Menü

2010.03.19.     Hozzászólás 0

Kedvezményes nevezés a Keszthelyi Kilométerekre

Szabó Gábor ob-ezüsttel a zsebében készül maraton-győzelemre

A szervezők január végén élesítették a 3. Keszthelyi Kilométerek utcai futóverseny nevezését. A május 30-ai esemény maratoni számának egyik esélyese – aki kétszer már győzelemmel bizonyított –, Szabó Gábor a napokban regisztrált. A versenyre – mely az internet segítségével élőben, online módon is követhető lesz – március 31.-ig lehet kedvezményesen nevezni. 


 
Szabó Gábor, a Keszthelyi Kilométerek futóversenyen elért elsőségei mellett, a 24. SPAR Budapest Nemzetközi Maratonon, az országos bajnoki címért másodikként ért célba. A Bükki Hegyi- és a Lowe Alpine Maratont megnyerte, a  6. Intersport Balaton Maraton és Félmaraton rövidebb távján szintén a leggyorsabb volt. A TFSE-ből az ELTE ADSK-ba most igazoló sportoló, tavaly Firenzében 2 óra 27-tel állította be saját csúcsát, melyet idén, április 25.-én Padovában szeretne megdönteni.
A Tér-Film-Zene Fesztivál idején 7 versenyszámmal megrendezésre kerülő Balaton-parti futóversenyt a célterületen óriáskivetítőn, illetve a világhálón, a hunrun.com internetes portálon élő közvetítés alkalmával lehet majd figyelemmel kísérni. A viadalra a verseny hivatalos honlapján, a keszthelyikilometerek.hu -n március 31.-ig lehet kedvezményesen nevezni.

Olvass többet a témáról: keszthelyi kilométerek, futás

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.