Menü

2013.03.25.     Hozzászólás 2

(x)

Nem csak élsportolóknak létkérdés a gyors felépülés…

...egy sokmilliót érő focista egy térdsérülés után hetekkel már edzésbe áll, míg egy „földi halandó” ugyanilyen sérülés után egy életen át bicegni fog!


A modern egészségügy a gyógyítás mellett legalább ugyanakkora jelentőséget tulajdonít a megelőzésnek, illetve a műtéti beavatkozás utáni rehabilitációnak. Kemenes Krisztinával, a Variomedic Kft. ügyvezetőjével arról beszélgettünk: vajon befejeződik-e az orvosok munkája a kórház elhagyásakor?

- Az egészségügyi ellátással kapcsolatos egyik legveszélyesebb tévhit talán éppen ez! Az orvostudomány és az egészségipar szereplői már komplex módon tekintenek a „megelőzés, gyógyítás, rehabilitáció”, mint az egészséges életvitel szerves egységet alkotó elemeire. A köztudatban a „megelőzés” jelentősége már elterjedt. Ugyanakkor a betegséget/sérülést és annak kezelését követő szakszerű rehabilitáció fontosságát még mindig nem tudatosítottuk.
Pedig az utókezelés sokszor nehezebb, fájdalmasabb, sokkal időigényesebb, mint maga a műtéti beavatkozás. Talán éppen ez az oka annak az illúziónak, amit az a beteg érez, aki pl. egy sportsérülés utáni operációt követően a „Túl vagyok a nehezén!” felkiáltással azonnal ott akarja folytatni, ahol a sérülés előtt abbahagyta…

 

- Sokan vagyunk így, hiszen maga a beavatkozás nem megy orvos nélkül, de a felépülés igen!

- Valóban, az utókezelésben a beteg szerepe lényegesen nagyobb-éppen ezért a felelőssége is! Egy szakszerűtlen, elsietett, nem megfelelő eszközökkel folytatott utókezelés gyakorlatilag tönkreteheti az amúgy sikeres műtéti beavatkozás eredményeit. SŐT előfordulhat, hogy visszavonhatatlan károkat okoz, és a számítógépes játékokkal ellentétben itt nincs újrakezdés!
Nem győzöm hangsúlyozni az orvos-beteg kommunikáció fontosságát a rehabilitációs folyamatban: az eszközök kiválasztása, a sem túl gyors, sem túl lassú folyamat betartása…Láttunk már olyan esetet, amikor egy sportoló elsiette a terhelés növelését és ezzel tette tönkre magát. Volt olyan példa, amikor a fájdalom miatti nem megfelelő határértékekre való mozgatás (nyújtás, hajlítás) okozott végleges mozgásszervi problémát…

 

 

- Mit nyújt az itthoni egészségügy a rehabilitáció terén a világszínvonalhoz képest?

- Sajnos azt tapasztaljuk, hogy az alulfinanszírozott magyar egészségügyben nem jut kellő figyelem és anyagi forrás a rehabilitációra. És itt kiemelném a FIGYELEM szót! Ugyanis akárcsak a megelőzésnél, az utókezelésnél is sokkal nagyobb az odafigyelés jelentősége, mint az anyagiaké. A legkorszerűbb műtéti eljárások általában nagyon drágák, míg a felépülés esetében nem a folyamat, hanem a rossz végeredmény lehet nagyon „drága”. Például egy végtagsérülést követő szakszerűen végigvitt, modern eszközökkel támogatott rehabilitáció felére, harmadára (más szóval hónapokkal…), csökkentheti a teljes felépülést. Egy elsietett, vagy orvos által nem felügyelt „felépülés” következménye pedig életre szóló mozgásszervi hibákat „eredményezhet”. Márpedig a teljes értékű felépülés és a munkába állás bizony gyakran létkérdés. Nem beszélve a sportolók felépülésének fontosságáról.

 

- Bizony figyelemreméltó, ahogy pl. egy sokmilliót kereső focista egy térdsérülés után hetekkel már edzésbe áll, míg egy „földi halandó” ugyanilyen sérülés után egy életen át bicegni fog!

- És ez a különbség jórészt a rehabilitációban keresendő! Meggyőződésem, hogy nemcsak az élsportolóknak létkérdés a gyors és teljes felépülés! Eloszlatnám azt a tévhitet, hogy ebben (is) a milliók játszanak döntő szerepet. Például egy professzionális mozgatógép, (ami pontos, szakszerű, veszélytelen, fájdalommentes és kényelmes megoldás a műtét utáni végtagmozgatásra) már egy hobbi barkács-gép bérleti díjából kibérelhető. A kórházaknak ez egy biztosan „megtérülő” beruházás, de egyre több gyógyulni vágyó beteg keres meg bennünket közvetlenül orvosi javaslatra és maga gondoskodik a rehabilitáció szükséges eszközeiről. Ami pedig az egészségügyi kommunikáció feladata (az orvosoké, az egészségügyi újságíróké), hogy az emberek széles körben felismerjék a rehabilitáció fontosságát és megismerjék a modern orvostudomány eredményeit, lehetőségeit és eszközeit.

www.variomedic.hu

Olvass többet a témáról: sportsérülés

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.


  • SeeLee 2013.03.28.   13:13

    SeeLee

    Pedig sajnos nálam se mondták meg mennyire terhelhetem vagy mennyire nem, csak annyit mondtak, hogy fokozatosan. Ennél többet se a gyógytórnán, se a kórházba nem sikerült kicsikarni.
    1 éve történt kül-, belboka törés után azt mondta az orvosom, hogy 1 év múlva ki lehet venni a fémeket, de addig ne is várjam hogy 100%-ig fog működni a bokám. 1 év múlva felkerestem időpontot kérni a fém kivételhez, akkor viszont azt mondta ő nem is akarja kivenni a fémet és csavarokat. Szóval a következetesség már kudrcba fulladt.

    Így magam csináltam tervet. A legelső, ami ment a kerékpározás. Nincs olyan nagy terhelés a lábon, de tekeréskor sokat hajlik a lábfej és így a szalagok. Mellette sokat gylogoltam síkon, aztán emelkedőkön, sokat lépcsőztem is. Mikor ez már ment, jött a  kocogás, majd a laza futás. A következő fokozat a terep volt, 5-10 km-es túrák gyalog, később futva.

    Most már tudok szinte bármit csinálni a terepfutástól a falmászásig. :)

    válasz erre...

  • utasb 2013.03.28.   09:44

    utasb

    persze nagyon jó lenne, ha az operáló orvos is tudna ilyenekrol. Mert amikor mütét után rákérdezek, hogy gyógytorna esetleg, a nagyon határozott válasza, hogy az FÖLÖSLEGES. És ez egy középkorú orvos, 2011ben

    válasz erre...