Menü

2010.06.01.     Hozzászólás 0

Keszthelyi Kilométerek: Mindent legyőztek a futók!

Vasárnap 700 nevezővel, összesen mintegy másfél ezer résztvevővel rendezték meg a harmadik alkalommal kiírt Keszthelyi Kilométerek utcai futóversenyt

 
A hét versenyszámra meghirdetett viadalon a félmaraton-, maraton- és maratonváltó rajtját a handbike-osok indulása előzte meg. A háromszoros olimpikon Kálovics Anikó és a korábbi maraton-győztes Szabó Gábor papírforma-győzelme mellett Görög Veronika és Zsódér Zsolt teljesítménye is aranyat ért.

A verseny előtti éjszaka úgy megemelkedett a Balaton vízszintje a keszthelyi térségben, hogy a víz néhol áttörte a szervezők által, homokzsákokból emelt védet. A reggeli rajtra azonban az áttörés a tűzoltóság gyors beavatkozásának köszönhetően megszűnt. Az időjárás vasárnap is több oldalát mutatta, a futók hol 28 fokos meleggel küzdöttek, hol a záporesővel – utóbbi azonban a maratont választók elmondása alapján igen kellemesnek bizonyult. A csapadék a gyermekprogramokat és a ceremóniákat nem zavarta.
A rendezvény és az útvonal biztosítását a rendőrökkel együtt kilencven polgárőr végezte, a lebonyolításban az önkéntesekkel, szervezőkkel együtt mintegy másfél százan vettek részt. Újdonság volt a verseny három éves történetében, hogy a hunrun.com internetes portálon a közvetítésnek köszönhetően követhették az érdeklődők a viadalt, illetve a szombati tésztaparti keretében a világcsúcstartó ultra triatlonista Szőnyi Ferenc élménybeszámolóját.
 
Szőnyi Ferenc beszámolója:

- A pálya és a rajt-cél terület kiépítése egyaránt nagyon jól sikerült. Az idei versenyen elindult a futók mezőnye előtt néhány handbike-os sportoló, akik a mellett, hogy emberfeletti módon teljesítettek, hihetetlen hangulatot hoztak a rendezvénynek. Jövőre részvételüket még inkább szorgalmazni fogom. Külön kiemelném a MÁV segítségét, biztosították a Keszthely-Vonyarcvashegy pályaszakasz lezárását, ami 14 vonatjáratot érintett. A Volán buszok pedig a forgalomkorlátozások ellenére is megoldották a pótlást. Jövőre folytatás következik! – összegzett Bedő Beáta főszervező.
A férfiak maratoni számát már hagyományosan Szabó Gábor (ideje 02:36:18.611), a nőit – meglepetést nem okozva – az áprilisi 100 km-es országos bajnokság első helyezettje, a keszthelyi Görög Veronika (03:21:29.611) nyerte. A félmaraton trófeáját az Eb-bronzérmes olimpikon, a Zalaszám-ZAC hosszútávfutója, Kálovics Anikó (01:21:44.597) és edzője, Zsódér Zsolt (01:12:42.577) vitte.

Teljes eredménylista......

Olvass többet a témáról: futóverseny, futás

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.