Menü

2008.12.16.     Hozzászólás 0

multisportinfo.hu

Küzdelem az elemekkel - GOLDLIFE terepfutóverseny, Piliscsaba

A második Goldlife terepfutóversenyen ismét bebizonyosodott, hogy a legrövidebb és leghosszabb távoknak is van létjogosultsága akár egy ilyen nehéz pályán is.

A félmaratoni versenyen annak ellenére is közel 40 futó indult, hogy sem a terep, sem az időjárás nem kedvezett egy decemberi versenynek – hidegben és sárban futottak végig a teljes távot, amelyen közel 1100 m szintemelkedést kellett legyőzni.

 
Az újonnan bevezetett 13 km is sok hívet szerzett, hiszen ez az a távolság, amelyet a nehéz körülmények ellenére is lehet teljesíteni. A 6,5 km-es távon főleg a terepfutással most ismerkedők indultak, vagy a fiatalabbak közül azok, akik nagyobb kihívásra vágytak, mint a könnyített gyerekverseny, ahol azonban a legkisebbek is derekasan helyt álltak. 5 km, terepen, sárban, elég sok szinttel, több helyen sűrű erdőben nagyon komoly kihívás a 6-7 éveseknek! De fantasztikus akarással és versenyszelemmel értek célba, hogy azután a frissítés, leves után játékkal vezessenek le az eredményhirdetésig.

 
A leghosszabb távon Pelsöczy Attila a második futamgyőzelmét szerezte, komoly küzdelemben a versenyek világában mostanában visszatérő sokszoros Ironman Kremmer Zoltánnal. Harmadik helyre a terepfutások ismert alakja, Somogyi Károly érkezett. A nőknél őry Eszter állhatott a dobogó legmagasabb fokára, utána a X2S sorozat győztese Dósa Eszter futott célba, a bronzérmet Bedő Imola szerezte meg.

 
A névadó GOLDLIFE teljesen tiszta, adalékoktól mentes táplálékkiegészítőit a verseny majd minden résztvevője megkóstolta, de a díjak zömében is átvehették, megtalálhatták a nyertesek. További értékes díjakat és nyereményeket ajánlott fel a Salomon – a cég az egész évben kiemelt figyelmet fordított a X2S eseményekre - és a The North Face, amely több X2S versenynek volt idén névadó támogatója és várhatóan 2009-ben is meglepi az extrém kihívások szerelmeseit egy-egy rendezvénnyel.

 
A gyerekversenyen nagyszerű könyveket vehettek át a díjazottak a Móra Ferenc könyvkiadó illetve a piliscsabai Óperenciás Könyvesbolt jóvoltából, valamint kedves ajándékokkal örvendeztette meg a mezőnyt a helyi Barangoló Lovasbolt és a Pont kereskedés.

 
A verseny étkeztetését a Biorganik marcipánja és meleg erőlevese, a gyümölcsöket a piliscsabai Szabina Biozöldség biztosította.

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.