Menü

sportág: FUTÁS    táv: 50,9 km    szintemelkedés: kb. 2500 m    szintidő: 6 óra     nehézség: Nehéz

Kékes-Galyatető kör

Az időket és az arányokat a 6 órás szintidőhöz viszonyítva fogom megadni. Ez egy középszintű tempónak tekinthető.

Ez a kör most a Sándor-rétről (1.-es pont) indult, mert nekünk ott táboroztak a barátaink és ott raktuk le az autókat. Ez mostanra nem megoldható, mert ez a rész beépült. Javasolt indulás lehet Parádfürdőről (2.-es pont) , ami kb. 2 x 1,5 km-rel hosszabbítja meg a távot, viszont kényelmes, majdnem sík terepen. Ha pedig valaki ezt nem részesíti előnyben, az elindulhat 1,7 km-rel feljebbről, a Csevice forrástól (3.-as pont).

Kilátás ForrĂĄs: Mozgásvilág

Tehát elkezdünk felfelé kocogni az Ilona-völgyben a vízesés irányában a betonút mellett. Az út egyelőre enyhén emelkedik. Kiváló bemelegítő és ráhangolódó szakasz.

4., Körülbelül 3 km után jobbra térünk le az útról és a zöld jelzést követjük. Innen intenzív emelkedő kezdődik rövidebb lankás szakaszokkal. Igazi szusszanás csak Kékestető elhagyásakor következik.

5., Tehát a zöld jelzésen haladunk felfelé egészen addig, míg keresztezi utunkat a kék csík és innentől ezt követjük jobbra. Ez az 5. és 6. megtett kilométer közé esik (Sándor-réti indulásnál). Ezen érünk fel Kékestetőre. A 6 órás szintet figyelembe véve itt 1.15-ön belül kellene lennünk.

Kékestetőről a sípályán leszáguldunk Mátraházára, ahol a parkolóban a palacsintázótól jobbra futunk vissza az erdőbe és a sárga négyzetet követjük.

6., Lajosházát elhagyva ismét kezdődik a kaptató, néhány perc után áttérünk jobbra a sárga jelzésre, melyből egy bő kilométer múlva a piros plusz megy tovább egyenesen és ezt követjük. Nyáron ezen a szakaszon rengeteg a bögöly!

7., Újabb kb. 2 kilométer múlva áttérünk a pirosra jobbra, majd befutunk Mátraszentimrére. Tovább követjük a pirosat míg felérünk Galyatetőre. A szintidőhöz viszonyítva 3.40-nél állunk jól.

Galyáról a kék jelzésen kezdünk lefelé futni, majd néhány kilométer után a zöld négyzeten folytatjuk utunkat. Keletről kerüljük a Csórréti víztárolót, majd továbbra is a zöld négyzeten haladva visszajutunk Mátraházára. A víztároló után nem sokkal ismételten viszonylag kellemes emelkedővel számolhatunk.

Mátraházáról pedig a már ismert útvonalon jutunk vissza a kiinduló ponthoz, tehát sípálya, kék, zöld, majd Ilona-völgy.

Fincsi szint ForrĂĄs: Mozgásvilág

Folyadékpótlás útközben:

Kiváló forrásvíz a Disznókői erdészház előtt, bár tikkasztó nyári napokon olykor kiszárad.

Kút Mátraházán

Forrás Lajosházán

Kút Mátraszentimrén

Kút Galyatetőn

Illetve Mátraházán és Galyatetőn keresztezünk olyan üzleteket, ahol az azt igénylők kólához, sörhöz, csokihoz stb. juthatnak

 

Összesítés

A Kékes-Galyatető kör hossza 50,9 km, az útvonal szintemelkedése kb. 2500 méter, szintideje 6 óra, nehézsége nehéz. Az útvonal Magyarország területén található.

GPS track letöltés: klikk ide!

Várható időjárás (hőmérséklet, csapadék, szélerősség)

Péntek Szombat Vasárnap Hétfő
°C -3 / 3 -4 / 2 -4 / 1 -4 / 3
mm 0.0 0.0 0.0 0.0
km/h 15.8 6.8 3.2 8.6

Hosszabb távú, részletesebb előrejelzések: meteoplaza.info

Olvass többet: kékestető