Teljesítménytúrák és egészség, avagy kinek tiltható meg a részvétel? Hír

Bontsuk ki a témát, nézzük elõször a jelenséget magát. A leggyakoribb, mondhatni alap teljesítménytúra kategória az 50 km-es táv teljesítése általában 12 óra alatt. Errõl a nagyszámú felhalmozódott tapasztalat alapján ki lehet jelenteni, hogy edzéssel, rákészüléssel fel tud rá készülni minden olyan ember, aki amúgy rövidebb távokon valamilyen rendszerességgel kirándul (néhány 50 km-es, de extrémnek számító túrát kivéve, pl. Börzsönyi éjszakai). Amennyiben pedig nem készül külön és nem is túrázik, akkor a teljesítésre erõsen lecsökken az esélye, ami végül a feladáshoz vezet, de a megteendõ táv relatív rövidsége miatt az egészségkárosodás veszélye (szvsz) alapvetõen nem túl jelentős. A problémák a hosszabb, 70-120 km-es távokon jelentkeznek, bár hozzá kell tenni, ezek száma nem túl magas. Évente csak kb. 3-5 db 100 km vagy hosszabb teljesítménytúra kerül rendszeresen megrendezésre. Amennyiben valaki minden készülés nélkül indul ilyen távokon és a végsõkig erõlteti magát, akkor már olyan komoly mértékû veszélynek van kitéve, a távból adódóan, ami okozhat komolyabb, de gyógyuló sérülést vagy akár maradandó károsodást is. Legalább is vannak erre utaló jelek, szomorú tapasztalatok. Legfőképpen emiatt örülök annak, hogy elõjött ez a téma, hiszen az a legjobb, ha minél korábban kezdenek foglalkozni egy felmerülõ problémával, nehogy késõbb egyre gyakrabban forduljanak elõ, ami miatt ez a fajta sporttevékenység könnyen a negatív szenzációkra éhes média látókörébe kerülhet. (Kerülhetne másmiatt, a pozitív oldalai miatt is ide, de erre nem nagyon van példa - sajnos) Mit lehet tenni, hogy ne következzenek be be komoly egészségkárosodást okozó esetek, vagy legalább is csökkenjen ezek megtörténtének esélye? Nézzük tehát elõször a résztvevõk, a teljesítménytúrázók szempontjából, mit lehetne tenni szerintem: 1. Reálisan felmérni a saját képességeinket. Itt akár oldalakat lehetne írni, hogy ez milyen nehéz és egyértelmûen személyes képesség, stb., de amit ki merek jelenteni: Ahhoz hogy lássuk, mire is vagyunk képesek, a józanul gondolkodó ember nem azzal kezdi, hogy a létezõ legnagyobb kihívással néz egybõl szembe, hanem elõször legalább valamivel kisebbel próbálkozik. Annak sikere ugyanis egyrészt önbizalmat ad a teljesítés élményén és örömén keresztül, másrészt a teljesítés könnyű vagy nehéz voltán keresztül megmutatja azt is, hogy érdemes-e továbblépni, vagy egyenlõre ezt a szintet kell folytatni, és csak akkor továbblépni, amikor ez már könnyebben megy. Itt persze minden olyan beszámoló vagy közlés ennek ellenében hat, amikor valaki leszögezi, hogy neki az élete elsõ (vagy 2.) teljesítménytúrája ez és ez a százas volt, és ilyen meg amolyan könnyedséggel csinálta meg. Ilyenkor ezt olvasva a kezdõ akaratlanul is túlléphet a mérlegelésen, merthát ugye ha neki igen, akkor miért ne sikerülhetne nekem is? 2. Ha már elindultunk a túrán, észlelni a veszélyt. Akár tapasztalatok birtokában, akár enélkül vág bele valaki hosszútávú, (több mint 50 km-es) túrába, észre kellene (!!!) vennie azt a pontot, amikor már veszélyhelyzet követkeik be, ha tovább erõlteti magát. Itt is persze bõven van ellentétes vélemény és tapasztalat, pl. hogy: "Úgyis elmúlik a fájdalom, ha tovább megyek" vagy "Az akarat és az elszántság majd segít, igaz, hogy halálomon leszek a végén, de majd otthon kialszom magam és rendbe jövök". Az ellenkezõ véleményekkel vagy meggyõzõdésekkel nem nagyon lehet mit kezdeni. Ha valaki ezek alapján gondolkozva ítéli meg a saját részvételét, és némi túrázó gyakorlattal is rendelkezik, akkor tulajdonképpen nem is igen van szüksége semmilyen más információforrásra. De az élet nem úgy működik persze, hogy ez általános, vannak ilyen és amolyan emberek, emiatt van feltétlenül szükség a rendezõségtől származó infókra és figyelmeztetésekre. (Amit sajnos rendszeresen és elõszeretettel figuráznak ki néhányan azok közül, akik