztán ez áttevődött őszre, majd télre. Amikor befedi a hó, akkor biztonságosabb.

Meg lehet ebben halni

 

Volt meredekebb pillanatod a mászások során? Vagy inkább fordítva, volt olyan, ahol nem volt meredek pillanat?

Volt azért, igen. (Szünet).

Nem publikus?

Hát, nem annyira :)

Azért ha rád küld a hegy egy hűtőszekrénynyi követ, az nem ciki, vagy igen?

Volt, hogy megküzdöttem, volt, hogy mázlim volt. Meg lehet ebben halni. Kényelmeskedni nem szoktam. Ha hágóvas kell, akár csak öt méterre is, akkor elő kell venni. Ha bakancsban mászom, és felmerül a gondolat, hogy váltsak-e mászócipőre, akkor már cserélek is. Nagy balesetem szerencsére sosem volt. Kétszer megfagyott a lábam, de nem lett maradandó károsodás. Gipsz volt már rajtam. Tavaly, az Ortler-csoportban lévő Palon de la Mare egyszerű gerincén kitört alólam egy kő, akkor 5-6 métert zuhantam, megsérült a térdem. Az nem volt jó, el is gondolkoztatott. Saját lábon le tudtam jönni, de utána 2-3 hétig mozgássérült voltam.

Van példaképed a mászók közül?

Egy tucat nevet fel tudnék sorolni, akik inspiráltak.

Gondolom, kezdve Buhllal…

Ő volt az első, akiről olvastam. Aztán volt Messner, Alex Huber, Tomaz Humar, Slavko Sveticic, Reinhard Schiestl Tirolból, Bonatti.

A mostaniak közül esetleg valaki?

Az én példaképeim már meghaltak, Messnert kivéve.

A Matterhorn égbe törő piramisa Forrás: Salamon Márk

A Matterhorn égbe törő piramisa (Van még fotó, katt a képre!)

Ueli Steckről mi a véleményed?

Ezzel a futkározós stílussal nem nagyon tudok azonosulni, de nyilván imponáló, amit csinál. Steve House az egyik, aki nagyokat mászik. Az a baj, hogy annyian vannak, hogy követni is nehéz. Ha veszed a fáradságot, hogy végignézed az Arany Jégcsákány jelöléseket, hány olyan név van, akit nem is ismersz? Nyilván nem ok nélkül vannak ott a listán. Az utak, amiket másztak, nem mondanak semmit, mert nincs még történelmük, egyetlen egyszer mászták. A Walker-pillért mindenki ismeri, de ha Indiában valaki mászik egy falat, abból nehéz nagy sztorit kerekíteni. Stecknek nyilván van egy menedzsmentje, akik tolják a vele kapcsolatos híreket.

A hazai mászóéletet mennyire követed?

Nem annyira. Farkas Tomit ismerem, vele voltunk egyszer mászni is Innsbruckban, egy boulder Európa-kupa verseny alkalmával.

Azokról a magyar Himalája-mászásokról, amik bekerülnek a mainstream médiába is, hallasz, van róluk véleményed? Téged megmozgat, hogy nekimenj egy normál útnak egy nyolcezresen?

Engem annyira nem. Amikor az Andokban voltam, akkor is mászni mentem, a meredeket kerestem. Egy kitaposott nyomban feljumározni nem túl vonzó számomra.

Urbanics Áronék patagóniai új útjáról hallottál?

Igen, bár a részleteket nem tudom. Ők másznak. A média azonban kicsit úgy viselkedik, mintha csak a nyolcezresek léteznének. Pedig van annyi hegy!

Neked mik a következő céljaid?

Konkrét cél még nincs. Többet mászni másokkal :) A szólót most hanyagolnám, hacsak nem gitárszóló :)

Ha már itt tartunk, melyik a kedvenc együttesed?

Az Akela és a Hétköznapi Csalódások.

(Itt kölcsönösen örülünk zenei ízlésünk metszetének)

Visszatérve a hegyekhez, a Himalája komolyabb útjai nem vonzanának?

Saját anyagi forrásból nem tudom megoldani. A szponzorkeresésben nincs gyakorlatom, a kilincselés nem az én műfajom.

