Így készüljön a csapat az Ultrabalatonra Hír

Így készüljön a csapat az Ultrabalatonra Hír

Baumann Viola
Baumann Viola
2016/04/06
Hogy zombik helyett boldog csapatként érjetek célba
Hirdetés

Közeledik az idő, amikor a határaikat szívesen feszegető futók körbegaloppozzák kedvenc tengerünket. A jól működő életösztön a csapatos teljesítést preferálja, de az igazság az, hogy még ezen is el lehet vérezni. Többnyire inkább átvitt, mint szó szerinti értelemben. Most annak jártunk utána,

hogyan lehet a legkevesebb fájdalommal teljesíteni az Ultrabalatont.

 

Az Ultrabalatonra való felkészülésnek ugyanis csak egy része a heti, rendszeres futás.

Azon kívül, hogy képesek vagyunk-e 5/8/21 vagy akárhány kilométer megtételére, elénk gördülhet még egy-két akadály. Például, hogy a váltópartnerünk nem vár a ponton (mit nekünk hajnali háromkor még 12 km?!), hogy a kísérőkocsink generátora bemondta az unalmast, hogy mégsem volt jó ötlet két lángost betermelni, vagy hogy legközelebb Andit és Zolit inkább otthon hagyjuk (nem vagy se Andi, se Zoli? attól még kitehetnek a kocsiból). A lényeg, hogy az UB alapvetően a jó buliról szól, de hogy ez verseny közben is így lehessen, nem árt némi felkészülés.

 

Újra itt van... újra itt van...

Először is, össze kell szedni a csapatot. Ha mindenki ismeri egymást, és már túl vagytok egy legalább 36 órás bányaomláson, ahol együtt vártátok a felmentő sereget, és mindenki élve távozott, az UB-n sem lesz gondotok.

Ha esetleg nem ez a helyzet, akkor tartsatok legalább két alkalommal csapatgyűlést. Ide is illik felkészülve érkezni, főként önismereti szempontból. Mitől leszek elviselhetetlen? Milyen helyzetben tudok én bármilyen pluszt beletenni a csapatba? Hogy bírom a fáradtságot és a kialvatlanságot? Milyen gyorsan regenerálódom? – Ezeket, és számtalan más kérdést is érdemes átgondolnotok, majd ennek fényében megtartani a bemutatkozást. Ez nem az önfényező kör, jobb, ha a társak most tudják meg, ha felébresztenek legmélyebb álmodból, leharapod a fejüket. Így kevésbé fognak megorrolni, ha véletlenül bekövetkezne a szerencsétlen esemény. A második alkalmon már fixálhatjátok a bevállalt távokat, egy óriási Balaton-térkép fölé hajolva, ahol mindenki számára világossá válik, melyik autóból mikor, hol száll ki, hol lesz a cucca, és hova száll vissza. A sofőröknek különösen érdemes odafigyelniük ennél a programpontnál.

 

Csapat Forrás: facebook.com/ultrabalaton/
Csapat
Kép forrása: facebook.com/ultrabalaton/

 

Nem csak előre, de felfelé és lefelé is

Amikor távokban gondolkodtok, nézzétek meg a hozzá tartozó szintet is. A Balatonman (azaz a szervező) csapata októberben végigment az útvonalon, és mindenhol , így most youtube-on valamennyi szakasz megtekinthető. Ez nemcsak azért fontos, hogy tudjátok, mi vár rátok, hanem így könnyebb elejét venni az olykor előforduló eltévedéseknek. Ha tehát a szinteket is figyelembe véve kiosztottátok a szakaszokat, mindenki tanulmányozza legalább a sajátját – így kisebb az esélye, hogy elfutjátok a nehéz részeket, vagy hogy Veszprémben köttök ki Füred helyett.

