Menü

2012.05.18.     Hozzászólás 0

Suunto QUEST teszt

Hagyd magára az edzőtermet, kint a helyed a természetben!


A finn Suunto cég óráit évek óta ismerem, és edzőként, versenyzőimen keresztül, használom is őket. Ugyanakkor mint sportoló, most először (nem utoljára) vettem kézbe ezt a márkát. Mint ahogy általában, a többi cég termékeinek, ennek is vannak előnyei és hátrányai. Összességében véve egy jól kezelhető, egyszerű és látványos rendszert kínál a Suunto minden szinten.

 

82369-Suunto.jpg

 

Az élsportolóknak, triatlonosoknak, kerékpárosoknak szánt T6d jelenti a fitnesz és állóképesség kategóriában a csúcsot, míg a Suunto Quest egy kategóriával visszafogottabb szerkezet, mely ettől fogva egyszerűbb, átláthatóbb. Az órát speciálisan futóknak és kerékpárosoknak készítették, legyen szó aszfaltról vagy terepről egyaránt. Én a futóknak szerkesztett csomagot kaptam meg tesztelés céljából, melynek a tartalma az óra és öv mellett egy bluetooth-os letöltő egység és egy foot POD lépésérzékelős távolságmérő volt.

 

 

Az óra
Az óra kényelmes viselet volt sportolás közben. Kifejezetten tetszett, hogy a szíjon hatalmas lyukak találhatók a felcsatoláshoz, melyek edzés közben jól szellőztek és nem izzadt be alá extra módon a csuklóm. A kijelzőjén edzés közben 2 adat látható, melyből a nagyobb jól olvasható a kisebb viszont nem olyan látványos. A köridőket nagyon jól lehet „nyomkodni”, ugyanis elég egy ütés az órára és már sípol is, hogy új kör kezdődött. Ez a funkció nagyon tetszett, és az is, hogy minden egyes óra megállítást új körként érzékel, így utólag meg lehet nézni hányszor is álltunk meg az edzés során. Az ütésre érzékenység állítható és javaslom, hogy állítsuk is be, ugyanis nekem montizás közben túl érzékenyre volt belőve, és egy szűk „single track” úton egy ág nyomott egy köridőt.

 

 

Az öv
Szerintem nagyjából mindenki ismeri azokat az öveket, ahol egy textil pánt csatlakozik középen a jeladóhoz. A Suunto is ezt a megoldást választotta, és el kell mondjam, ebben olyat alkottak, hogy én is meglepődtem. Nem kellett víz, nem kellett semmi, szárazon fölvettem és azonnal vette a pulzusom. Edzés közben csupán kétszer vesztette el a jelet rövid időre, de a hiba mindkét esetben magától helyreállt. Irreális, 240 körüli, pulzusértéket viszont nem mért edzés közben! Ilyet még nem tapasztaltam egyik gyártónál sem, mindig volt valami, jobb esetben csak minimális hiba. Az i-re a pontot a kényelem tette fel. Nem kellett túlszorítani, ott maradt ahová helyeztem edzés előtt, nem nyomott, nem volt bő, nem csúszott le és volt, hogy önkéntelenül megnéztem egyáltalán rajtam van-e. Mint minden hasonló öv esetében, a jeladót itt is külön kell tárolni a pánttól, melyet csapvízben (egyesek szerint zokniba dugva, mosógépben) alaposan ki kell mosni használat után.

 

82369-belt_dual.jpg

 

A foot POD
Egyszerű szerkezet, mely valószínűleg a láb gyorsulását méri (nem találtam róla infót, pontosan mi a működési elv, ezt nagy valószínűséggel igyekeznek titkolni), ez alapján jelzi a „fordulatszámot” és a sebességet. Gondolom ezt abból, hogy felteszem a cipőre, párosítom az órával és már mehetek is. Mérési pontossága 1-2% körül mozgott GPS-hez viszonyítva. 400-as pályán viszont használhatatlan és felesleges a funkció, egyrészt mert ott, ha valaki tudja számolni a köreit, akkor fogja tudni mennyit futott, másrészről mert a hibahatár felkúszott 5-8% közé (GPS-nél én 3,5%-ot mértem korábban), ami már igen magas érték. Összességében terepen, emelkedőn, lejtőn jól mért és határozottan elégedett voltam a pontosságával.