Ráadásul a nyolcezreseken kívül más hegyek nem igazán mozgatják meg a szponzorok fantáziáját.

Igen, továbbá Nepálban most már a kisebb csúcsokon is egyre borsosabb díjakat szednek. Az engedély nélküli mászás nem móka, mert ha esetleg lebuktat valaki, ő óriási pénzjutalmat kap, te meg büntetésre számíthatsz. Az Andok anyagi szempontból sokkal könnyebben kivitelezhető. 30-50 dollár közötti összegből ki tudom váltani a nemzeti parki belépőt egy hónapra, és azt mászok, amit akarok. És ott azért vannak igazi hegyek, amelyek minden oldalról hegynek néznek ki.

Jól rémlik, hogy neked van hegyivezetői végzettséged is?

A papír még egyelőre nincs meg, de dolgozom rajta. Nem sikerült az alkalmassági vizsgám. A síelésen szeretnek elkaszálni. Nem éreztem legutóbb igazságosnak, de külföldiként nem túl egyszerű ezen a téren érvényesülni. Tagja vagyok viszont az innsbrucki hegyimentőknek, és vállalok hegymászó oktatást is.

Mivel foglalkozol egyébként?

Térképész a végzettségem, geoinformatikai munkákat végzek egy tervezőiroda számára. Egyetem után két évig dolgoztam alkalmazottként, de nem igazán szerettem a kötöttséget. Anno, amikor az Andokba akartam menni, feltettem magamnak a kérdést, hogy mi akadályoz meg benne. A munka volt a válasz, úgyhogy felmondtam. Most nincs állandó munkahelyem, hanem alkalmi megbízásokkal dolgozom, többnyire ugyanannak a cégnek, különböző projekteken. Nem élek nagy lábon. Az utóbbi években sok mindent alárendeltem a mászásnak, meg ugye a bergführer képzésnek. Utóbbi sajnos egyelőre még nem sikerült, de a hat nagyfal legalább megvan.

Külföldön van bármilyen visszhangja a teljesítményednek?

Nincs. A közösségi oldalamra kiraktam, az ismerőseim látják, de egyébként ennyi. Megcsináltam, én elégedett vagyok.

De azért ha a nagyfalak lábánál lévő hüttékbe belépsz, ott a gondnok képben van, hogy ki vagy, mit másztál, nem? Ők tudják, kik szólózták ezeket az utakat. Lehet, hogy egy kezükön meg tudják számolni a szóló teljesítőket.

Annál azért többen szólózták. Egy szezonban mondjuk biztosan meg tudják számolni.

Ezek szerint sokan másszák ezeket az utakat?

Kérdés, hogy mi a sok? Van egy vastag gyűrűs mappám, amiben nemcsak a klasszikus, hanem minden komolyabb, hosszabb alpesi nagyfalról gyűjtöm az elérhető információkat. Minden, amit mászni szeretnék, vagy már másztam. A Walkernél szerepel kb. egy tucat név, akiről tudom, hogy szólózták. Az Eigeren talán 20. Nyilván a lista nem teljes. Ha valakit csak a szenzáció érdekel, hogy „ezt még senki nem csinálta”, akkor huszonegyediknek lenni már nem olyan nagy kaland. Ezek híres utak, és sok jó mászó van. Szóval a mennyiség relatív.

Rendben. De ha belegondolsz, hogy 1968-ban mászták először szólóban a Grandes Jorasses-t, és az azóta eltelt ötven év alatt tucatnyian jutottak fel rajta egyedül, azért az nem gyenge.

Lehet, hogy az egy tucat az kettő, de egyébként így van.

Táborhely a Grandes Jorasses előtt a puszta gleccseren Forrás: Salamon Márk

A kényelem nem szempont, a bivakolást sosem bonyolítja túl, a hegyekhez többnyire vonatozik (Van még fotó, katt a képre!)

Az, hogy ennyire felkészülsz az adott út mászóirodalmából, mennyire számít? Gondolom, jársz előtte fizikailag is a hegyen.

