Menü

2012.04.25.     Hozzászólás 0

Áll a II. tábor az Annapurnán

 Pár nap pihenés után nekikezdenek a III-as tábor kiépítésének.


A 8091 méter magas Annapurnán megtörténtek az első csúcsmászások a szezonban, összesen 11-e jutottak fel. A magyar csapat II-es tábora már áll, pár nap pihenés után nekikezdenek a III-as tábor kiépítésének.

 

Kollár Lajos beszámolója (április.23): "Tegnap dél körül visszaérkeztünk az alaptáborba. Ebéd, aztán havazás, szinte ma hajnalig. Valódi érdekesség volt az I-es és a II-es táborok elérése, technikailag hasonlított - fix kötelekkel megspékelve - az alaptáborba való felmenethez. Ha valakinek kétsége támadna, valóban az Annapurnán járunk. Az utak mindegyike rendkívül izgalmas, valódi vadregényes Himalája hangulatú! Ehhez képest én az I-esnél lehorgonyoztam, nagyon elfáradtam és a havazás is bejött. A többiek fölmentek a II-esbe (+ 2 óra), ami elég közel fekszik az egyeshez, és elhelyezték a depót, sátrat nem kellett állítani, volt ott elég üresen hagyott, aludni lehetett bennük. Én is egy ilyenbe költöztem az egyesben! Megtörténtek az első csúcsmászások is, 6 serpa, 2 kínai, 2 indiai és egy amerikai nő jutott fel. Lényegében minden mászó oxigént használt, és 1-2 serpa is. Ők folyamatosan jöttek lefelé. Úgy tűnik, ma és holnap még pihenés van, aztán irány a III-as tábor. Ha minden jól sikerül, az idő is engedi, akkor két héten belül kísérletet tehetünk egy csúcstámadásra! Meglátjuk. Az alaptábor rendkívül kényelmes, nincs magasan, jól lehet pihenni. Cserébe egy kicsivel többet kell menni a felső táborokig.

Mindenki jól van, jó a hangulat!"

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.