Menü

2014.10.13.     Hozzászólás 3

Maraton mezítláb

Biciklizni bringa nélkül nem lehet, de futni futócipő nélkül simán...


2014-re is szükségem volt valami kihívásra és igazából elég hamar ki is találtam, hogy a Maraton lesz az. Tavaly ugyan már lenyomtam a 42 kilométert Nagyatádon, de azt az úszás és bringázás utáni valamit, amit ott leműveltem, nem nevezném "Maratonfutásnak". Ha már Maraton, akkor egyértelmű, hogy az októberi, BSI-s Budapest Maraton, ezen sokat nem kellett gondolkozni.

 

Hogy jutott ez eszembe?
Történt közben, hogy egy szakmai kirándulás alkalmával sikerült kellemesen berugva eltévednem. Igyekeztem ráfókuszálni az okostelefonomra, hogy megtaláljam a megfelelő irányt és mivel már nagyon szerettem volna lefeküdni, gondoltam, futva gyorsabb. Flip-flop papucsban életveszélyes lett volna a mutatvány, ezért mezítláb teljesítettem a feladatot és a véremben lévő alkotóelemek és e kellemes élmény együtteseként megszületett a gondolat: Teljesen mezítláb, cipő nélkül fogom lefutni a Maratont...

a döntéshez tehát elég volt pár koktél és alig egy kilométer futás.

 

Egyébként a mezítlábas futás már eddig is közel állt hozzám, kedvenc futócipőm is a minimalizmus jegyében született, úgyhogy az izomzattal és a mezítlábas futás szellemiségével nem volt gond. Inkább tartottam a védtelen talpamra veszélyként leselkedő törmelékektől, üvegszilánkoktól, de még inkább a meztelencsigáktól és kutyasz@rtól.

 

Futófelszerelés Forrás: Mozgásvilág.hu

A képen egy hiánytalan futófelszerelés látható!

 

Hogyan?
Egy csomó érvet tudok felhozni a mezítlábas futás mellett, de ha őszinte akarok lenni, akkor engem első sorban az hajtott, hogy csináljak valami embertelen marhaságot, valami különleges kihívást... ez az volt. Nem merem leírni, hogy mennyit készültem a versenyre, mert szerintem komolyabb fejlődési károkat okozna, mintha megnézetnék egy 5 éves gyerekkel valami durva, trágárkodásokkal teli horror-pornó-akció filmet. Augusztustól szeptember végéig éppen a Világ legjobb tesztnapját szerveztük, aztán meg készültem második kislányom születésére, szóval az edzés a munka és a tejfakasztó buli miatt el-elmaradt. Őszintén szólva nagy volt az arcom, gondoltam, így is menni fog és Héjja Peti is azt mondta a Spartathlon előtt: "Odaállsz, oszt lefutod"

 

Budapest Maraton - Október 11.
Két dolgot nem szeretek a futóversenyeken; az egyik, az a rajt előtti utolsó 10 perc... "menjünk már, induljunk már, mi lesz már, csináljuk már"... A kezdeti tumultust megúsztam lábralépés nélkül és a belvárosi aszfaltutak is kifejezetten simogatóak és tiszták voltak. Ahol a legtöbb autó jár, a keréknyomokban ott a legsimább az út, a törmelék mindig a szélekre söprődik. Néha úgy tűnt, hogy jobb minőségű a járda aszfaltja, viszont tele volt apró kavicsokkal, nagyobb porszemekkel, úgyhogy gyorsan tipli vissza az útra. A mezítlábas futó másik barátja a záróvonal, ami jó esetben sima és rücsökmentes.

Apropó... ismered azt az érzést, amikor esik az eső, Te behúzódnál egy épület mellé, vagy a fedett buszmegállóba, de azt már elfoglalták olyanok, akiknél még esernyő is van!? Na, ugyanígy éreztem magam, amikor valaki az "én záróvonalamon és az én keréknyomomban" futott előttem. Persze, ki a fene számít arra, hogy valami idióta pucér talppal közelít mögötte!? Egyébként itt jegyezném meg, hogy Budapest utcái (legalábbis, amiket a futóútvonal érintett) kifejezetten jó minőségűek voltak, sokkal rosszabbra számítottam.

