Suunto Ambit R óra futóknak-teszt

Suunto Ambit R óra futóknak-teszt

Kakuk András
Kakuk András
2014/03/26
A tökéletes futóóra- a kevesebb néha több
Hirdetés

Megjelent az Ambit kifejezetten futóknak szánt órája. De mitől más ez mit az elődök? Mind az első generációs, mind pedig a második generációs 2 illetve 2 S órát leteszteltük és mindegyik kivívta a tesztelők elismerését. Minek akkor még egy változat, kérdezhetnénk?

Az eddigi órákkal egy dolog nem stimmelt: futók számára túl sok lehetőséget tartalmazott és mivel ez az árában is megjelent sokak számára fölösleges beruházásnak bizonyulhatott. A gyártó is felismerhette ezt, és az R változatban minden a futók számára fölöslegesnek tűnő sallangot kihagyott.

Ambit R vs. Ambit 2 ill. 2 s

Először is könnyebb lett ismét: a 2 S-hez képest ez összesen 2 gramm, a 2-höz képest viszont már 19. Nem sok de mégis…

Kinézetileg kisebb ráncfelvarráson esett át az óra. Fekete és fehér kapható. Eddig is dögösek voltak, ez mit sem változott.

 

3 óra összehasonlítása Forrás: Suunto.com
3 óra összehasonlítása
Kép forrása: Suunto.com

 

A legnagyobb változás szoftverileg történt. A 2-ben fellelhető hegymászáshoz és egyéb tevékenységekhez hasznos, de a futóknak irreleváns légnyomás alapú magasságmérés és az ehhez tartozó funkciók kikerültek a lehetőségek közül.

Nem lehet továbbá folyamatában sportágak között váltogatni. Triatlonosok ebből kifolyólag az S modellel kacérkodjanak ahol ez funkció elérhető.

Az órával nem lehet a kifejezetten uszodai úszásra kifejlesztett hossz felismerő módot használni.

A futóknak szánt óra nem kompatibilis a Bike Pod-okkal ami a pedál fordulatszámot illetve a kerékfordulat alapján a távolságot számolja. Legyünk őszinték, nem is kellenek ezek nekünk futóknak. A GPS segítségével a sebesség és táv amúgy is mérhető, pedál fordulatot hagyjuk meg a bringásoknak.

Kraft: az R akkumlátorának teljesítménye megegyezik az S-vel, azaz 8-25 óra GPS használattól függően. Mindkettő veszít a sima 2-vel szemben ebben a kategóriában, ami 16-50 óráig bírja töltés nélkül.

Ezzel együtt plusz 2 funkció bekerült, ami a 2 elődben nem elérhető:

A Movescount-on keresztül edzésterveket lehet letölteni az órára. 2 lehetőségünk van:
1. előre megírt edzéstervek alapján készülünk
2. vagy írunk egy sajátot.

Ami furcsa, hogy 2 terv egyszerre nem működhet, egyszerre egy célért eddzünk. Az edzésterveket a „planned moves” menü alatt érhetjük el. A grafikai kivitelezés, mint az egész oldalon egyszerű és átlátható, egyből látszik mit és mikor kell végrehajtanunk.

Miután szinkronizáltuk az óránkkal (újracsatlakozással) az értesítés helyből a főképernyőn látszik, nehogy elfelejtsük ellógni!

 

Holnap edzés! Forrás: Mozgásvilág.hu
Holnap edzés!
Kép forrása: Mozgásvilág.hu

 

A másik egyedi, kifejezetten futók számára hasznos dolog a lépésszámláló funkció, ami automatikusan működik. Mértékegysége rpm (revolutions per minute azaz keringés/teljes kör per perc) nem pedig a futóknál sokszor használt spm (strides per minute- lépés per perc)

Azaz 1 rpm egyenlő 2 db elrugaszkodással.

"A lépésszám meghatározhatja a technikát és sérülések is elkerülhetők vele" véli Erdélyi Nándi edző. Általánosságban elmondható, hogy kezdők, átlagfutók lépésszáma átlagban 150-170 között mozog. Profi futóké ellenben mindig 180 fölött van. Olimpiai bajnok maraton futók 200 sőt 210 fölötti lépésszámmal futnak. Mi a megfelelő lépésszám? Sok mindenen múlik például, hogy kocogunk vagy ténylegesen futunk-e, de ha egy bizonyos értékre vagyunk kíváncsiak akkor általánosságban elmondható, hogy 180 feletti lépés/perc az ideális.

Appok

Ami még különlegessé teszi a Suunto órákat, a több ezer elérhető applikáció. A teszt alatt ez pontosan 4486 db volt. Ebből 480 kifejezetten futáshoz szánt mini program. Aki komolyan készül annak segítséget jelenthet több ötletes darab.

Kedvenceink:
Virtuális futópartner: A virtuális partner program alatt az előre kiválasztott tempóhoz (pl.:4.30 perc / km) mérten látjuk a helyzetünket távolságban. Méterben mutatja, hogy éppen kullogunk virtuális partnerünk (mínusz előjellel) vagy éppen lenyomjuk őt(+ előjellel).

Maratoni idő: Ki ne akarná tudni, milyen maratonra lenne képes. Ez az app az aktuális iramunkból folyamatosan számolja ki a maratoni időnket.

Iramváltásos futáshoz nagyszerű a „wanarun interval” programja, ami egy előre felprogramozott iramváltó edzés. Az óra pittyegéssel jelzi, mikor kell gyorsulnunk avagy lassítanunk.

Az app-ok nagy része terepfutáshoz lett tervezve így nem csoda, hogy olyat is letölthetünk ami az Ultra Marathon du Mont Blanc időnket vagy éppen hidratálási segédletként evés ill. ivás időket jelzi csipogással.

Ha a több ezer app nem elég, akkor még mindig írhatunk magunknak egyet, ami állítólag minimális programozói ismeret mellett nem is nagy ördöngösség. Valahogy így születhetett meg a „elégetett zsír grammban”, a „szükséges folyadékpótlás” vagy a „mikor vegyük be a következő gélünket” app is.

A nagy számú lehetséges variációkhoz mérten egyetlen egy dologra kell odafigyelnünk: nehogy a kijelzőt bambuljuk futás helyett!

Az órát tesztelésre a Suunto magyarországi forgalmazójától, az Amer Sports Austria Gmbh magyarországi fióktelepétől kaptuk. Köszönjük!

Hirdetés