Amiket szólóztam, azokat előtte sosem másztam partiban. Ha másztam volna, nem mentem volna oda még egyszer. Mivel személyes mászásból nem ismerem, ezért felkészülök belőlük. Különböző forrásokból, kallerokból összegyűjtöm a leírásokat, topókat. Szóló előtt ez fontos, hogy az ember tudja, hol érheti meglepetés. Még így is marad kaland bőven. Ha ez az infó rendelkezésre áll, én nem tagadom meg magamtól ezt a kényelmet. Ami pedig nagy változás a régi időkhöz képest, az a pontosabb időjárás-előrejelzés.

Hogyan és mennyit edzel?

Mászáson kívül futni szoktam, leginkább hegyre fel. Meg síelni, sítúrázni télen. Ha minden sportaktivitásomat összeszámolom, akkor heti öt kijön átlagban, de 2013-ban volt kb. 300 bejegyzés a táblázatomban. Mászás heti 1 és 5 között, változó, épp milyen aktív vagyok, vagy készülök-e valamire. Illetve szoktam néha erősíteni, otthon, nem konditeremben.

A célokkal kapcsolatos kérdést azért nem úszod meg ilyen könnyen. Most, hogy meséltél a mappádról, azért engem foglalkoztat, hogy mi van benne, ami célként felmerülhet.

A többi nagy mászás az Alpokban. Grand Pilier d’Angle, Droites, Dru nyugati fal.

Ezeket már társsal, vagy továbbra is szólóban?

A szólózással már szívesen felhagynék. Úgy érzem, már nem nagyon tudnám fokozni, illetve akkora lesz a kockázat, hogy előbb-utóbb otthagyom a fogam. Annyit nem ér. Az én tehetségemnek és képességeimnek is vannak korlátai. Ezeket elég jól sikerült kifeszegetni.

Glaciológusként mennyire látod nyaranta a klímaváltozás hatásait? Mi egyre inkább kerüljük a 3500 alatti hegyeket, mert ahogy kúszik felfelé a permafrost, úgy hullanak szét a hegyek.

Mehetsz 3500 alatti hegyre, de olyanra érdemes, ami nem volt eljegesedve. A Dolomitokba például nyugodtan mehetsz. De persze, a jelenség abszolút tapasztalható. Múltkor sajnálkoztam is, a Mont Blanc-csoportban, ha Montenvers-ből le akarsz menni a Mer de Glace-hoz, akkor vagy 130 (vagy 180, már nem emlékszem) méternyi szintet kell gyalogolni. A Grandes Jorasses-hoz a Leschaux-házból is 130 métert kell lelétrázni, hogy leérj a gleccserre. Azon gondolkoztam, hogy ha ezek a létrák és klettersteigek nem lennének itt, akkor bizonyos hegyek megközelíthetetlenek lennének. Vagy járhatatlan törmeléklejtő, vagy egy simára csiszolt sziklatábla marad a gleccser nyomán, amin nem lehet felmászni. A gleccserekkel magam is foglalkoztam a tanulmányaim során, és később Innsbruckban is hallgattam glaciológiát és klímakutatást. Sajnos ez van, tudomásul kell venni. Sok mászás ezért tolódott el télre. Alkalmazkodni kell.

Azoknak a lelkes fiataloknak, akik most kezdik a mászást, és lapozgatják Hermann Buhl könyvét, milyen tanácsot tudnál adni?

Olvassanak mást is :) Slavko Sveticicet javaslom. Szlovén mászó volt, húsz éve már meghalt (1995, Gasherbrum IV – PL), de olyan utakat mászott, szinte mindig egyedül, hogy Steck szinte elbújhatna mögötte. De a kérdésre visszatérve a tanácsom, hogy kapaszkodjanak erősen, foggal-körömmel :) És higgyenek magukban. Fiatalként én is kaptam sok kritikát, vagy nem feltétlenül lelkesítő kommenteket. Elszántság és kitartás kell hozzá, ha valamit el akarsz érni.

A hat nagyfal

Márk a Monkey Boulderben tartott budapesti előadása alkalmával részletesen elmesélte a hat nagyfal mászásának történetét. Ezek nélkül a cikk sem lenne teljes.

