Nordic Walking

www.compass-sport.hu
2008/02/13
Már megint valami új és első látásra igen furcsa hóbort? Botokkal hadonászva rohangászó emberek, akik ráadásul még úgy tűnik, hogy élvezik is, amit csinálnak? Nordic Walking
Hirdetés

De képzeljük csak el őket egy havas tájon! Így már ismerősebb a mozgás?

Igen, ez bizony nagyon emlékeztet a sífutás ra. Nem véletlen, hogy sok helyen ski walking néven ismert. Ez utóbbit magyarul síjárásnak mondhatjuk, a Nordic Walking pedig északi gyaloglásként került lefordításra. Azonban a több elnevezés ugyanazt a tevékenységet takarja.

Finnországban már a '30-as évektől próbálkoztak a sífutók valami ilyesfélével a nyári edzések keretében, de nem sok sikerrel, hisz a hónál jóval keményebb földön túlzott megterhelést jelentett az ízületeknek. Idővel felmerült, hogy másfajta botokkal talán ez kivédhető. A "múlt évszázad" utolsó évtizedében a modern technika már lehetővé tette, hogy a hagyományos síbotoktól teljesen eltérő üvegszálas carbon keverékekkel a rezgéseket elnyelő csodabotokat készítsenek, s hamarosan el is kezdődött a Nordic Walking diadalmenete. Először hazájában, Finnországban hódított, majd sorra a többi európai országban, s persze az európai dolgokat gyorsan lekoppintó Észak-Amerikában.

 

 

 

 

 

Hogyan is néz ki ez a sport? A Nordic Walking egy olyan gyaloglás forma, ahol speciális botok segítségével a mozgás során nem csak a lábainkat, hanem a felsőtestünket is megmozgatjuk. Ennél a sportnál a botok funkciója nem a támaszkodás, hanem az előrejutás, a mozgás növelése. Legtöbb esetben a Nordic Walking amúgy is sík terepen történik, ahol nincs szükség kapaszkodóra. Az elrugaszkodáskor történő markolás után a fogás rögtön lazul, ezért is alapvető fontosságú a Nordic Walking botokon lévő csuklószíjak minősége. Ahogy a botokkal a csípőt előrelendítik, természetesen következnek a hosszabb és szaporább lépések, már csak azért is, mert az elvégzett munka jelentős része a felsőtesten hajtódik végre.

 

A bot kiválasztása alapvető fontosságú. Az eszköz hosszára nézve több számítási mód is van, mindenki másra esküszik, de nagyjából ugyanarra az eredményre jutnak, és senki nem tagadja, hogy az egyén fizikuma, vagy akár a sportban szerzett tapasztalata miatt egy kicsit hosszabb vagy rövidebb bottal esetleg jobban boldogul, ez viszont csak gyakorlás közben derül ki. Az első botpárt azonban mégiscsak meg kell venni valami alapján.

A "szorzásos" számítási mód szerint testmagasságunkat 0,68-al kell megszorozni és az eredményt 5-tel osztható számra kerekíteni, hisz ebben a beosztásban készülnek a botok. Eleinte, 0,7-et használtak szorzóként, de ez túl soknak bizonyult. Ma van aki a 0,66-os szorzót javasolja. Ha mindez elbizonytalanít minket, és nem centiméterrel, meg számológéppel akarunk vásárolni, ráad- ásul szeretjük próbálgatni amit veszünk, akkor arra kell törekednünk, hogy a botot kézben tartva és merőlegesen a földre állítva, a könyökünk 90 fokos szöget zárjon be, esetleg kicsit nagyobbat. Más szóval ne törekedjünk minél hosszabb botot választani, a próbálgatás közben pedig ne feledjük el levenni a botok végén lévő gumitappancsokat.

A Nordic Walking botok jelentősen különböznek az alumíniumból készült túrabotoktól, ez azonban nem azt jelenti, hogy nem lehet alumíniumból is jót készíteni. Egy jól megtervezett alumínium bot könnyen lehet jobb, mint egy rosszul megtervezett carbon bot . Európában azonban a carbon rendelkezik a csodaanyag hírével, s persze nem alaptalanul. A 100%-bancarbonból készült botok egyszerre nagyon könnyűek, ugyanakkor stabilak és merevek, vagyis minden talajra és technikára alkalmasak. Ugyanakkor igen drágák, és remek tulajdonságaikat csak profik tudják hatékonyan kihasználni. Ütéselnyelő képességük viszonylag kicsi, ezért tapasztalat nélkül csak árthatnak a könyökízületeknek.

 

 

 

 

Az üvegszálas botok könnyűek és rugalmasak, nem alkalmasak a profiktól irigyelt futás és ugrástechnikákra, viszont ezek rendelkeznek a legnagyobb ütéselnyelő képességgel, tehát ha okunk van ízületeink miatt aggódni, akkor ezekből válasszunk.

Rettentő fontos még, hogy a bot hogyan kapcsolódik a kezünkhöz. Mivel a Nordic Walkingban mindig botpárokról van szó, magától értetődően a két markolat egyike "jobbos", a másik pedig "balos". Már említettük, hogy lökéskor erősebben fogják a botot, majd ez a fogás gyengül előrelendítéskor. Így érthető, hogy van szükség, hogy ne szálljon ki a kezünkből a bot. A megfelelő rögzítést akkor érjük el, ha a pántok összekapcsolják a botot a kezünkkel úgy, hogy a bot helyzete szinte nem is változik ha kinyitjuk a tenyerünket. Ezért a pántok szinte kesztyűként fedik a kezünk egy részét.

Azonban a jó pánt is csak akkor működik hatékonyan, ha megfelelően lett felvéve és beállítva. A pántba alulról tesszük bele a kezünket és markolás közben rögzítjük a tartókengyeleket. Ami még megkülönböztetheti a Nordic Walking botokat, hogy van-e rajta lépésszámláló, vagy nincs. Egyes botok alapból rendelkeznek ezekkel a „computerekkel”.  A SILVA által gyártott botok közül mindkét lehetőség a rendelkezésedre áll. De ha már van botod, és abban nincs beépített lépésszámláló, kiegészítheted az erre a célra készült, ., vagy Pole Mate II ., botra szerelhető lépésszámlálóval. Ezek a kiegészítők nagy segítségedre lehetnek a teljesítményed felmérésében és kontrolálásában. 

Azt hiszem, mindent elmondtam erről a sportról és a hozzá kapcsolódó eszközökről. Nincs is más hátra, mint nagyon jó mozgást és egészséges életet kívánjak!

További információ a Compass Sport oldalán található.
Hirdetés