Menü

2005.11.30.     Hozzászólás 0

Mennyi sport egészséges?

A rendszeres sportolásnak erősítenie, nem pedig legyengítenie kell a szervezetet. Megeshet azonban, hogy nem ismerjük határainkat, és az edzés idővel testi-lelki teherré válik. Ha megfogadod tanácsainkat, megőrizheted egészséged és a sportolás örömét is.
Senki sem kételkedik abban, hogy a sport egészségessé, fitté tesz, és nem csupán a testet, de a szellemet is erősíti. Ám akadnak kockázati tényezők is, melyek leginkább a profi sportolókat fenyegetik, de a szabadidejükben sportolókra is leselkednek veszélyek, amelyeket elsősorban a túlzott igyekezet okoz



Eleinte fő a változatosság!
Már az ókori görögök is a mértékletességet hirdették, és óva intettek minden testi extrémitástól, hiszen a testedzésnek is az egészségmegőrzést kell szolgálnia a túlhajszolás helyett. Szervezetünknek szüksége van mozgásra, ám akadnak, akik többéves kihagyás után szeretnének rövid idő alatt mindent behozni, ilyenkor azonban fokozatosan csökken a teljesítmény, romlik a napi közérzet, izomláztól sajognak a porcikák.
Ezért fontos, hogy mindenki a személyes terheléshatárát figyelembe véve eddzen, és ezt tartsa szem előtt tréningjei intenzitásának és gyakoriságának kialakításakor. Ezért is érdemes edző segítségét és tanácsát kikérni, legyen szó futásról, úszásról, fitnesz-edzésről vagy az aerobik bármely válfajáról.
A szabadidejükben rendszeresen sportolók számára előnyösebb, ha rendszeresen váltogatják a gyakorlatokat és ezáltal a terhelést. Egyik nap kocogás, következő nap súlyzós tréning, aztán ismét futás, majd jöhet az aerobik, és így tovább. Ám még ennél is jobb, ha minden edzésnapot egy pihenőnap követ. Minél intenzívebb a terhelés, annál fontosabb a pihenés, hiszen az edzés serkenti a szervezet anyagcsere-folyamatait. Ahhoz azonban, hogy ezek a folyamatok a test épülését szolgálják, szükség van a kielégítő pihenésre.
Amikor a kevesebb több
Kezdőkre jellemző, hogy jogging helyett nekiiramodnak, majd gyorsan kifulladnak. Ha azonban következetesen csak az orrodon veszel levegőt, megmaradhatsz az optimális sebességnél, hiszen a korlátozott levegőmennyiség szabályozza a futás tempóját is. Ha valóban meg szeretnéd találni saját ritmusodat, alkalmazhatod az úgy nevezett 8 lépés módszert is: 8 lépésenként egyszer ki- és belégzés.
A mértéktartás az erőedzések esetében is fontos, hiszen az izmok a túlzott igénybevételre izomlázzal válaszolnak. A "fájdalom nélkül nincs izom" mottó nem egyenlő az egészséges életvezetést célzó fitnesz-tréninggel. Egy-egy gyakorlat utolsó néhány ismétlése már többet árthat, mint használ. Ráadásul kezdő sportolóknál fennáll az a veszély is, hogy a szakavatott edző támogatása nélkül rossz technikával végzik a gyakorlatokat, vagy felesleges mozdulatokat ismételnek. Aki tehát lazább, de jól megtervezett edzésprogramot alakít ki, sokat tehet egészségéért, ám aki a határokat feszegeti, nagy kockázatot vállal.
Óvakodj a túledzéstől!
A túledzés nem pusztán az élsportolók betegsége. Bárki áldozatává válhat, aki rendszertelenül bár, de nagy terhelésnek teszi ki magát.
Mi utalhat túledzésre? Étvágytalanság, alvásproblémák, testsúlycsökkenés, izzadékonyság, sápadtság, szívtájéki nyomás, szívszúrás, gyorsult nyugalmi pulzus, abnormálisan gyorsult légzés, fejfájás, koordinációs zavarok, depresszió.
Kik vannak veszélyben? Például azok, akik több éves kihagyás után vágnak neki a nagy intenzitású sportolásnak. Ugyanígy gondot jelent, ha nem hagynak időt a regenerációra. De szerepet játszhatnak a monoton edzések, a betegségek szövődményei, az egyoldalú táplálkozás, az alváshiány vagy a munkahelyi túlterhelés is.
Hogyan kerülheted el? - Törekedj a változatos edzésekre és a rendszerességre!
- Fontos, hogy szakszerűen, az edző utasításait követve hajtsd végre a feladatokat
- Kerüld a túlzott terhelést, ne akard mindenáron túllépni eddigi korlátaidat!
- Mindig oszd meg valakivel - személyi edződdel, edzőtársaddal, barátoddal - kisebb-nagyobb sportsikereidet. Így ők is figyelni fognak rád, és felhívják a figyelmedet, ha túlkapásokon érnek.
5 aranyszabály kezdőknek 1. Sose eddz betegen! Várd meg, amíg teljesen felépülsz, különben a szívedet is veszélyeztetheted. 2. Felváltva törekedj állóképességed javítására és izmaid erősítésére. A két edzéstípus váltogatásával a test jobban tud regenerálódni, mintha azonnal egy komplett fitnesz-programba vágnál bele a kettő kombinálásával. 3. Aludj sokat, szervezetednek ugyanis sok pihenésre van szüksége a tökéletes regenerálódáshoz. Ne feledd, hogy az éjszaka során zajlanak a szervezetben a legfontosabb építő folyamatok. 4. Ügyelj az egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozásra, a tréningeket követően ne egyél nehéz ételeket, sokkal inkább a könnyű salátákat és a natúr húsokat (különösen a csirkét és pulykát) részesítse előnyben. 5. Ha az edzés mégis túl intenzívre sikeredett, segítsd masszázzsal vagy szaunázással tested regenerálódását.
Forrás: fittseg.hu

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.