Piz Badile északkeleti fal, Cassin-út

  • első megmászók: Riccardo Cassin, Luigi Esposito, Vittorio Ratti, Mario Molteni és Giuseppe Valsecchi, 1937. A csúcsot a harmadik napon viharban érték el, ahol Molteni és Valsecchi a kimerültségtől életét vesztette.
  • első szóló: Hermann Buhl 1952
  • Márk szólója: Háromszor futott neki. Először Kiss Árpáddal, de viharba kerültek, visszafordultak. Másodszor (ekkor hármasban) a hideg miatt be sem szálltak. Végül 2011-ben többször megnézte a falat, de vagy az időjárás, vagy a körülmények nem voltak mászásra alkalmasak. Ezúttal is Kiss Árpáddal tervezte a csúcstámadást, de neki az utolsó pillanatban közbejött valami. Márk ezért egyedül vágott neki. Két topója közül a jobbik még a fal alján kicsúszott a zsebéből, a tartalék pedig „kissé” pontatlannak bizonyult. A falba szokása szerint későn (délután 12:30) szállt be, majd a rohanásban kétszer is eltévesztette az utat. A Cassin-bivakot nem találta meg, egy tenyérnyi párkányon ülve töltötte az éjszakát. A második napon már biztosítás nélkül mászott.

Grosse Zinne északi fal, Comici-út

  • első megmászók: Emilio Comici, Angelo és Giuseppe Dimai, 1933.
  • első szóló: Emilio Comici 1937, válaszul a kritikákra, melyek szerint az első megmászás során alkalmazott technikai segédeszközök nem voltak etikusak.
  • Márk szólója: Először 2012 májusában, szezonon kívül próbálkozott, de a hasig érő hó és a vizes fal miatt a beszállásnál visszafordult. Júniusban ismét visszatért, de a fal ekkor is nagyon nedves volt, ami nagyon kifárasztotta. A Madárfészeknél visszafordult. Egy év múlva újra nekifutott, akkor az első hossz után fordult vissza, mert megint nedves volt a fal. Helyette megmászta a Nyugati-Zinnén a Demuthkantét. Ugyanezen év augusztusában újra egyedül, szinte spontán, Innsbruckból vonatozva vágott neki. A beszállást ezúttal is dél után érte el. Az alsó hat nehéz hosszon önbiztosított, ezért azt kétszer mászta. Még aznap este elérte a csúcsot.

Eiger északi fal, Heckmair-út

  • első megmászók: négy, összesen nyolc halálos áldozatot követelő kísérlet után 1938-ban Anderl Heckmair, Heinrich Harrer, Ludwig Vörg és Fritz Kasparek négy nap alatt érte el a csúcsot. Harrer életéről készült a Hét év Tibetben c. film.
  • első szóló: Michel Darbellay 1963 (előtte Bonattinak sem sikerült, hárman pedig belehaltak)
  • Márk szólója: 2014 márciusában egy chamonix-i mászótúra után, kiváló akklimatizációval és ideális időjárási körülmények között keresett társat a vállalkozáshoz. Miután mindenki elutasította, majd a nagy nehezen talált társa is cserbenhagyta az érkezéskor, megint egyedül maradt. A fal aljánál sátrazott, majd egy ülőbivakkal sikerült megmásznia az utat, még a téli időszakban. Lemenet helyett az Eigergletscher állomástól még megmászta egy barátjával a Mönch Nollen-útját.