 

Maraton Mezítláb Forrás: Fóka - Mozgásvilág.hu

A képen látható futók közül melyik nem szenvedett lábizzadásban?

 

Az első 10 kilométer boldogan telt, imádtam, jól éreztem magam. Még az is megfordult a fejemben, hogy jó időt futhatok a végére, pedig ez csak sokadik szempont volt, figyelembe véve a körülményeket. A 16. kilométernél mosolyogtam magamban, na innen felfedezetlen területen járok, ennél többet nem futottam mezítláb egyhuzamban... és akkor elérkeztünk a táv kb. feléhez, a Lágymányosi hídhoz... Azon a szakaszon mérges-harapós aszfalton kellett futni, el is kezdődtek a bajok, kezdett kényelmetlenné válni. Ettől kezdve már hiába váltott újra jó minőségűvé a beton, a "kellemes" jelző nem jutott eszembe többet. Fáradtnak még nem éreztem magam, de tudtam, hogy lassan kezdődik a neheze, amiért tulajdonképpen ide jöttem. A 26-os kilométertáblát is csak addig szerettem, amíg rá nem jöttem, hogy az nem 36, és az időeredmény is hidegen hagyott ezután.

 

A bajok
Éreztem, hogy a nagylábujjaimon van valami. Nem tudtam pontosan megítélni, hogy mi lehet az, megállni meg emiatt nem akartam, mert a megállás/újraindulás mindig kikészít, pláne 30 km felett. Igyekeztem finoman csoszogni, hogy, ha kavics, akkor lesöprődjön, de nem söprődött semmi. Valami hólyag lesz az, az pedig cipőben is ki tud alakulni, úgyhogy maradhat. Ettől függetlenül még fájt.

Szépen, papírforma szerint jött a fal, a fáradás, egyre jobban kezdtem unni, hogy fáj a talpam. Ha valaki innentől kezdve megkérdezte volna tőlem: "Nem állsz ki!?" gondolkodás nélkül kiálltam volna. Még szerencse, hogy nem kérdezett ilyet senki.

Elérkezett a kihívás, amiért tulajdonképpen ezt az egészet vállaltam. A talpam megviselt, a lábaim fáradtak, főleg a combizmok. Önmagukban már képtelenek lettek volna a továbbhaladásra, az utolsó 10-11 km abszolút fejben dőlt el, de tudtam, hogy képes vagyok rá. Ebben a hitemben a 32-es táblánál beütött comb-görcs sikeresen megingatott, de fél perc alatt ki tudtam nyújtani és a margitszigeti frissítőnél lenyúltam a fél magnézium-kínálatot.

 

36 felett egyre több kidőlt futóval találkoztam, akik felpolcolt lábbal próbáltak magukhoz térni, vagy próbálták őket magukhoz téríteni. Szerencsére ilyen problémán nem volt, de nagyon vártam már a végét, ami az egyre lassuló tempó miatt csak távolodott, ahelyett, hogy közeledett volna.

Említettem, hogy két dolgot nem szeretek a futóversenyeken, de csak az egyiket mondtam el. Szóval, a második dolog, amit nem szeretek a futóversenyeken, az az, mikor már azt hiszem, hogy vége, de nem. Hallom a légvonalban egy-kétszáz méterre lévő célkapunál beszélő szpíker hangját, de onnan még mindig sok van hátra, még biztos, hogy lesz valami csiki-csuki. Ezzel akkor sem tudtok megbarátkozni, ha előre számítok rá. Az meg csak hab a tortán, hogy az utolsó kilométeren volt a lehető legrosszabb minőségű az aszfalt, a befutó apró macskaköves, hordalékos, kavicsos padlózata maga volt a főellenség a játék végén. Kinyírtam! Lenyomtam! Lefutottam! Megcsináltam! Full mezítláb, cipő nélkül, egyhuzamban lefutottam a Maratont!

 

Megcsináltam Forrás: Futanet.hu

Első és utolsó mezítlábas maratoni befutóképeim...

