Bakancs nélkül a Gyilkos-hegyen - A téli Nanga Parbat expedíció első napjai

Karácsony másnapján hárman indultak útnak, hogy hónapok alatt megmásszák a Himalája nyugati végét jelképező Nanga Parbatot, a Meztelen Hegyet. Télen még senki nem jutott fel a csúcsig, és nyáron is sokakat vitt el a lavina, a tüdő ödéma, a kimerültség, és egyéb hegymászó végzetek. A három merész vállalkozó, Ács Zoli, Klein Dávid és az amerikai Ian Overton oxigénpalack és magashegyi teherhordók nélkül tervezik az expedíciót.

A hegy Pakisztánhoz tartozik, de az oda vezető út gyakran érinti a pakisztáni-indiai határvidéket. 8126 méterével a világ 9. legmagasabbjaként tartják számon. Három oldalon lehet feljutni rá, ezek a Diamir, a Rakhiot és a Rupal. A Diamirt, vagyis a nyugatit tartják a legkönnyebb oldalnak, de még ezt is extrém lavinaveszély és függő gleccserek uralják. Az első sikeres csúcstámadás az osztrák Hermann Buhl nevéhez fűződik, ő 1953-ban jutott fel, oxigénpalack nélkül. Azóta a hegy mutatói szerint 326 sikeres kísérletre 68 haláleset jutott, ami rosszabb átlag a Mount Everesténél.

expeditions.hu

Dec. 26-án a fiúk Iszlámábádba érkeztek repülővel, a csomagok egy része azonban nem szállt le velük. Többek között Zoli bakancsa és pehelycuccai sem. Az első pár napot arra használták fel, hogy beszerezzék a hiányzó készleteket, mint például kötél és kaja, és összepakolják a felszerelésüket. És vártak az elveszett hordókra. Hiába.

30-án kisbusszal indultak Chilas-ba, de a 18 órás út folyamán sem hagyták unatkozni őket a rendőrök. Úton-útfélen ellenőrző pontokon haladtak át, ami kisebb-nagyobb várakozásokat jelentett. Az út felétől gépfegyveres kísérőjük is akadt.

A faluba megérkezve viszont az ottaniak kedvessége teljesen lenyűgözte őket.

Az újévet azzal kezdte a csapat, hogy Ian próbált magában benntartani legalább valami folyadékot, kevés sikerrel. Reggel letudták a sokáig utolsó autós kirándulásukat, majd végre gyalog, a mindenható kólával felszerelkezve (és az ősi recept ismét bevált!) elkezdhették az expedíció érdemi részét.

Két napos menetelés után a fiúk megérkeztek az alaptáborba. Közben azonban kiderült, hogy Ian felszereléséből eltűnt pár darab, ami ilyen szinten már nem csak komoly anyagi kár, hanem rettentő nehéz pótolni is, és a magashegyi kesztyűje az életéről is dönthet. Elfagyott ujjakkal jóval nehezebb kapaszkodni, jégcsákányozni vagy enni… Szerencsére sikerült cserecuccokat szerezniük. Ráadásul a táborban egyéb hiányosságok is előjöttek. A közösségi sátor az ígéret ellenére nem duplafalú és téliesített, hanem rohadt hideg. Az expedíciós sátrak törött vagy hiányzó rudakkal érkeztek, így négyből sikerült végül összerakni hármat.

expeditions.hu

Zoli kapott ugyan kölcsön bakancsot, de az idegen lábbeliben fagyási sérüléseket szenvedett, és szép nagy hólyagok keletkeztek a lábujjain. Így persze ki kellett hagynia a következő napi mászásokat, amelyeken Ian és Dávid a közvetlenebb összeköttetést próbálta megtalálni a Kinshofer útvonalhoz.

Az alaptáborban eközben rosszalkodott az aggregátor, és a vécésátor is összedőlt. De mi is lehetne kellemesebb egy szabadtéri budinál a világ egyik legmagasabb, elhagyatott, behavazott hegyén?!

Dávid és Ian ismét feljebb cipelték a következő tábor kiépítéséhez szükséges cuccukat. Immár ötezres magasságból ereszkedtek vissza, a fenyegető gleccsert azonban nem kerülhették el.
A hétvégén a csapat végre kapott az alaptáborba egy rendes sátrat, aminek van alja. Hurrá! Ami viszont nem hurrá, hogy az aggregátor teljesen kipurcant, így nincs áramuk. Sem fűtésük. Brrrr… Így még főzni sem tudnak.

A következő részek tartalmából:

Vajon megszánják őket egy normális áramfejlesztővel? Zoli lába meggyógyul annyira, hogy Dávidékkal tarthasson végre az egyes tábor kiépítésénél? Feljutnak a fiúk a megfelelő felszerelésekkel együtt a következő kiindulópontjukhoz? Hányszor enged át magán a gleccser?

Ez mind kiderül, ha lesz annyi áramuk, hogy üzenjenek!

Nanga Parbat a Facebookon...