Matterhorn északi fal, Schmid-út

  • első megmászók: Franz és Toni Schmid, 1931. Kerékpárral mentek a német határtól a hegyig.
  • első szóló: Diether Marchart 1959 (3 évvel később egyike lett azon három áldozatnak, akik elsőként próbáltak feljutni szólóban az Eiger északi falán)
  • Márk szólója: 2006-ban járt először a hegyen, a tervezett Zmuttgrat helyett a Hörnli-gerincen félig jutott a sok hó miatt. 2012-ben akarta először megpróbálni az északi falat, de akkor még a kifogások győztek. 2013 júliusában a Peuterey Integral után érkezett, de nem volt két jégcsákánya, ezért inkább az Obergabelhornra ment. 2014 júniusában túl meleg volt, folyt a víz a hegyről. Szeptemberre viszont szépen lejegesedett a fal. Társat azonban ekkor sem talált. Beteg is lett, de 2-3 nap innsbrucki pihenés után újra a vonaton ült Cervinia felé. A Furggrat lábánál lévő Bivacco Bossiban ütötte fel alaptáborát, a svájci-olasz határon. Innen át kellett traverzálnia az eléggé veszélyes keleti fal alatt. (A Hörnlihüttét ekkor éppen átépítették, de egyébként is borsos az ára, táborozni pedig tilos a svájci oldalon). Az északi falon egy nap alatt feljutott, lefelé a Solvay-házban bivakolt.

Dru északi fal, Alain-Leininger-út

  • első megmászók: Pierre Alain és Raymond Leininger, 1935. Pierre Alain találta fel a mászócipőt és ő készített először alumínium karabinert.
  • első szóló: Joël Coqueugniot, 1970
  • Márk szólója: 2015 júliusában mászta. A csúcs közelében hálózsák nélkül bivakolt, ott, ahol „a születés és a halál között van egy szűk átjáró.”  A csúcsra nem mászott fel, mert a lemenet a gleccseren egyedül veszélyes, minél korábban túl akart rajta jutni.

Grandes Jorasses északi fal, Walker-pillér, Cassin-út

  • első megmászók: Riccardo Cassin, Ugo Tizzoni és Gino Esposito, 1938. Cassinnak ez volt az első mászása a Mont Blanc-csoportban, miután lemaradt az Eiger északi falának első megmászásáról (akkor ért Grindelwaldba, amikor Heckmairék éppen befejezték a sikeres mászást). Egy újságíró hívta fel rá a figyelmét, hogy a Walker-pillér még „szűz” a nagyok közül. Rögtön oda is utazott, a Requin menedékház gondnokától megkérdezte, merre van a Grandes Jorasses, a Walker-pillér, aki azt hitte, szórakozik. Azért megmutatta neki az utat, Cassinék pedig elsőre sikerrel jártak.
  • első szóló: Alessandro Cogna, 1968
  • Márk szólója: 2015 márciusában próbálkozott először egy barátjával. A Colton-McIntyre-utat nézték ki, de a hideg miatt visszafordultak. Ugyanebben az évben, augusztusban a Walker-pillér következett. Ekkor már szólóban, de csak a fal közepéig jutott. Egy bivak után a mellette mászó katalán trió hegyimentést kért, Márk viszont csak egy extra kötelet, amivel leereszkedett. A következő alkalomra idén nyárig kellett várnia. Többször is odautazott, de a fal mindig túl havas volt. Végül augusztusban adódtak megfelelő körülmények és tűrhető előrejelzés, amit Márk ezúttal ki is használt. Egyetlen bivakkal sikerült feljutnia, majd utána 4000 méteren, a lemenet előtt másodszor is éjszakázott.

Salamon Márk további mászásai, a teljesség igénye nélkül (a dőlt betűvel szedettek szóló mászások; 2002 óta összesen 235 mászás szerepel a listán):

  • Grossglockner, Pallavicini-kuloár
  • Grossglockner, Stüdlgrat és Északnyugati-gerinc
  • Ortler, északi fal
  • Monte Zebrú, északi fal
  • Trafoier Eiswand, északi fal
  • Fletschhorn, északi fal
  • Lenzspitze, északkeleti fal
  • Monte Rosa, keleti fal, Marinelli-kuloár
  • Weisshorn, északkeleti fal
  • Lyskamm, északi fal, Welzenbach-kuloár
  • Marmolada, déli fal, Don Quixote-út
  • Peru, Cordillera Blanca: Nevado Pisco, Tocllaraju, Artesonraju, Illimani-keresztezés
  • Aiguille du Midi, Frendo-pillér
  • Mont Blanc, Peuterey Integral
  • Obergabelhorn, déli fal, részben új úton
  • Mont Blanc, Freney-pillér

Márk és a Matyi Forrás: Salamon Márk

Márk és a Matyi (Van még fotó, katt a képre!)

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.