Még bő egy hét van a felkészülésre Hír

Mozgásvilág.hu;http://www.mozgasvilag.hu/
2006/04/28
Majális hangulat várja a 6. Klubrádió Hegyvidék Félmaraton és Váltó résztvevőit a Normafánál jövő vasárnap. Május 7-én a budai hegység emelkedőit, lankáit és az állóképességüket is próbára tehetik a futás és a túrázás szerelmesei. A Klubrádió támogatásával a futó és gyalogló távok mellett az egészséges életmódért meghirdetett majális újabb sportolási lehetőségeket és programokat kínál a család apraja-nagyjának a Csillebérci Szabadidő és Ifjúsági Központban.
Hirdetés

A Budai hegység lenyűgöző panorámát nyújtó környezetében kanyargó félmaratonit (21,095 km) lehet egyéniben és háromfős váltóban (9,8-7,8-3,5 km) is teljesíteni. A táv hossza mellett az indulóknak a 316 méteres szintkülönbséggel is számolniuk kell, amely különösen a táv második felét nehezíti. A hegyi félmaratoni mezőnye 11 órakor rajtol. Tavaly több mint ezeregyszáz egyéni futó ért célba a 21 kilométeres távon, köztük hatvannyolcan voltak azok, akik a verseny történetének mind az öt félmaratoniját teljesítették. Az ötszörös teljesítők között három hölgy - Várhelyi Katalin (Pécel), Szolnokné Zsiga Éva (Székesfehérvár), Hangyási Anikó (Budapest) - szerepel. A legidősebb ötszörös teljesítő az 1933-as születési Kenyér Imre (Budapest), aki az idén is benevezett a versenyre. A félmaraton mellett a kezdőkre és kicsikre is gondol az eseményt szervező BSI. A Nemzeti Sporthivatal által támogatott 1%-os futás a sportért (1304 m) és a 8 km-es gyalogtúra a János-hegyre mindenki számára teljesíthető kihívást jelenthet. A budapesti T-Com Vivicittá után ismét lehetőség nyílik a az egyre népszerűbb gyaloglási forma, a Nordic Walking megismerésére és kipróbálására szakemberek felügyelete mellett, ezúttal az aszfalt helyett terepen., hegyes-völgyes körülmények között. A BSI lehetővé teszi - korlátozott számban - Nordic Walking botok kölcsönzését a helyszínen. A verseny központja, a cél- és rajtterülete is a Csillebérci Szabadidő és Ifjúsági Központ sportpályáján lesz. Az elmúlt esztendőkben megszokott futás és gyaloglás mellett a Klubrádió szervezésében sportos majális várja a kilátogatókat. Lehetőség nyílik az eurobungee, rodeobika, ugrálóvár, szörf, céllövölde, paintball kipróbálására és nem hiányoznak majd a klasszikus majális elemei sem, így lesz henna- és arcfestés, pattogatott kukorica és kürtös kalács is. A nevezési díjak péntekig kedvezőbbek: félmaraton: 3500 Ft, váltó: 4500 Ft/csapat, 1%-os futás a sportért: 1200 Ft, Normafa túra: 600 Ft, majd május 5-ig: félmaraton: 4000 Ft, váltó: 6000 Ft/csapat, 1%-os futás a sportért: 1500 Ft, Normafa túra: 800 Ft. A verseny vasárnapján reggel 8 órától lehet nevezni a versenyközpontban, az adott rajt előtt 15 perccel lezárják a nevezéseket. Minden futó egyedileg emblémázott pólót kap. Bővebb információ a BSI 061 273 0939-es telefonszámán kérhető, vagy a www.futanet.hu honlapon olvasható.
Forrás: Fittség.hu
Hirdetés