 

Köszönöm a szervezőknek, hogy rengeteg futót csődítettek ide nekem, hogy legyen, aki bátorít, aki gratulál és bíztat menet közben, köszönöm a megnéziumot és az életmentő kólát a frissítőn és még azért sem haragszom, mert nem gondoltak rá, hogy valami félbolond mezítláb fog majd futni, akinek a macskakő fájni fog. Ígérem, többé ilyet nem teszek. Még szerencse, hogy volt megfigyelt bringatároló, mert gyalog nem bírtam volna hazajutni a verseny után.

Örülök, hogy meg tudtam csinálni, bár a jövőben csak rövidebb távokon fogom erőltetni a mezítláb futást, egyébként meg maradok a minimalista "mezítlábas" futócipőknél. 

 

Mi lett a talpammal?
Az a helyzet, hogy rendkívül koszos lett. Olyannyira, hogy beleépült a bőrömbe, sokadik mosásra, sikálásra is még koszosnak hat, de a két nagylábujjamon lévő vérholyagnál komolyabb baja nem lett. A verseny előtt többen azt nem értették, hogy miért aszfalton futok mezítláb, miért nem terepen, pedig a fő problémát éppen a szúrós, éles ágak, kavicsok, tüskék okozzák, amik városi környezetben kevésbé jellemzőek. Ha cipőben futottam volna, a koszt megúsztam volna, de a hólyagokat nem valószínű. Tulajdonképpen ennél sokkal csúnyábbra számítottam.

Így néztem ki futás előtt/után:

Előtte/Utána Forrás: Fóka - Mozgásvilág.hu

 

Konklúzió
Számomra egyértelműen bebizonyosodott - de inkább megerősödött az -, hogy mezítláb lehet és nagyon jó futni - persze a mértékletesség itt sem árt. Bátran ajánlom mindenkinek, de főleg azoknak, akiknek már megfordult a fejükben a gondolat. Egyrészt ugye az elhanyagolt lábizomzattal kell óvatosan bánni eleinte, másrészt a babatalpat kell megedzeni úgy, hogy ne okozzon problémát a közvetlen talajkontakt. Pedikűröshöz viszont a helyedben nem járnék, mert szívinfarktust kapna a talpad láttán...

Olvass többet a témáról: maraton, mezítlábas futás

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.


  • Viktor 2016.12.02.   00:06

    Viktor

    Szia Ádám! Jó látni, hogy nem én vagyok az egyetlen hibbant ebben az országban. Még 2010-ben kaptam rá a mezítlábas dologra, azóta még csak egy privát félmaraton volt mezítláb, pont most a napokban döntöttem el, hogy jövőre lenyomom az első M-maratonomat. Jó volt a tapasztalataidról olvasni, köszönöm, hogy megosztottad őket. Üdv, Viktor

    válasz erre...

  • Simon Ádám 2014.10.14.   10:49

    Simon Ádám

    Szia, köszönöm! Lekopni nem szokott, kb mindig csak a vízhólyagot kapom eredményül a nagylábujjaimon. Egy-két nap regenerálódás elég szokott lenni, ami azt jelenti, hogy addig nem szívesen futnék újra mezítláb, de minden más, lábbeliben tevékenység jöhet. Az aszfalt minősége, a talp edzettsége, vagy akár a futótechnika is okozhatja a kopást, ha esetleg csuszatolod a lábad. Ha van rá mód, próbáld ki egy jó sima aszfalton, hogy mi lesz az eredmény.

    válasz erre...

  • wooland 2014.10.14.   10:42

    wooland

    Gratulálok a sikeres próbához!!!! Arról mondj már nekem valamit, hogy a talpadon a bőr nem szokott egyszerűen lekopni? Ugyanis én így járok, ha aszfalton mezítláb futok 10 km feletti távot. Egyszerűen eliminálódik a felső hámréteg, és egy hétig olyan, mintha tűhegyeken járnék utána. Mondjuk én elég gyenge rücskös gátteteji bicikliút aszfalton szoktam próbálni. Baromira bosszant, de nem sokat tudok vele kezdeni.

    válasz erre...