82369-ss016592000_l.jpg

 

Funkciók
Amit tud, azt jól tudja, amit nem, azt meg nyilván sehogy. Méri: a pulzust, a kalóriát, a távolságot, a tempót, az időt. Tud átlagpulzust kijelezni, pulzuszónákat állíthatunk be, 300 köridőt megkülönböztetni, lehet határértékeket megadni (sebesség és pulzus), illetve 5-féle képernyőt programozhatunk egyéni igények szerint, külön minden sporthoz. A legjobb funkciója azonban az edzés utáni szükséges pihenési idő kijelzése. Edzőként sokszor találkoztam azzal, hogy a sportolók könnyen lecsalják a pihenő időt, és nem tudatosul bennük: fejlődni a pihenés során lehet! Aki nem tud rendesen pihenni, az teljesen mindegy, mit edz, nem fog optimális mértékben fejlődni. No, nem akarok edzéselméleti területre áttévedni, és megmaradva az óránál, örömmel használtam ezt a funkciót, mely folyamatosan kijelzi, hogy mennyi idő van hátra a pihentségig, vagyis a következő edzésig. Bár tudom a rendszer sok kivetni valót hagy maga után, hiszen nem veszi figyelembe pl. azt, hogy egész nap stresszes munkát végeztünk, de az elgondolás alapja nagyon jó. Azok, akik edző nélkül készülnek, megtapasztalhatják: a kevesebb sokszor több! Ezen felül még van ennek egy óriási előnye: a kezdő sportolók, akik futni, kerékpározni kezdenek, láthatják, mennyi időnek kell eltelni a következő edzésig, és nem lesznek frusztráltak, ha 72 óra a javasolt mennyiség és ezért kihagynak 2 napot. Persze ehhez a funkcióhoz pontosan be kell állítani a testi adottságokat és 10-es skálán az edzettségi szintet.

 

82369-Movescount.jpg

 

Edzésnapló
Ezt nem értem, miért csinálja a Suunto. Illetve értem, de nekem nem magyarázzák meg miért jó, csakis kizárólag a neten, a movescount.com oldalon letölteni az edzést. Miért nem lehet egy internettől független rendszert is használni? Így persze, nem kell programot letölteni, nem kell installálással vacakolni. No de kérem, mi van, ha nincs internet? Akkor bizony gond van, ha betelik a memória, melyről nem tudom pontosan, hogy mikor történik, mert a leírásban 20-30 edzést írnak időtartamtól függően, de ezzel nem sokat segítettek. A Movescount felületén egyébként jól követhetőek a teljesítések. Elkülönülnek az edzések, látványos és egyszerű a felület, ugyanakkor edzői szemmel igen szegényesek az elemzési lehetőségek, főleg, hogy az óra 10 mp-enként rögzít adatokat. Ezen felül barátokat szerezhetünk, hiszen a regisztrációval csatlakozunk a Suuntót használók közösségéhez a világban.

 

82369-Movescount2.jpg

 

Adatátvitel
Az adatátvitel is rendkívülien tetszett. Egy apró USB stickkel bluetoothon keresztül azonnal mennek az adatok a Movescountra és visszafelé is, ha módosítunk a beállításokon. Gyors, egyszerű és hatékony, nincs érintkezési probléma, nincs „jajj, elmozdult az infra elől” és nincsenek ehhez hasonló gondok. Végre egy 21. századi megoldás a piacon!

 

82369-movestick-20mini.jpg

 

Ítélet és összegzés
Egy jó órát ismertem meg. Úgy gondolom, széles körben sokan használhatják sikerrel: kezdő sportolók, futók, akik egyéni célokat teljesítenének, amatőr kerékpárosok. Triatlonosoknak az úszás szűk keresztmetszet, ugyanis vízben nem mér az óra pulzust, így nem veszi bele a pihenő időbe az úszás terhelést. Azok, akik edző nélkül készülnek versenyre, sokszor sérültek és/vagy betegek, szinte kötelezővé tenném, legalább ennek az órának használatát!

Érdekel a termék!

Olvass többet a témáról: Suunto, teszt, Pulzusmérő óra

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.