egyrészt nem érintettek, másrészrõl azok, akiknek borzódzik a hátuk minden tiltástól sõt figyelmeztetéstõl is.) A rendezõség részérõl pedig: 1. Fel kellene hívni a figyelmet az általuk rendezett túrák veszélyeire Itt is persze fõként az 50 km feletti túrákra gondolok, illetve néhány 50-esre, amik kiemelten nehezek. Erre lehetőség nyílik pl. a Ttúra naptárban, a túra honlapján, vagy bármilyen kiadványban, ami a túra idõpontja elõtt kiadásra kerül. Ezt persze lehet figyelembe venni vagy rá se bagózni, de ha bárki is meggondolja magát ennek hatására, és nem vállalja be a túrát felkészületlenül, akkor már megérte. Errõl persze nem lesz visszajelzés. Az is egy lehetõség, hogy a túra rajtjánál, a nevezési füzetben felhívni a figyelmet a várható nehézségekre, és a felkészültségtõl függõ távválasztást ajánlani. Még itt is lehet ugyanis dönteni így is és úgy is. Lehet, hogy valaki elolvasva egy komolyan megírt szöveget, inkább rövidebb távot vállal be ennek hatására. 2. Meg kellene tiltani a részvételt valamilyen szempontok alapján azoknak, akik számára kiemelten veszélyes lehet a túra. Errõl szól a vita már sok-sok hozzászóláson keresztül itt a topicokban. Mit teszek én hozzá az eddig elhangzottakhoz? Javaslatok korhatár kérdésében: - 14 éven alul egyértelműen nem engednék nevezni 30 km feletti távokra. Ha jól emlékszem, valamelyik 50-es túra füzetében olvastam, hogy a legfiatalabb teljesítõ 11!! éves volt. - Extrém 50 km-es túrákra és hosszabb távokra nem engednék nevezni 16 év alatt. (Volt már példa erre is egyébként!) Persze itt a kérdés egybõl, hogy miért pont 16 év legyen a határ? Egyrészt az egészségmegõrzés-védelem miatt (a fejlõdésben lévõ szervezet érdekében - anélkül, hogy magam orvosi szakértõnek kiáltanám ki), másrészrõl talán ez az az életkor, ami alatt az ilyen korúak túlnyomó része még nem rendelkezhet olyan mennyiségû (túrázó) tapasztalattal, ami alapján józanul tudna dönteni. Kivétel persze lehet, én is ismertem ennyi idõsen olyan arcokat, akik már 14-15 évesen képesek lettek volna 100 km-t gyalogolni, és ugye van egy rakás gyerekkorú versenysportoló is. Lehetetlen kiszûrni, hogy ezek közül ki az, aki képes lenne komoly egészségkárosodás nélkül végigcsinálni egy 100 km-es menetet. Egy korlátozó intézkedést lehetetlen megcsinálni úgy, hogy egyetlen egy olyan fõt se érintsen kedvezõtlenül, akire nem kellene hogy vonatkozzon, de a fõ célját - az egészségvédelmet - elõsegítené azáltal, hogy kategórikusan nézné az életkort és kész. Egy ilyen szabály ráadásul csak egy szűk idõtartamra korlátozná ezeknek a fiataloknak a részvételét, 16 évtõl már mehetnének. Ezt megtámogatva a figyelemfelkeltéssel, szerintem lehetne elérni valami elõrelépést. - A rendezõknek kíméletlenül be kellene tartani az általuk hozott korlátozásokat. Az életkort lehetne ellenõrizni a személyi elkérésével, amit a túra hirdetésekor is fel lehetne tüntetni, így nem lenne elfogadható az, hogy otthon hagyta valaki. (Aki ránézésre több mint 16, attól úgyse kérnék.) Lehet és valószínű, hogy lenne nem egy konfiktus ebbõl, de ez még talán mindig jobb, mintha megtörténik a baj. Minden apróságot persze nem lehet leszabályozni, és ki is lehet játszani majdnem mindent - de lehet lépni ezek irányában is. - Kötelezni persze nem lehet semmire a rendezõséget, tehát elõírni sem lehet azt, hogy minden teljesítménytúrán csinálják így. Másrészrõl ha elõ is írnák, úgysem lenne betartva és ellenõrizve mindenhol, egyszerűen emberi okok miatt. Ajánlást lehetne megfogalmazni, amit vagy alkalmaznak vagy sem. Minden szabályt lehet persze bírálni, ilyen-olyan oldalról és szempontból támadni. Mindig lesznek olyanok, akiknek nem fog tetszeni, és néhány olyan eset is, amikor valaki keserűen fogja érezni magát amiatt, hogy kiszorult innen vagy onnan. Ha azonban az érintett rendezõk többsége belátja ezeknek az említett figyelemfelkeltéseknek netán korlátozásoknak az értelmét, akkor történhet elõrelépés.
Írta: Zete Forrás: powerhiker.fw.hu