 

Legyen elég tartalék

A felkészülésnek ezenkívül vannak más technikai oldalai is. A logisztika olyan sarkalatos pont, amin az egész versenyetek sikere múlik. Mármint azé, hogy mindenki ott és akkor fusson, ahogy terveztétek. Ha szépen végigjátszottátok az összes bevállalt időt, és a szakaszkalkulátor segítségével átlátni vélitek a folyamatot, megkezdődhet a B-terv elkészítése. Például azért, mert a gonosz időjárás minden évben meglepikkel készül, úgy mint 35 fokos hőség, vagy a hírhedt, gerendának álcázott sajátos balatoni vihar, esetleg özönvízszerű eső, amiért persze lehet, hogy hálát rebegtek majd. És hát, van, aki mégsem bírja olyan jól a hőséget vagy épp a hideget, mint remélte. Neadjisten, a gyomra rosszul alkalmazkodik a hajnali négyes etaphoz. Esetleg rossz hatással van a formájára, hogy az addigi 6 perces kilométerei helyett most 4:30-cal nyomja végig a távját. Tehát van rá esély, hogy (jó esetben csak) egy ember kiesik. De ez előfordulhat autóval is, és sofőrrel is. Nem árt tehát úgy tervezni, hogy vannak beugró emberek, akik többet is hajlandóak a tervezettnél vállalni, a rugalmasság pedig abszolút alap lesz a verseny során, és erre mindenkinek fel kell készülnie.

 

Eszemiszom

A logisztikánál arra is érdemes figyelni, hogy minden autónak legyen egy esti, kétórás idősávja arra, hogy meleget egyetek valahol. Kétségkívül ki lehet bírni kaja nélkül, vagy összevissza éve is egy éjszakát, de elég könnyű kikészíteni egy gyomrot, ami nem szokott hozzá a hajnali vagy napi többszöri futáshoz, és még csak nem is a szokásos táplálékát kapja. Szóval jobb, ha este ehettek meleget, viszonylag nyugodt körülmények között. Finediningra sajnos nem lesz lehetőség az idő szűke miatt, de a lángosozónál azért tovább mehettek. Viszont a kétórás idősávban már az emésztésnek is kell hely, így ne a választásra menjen el az idő, hanem az evésre.

 

Frissítés Forrás: facebook.com/ultrabalaton/
Frissítés
Kép forrása: facebook.com/ultrabalaton/

 

Bár enélkül is meg lehet csinálni az UB-t, a normális étkezés azért is fontos, mert jelentősen javíthatja a hangulatot. Márpedig az éjszaka közepén vagy épp reggel szükség lesz rá, hogy nyugodt, jó kedélyállapotú csapattagok szálljanak ki az autókból, hiszen a hideg és a fáradtság már önmagában is kihívás. Nem egy csapat adta fel az UB-t azért, mert nem bírtak kijönni egymással.

 

Autóval is kemény

Arra is figyelni kell, hogy a sofőr is a csapat része. Ha kizárólag vezet, akkor is váltsátok le időnként. Még jobb, ha esetleg beállhat bringázni, így ő is részesül a sikerből, és nem gémberednek el annyira a tagjai, a mozgás megtöri a monotonistást. A sofőrnél az is fontos, hogy előre utánanézzetek: hova hajthat be, melyik úton haladhat, hogy fogja megtalálni a váltópontot. Elég kellemetlen verseny közben konstatálni, hogy az autóút nem a bringaút mellett halad, vagy hogy a pontot csak gyalog lehet megközelíteni, ezért több időt kell rá szánni. Emellett a sofőrnek hagyjatok alvóidőt, lehetőleg valamely vízszintes helyen, ne a kocsiban.

 

A váltás időigénye

Fontos, hogy egy-egy váltásra nem csak öt percet kell számolni. A futónak be kell melegítenie, a beérkezőnek le kell nyújtania, esetleg át- vagy fel is öltözne. És mivel csapatról van szó, fontos, hogy a tagok drukkoljanak egymásnak. Bár éjszaka, esetleg hidegben vagy esőben nem olyan könnyű kiszállni a kocsiból, a társaitoknak szükségük van a biztatásra, hiszen az egész versenynek ez a lényege. Az UB nem olimpiai sportág, ne menjen vérre a teljesítés. Évek múlva senki nem fog rá emlékezni, hányadikak lettetek, az élmények viszont mindenkinek megmaradnak.

 

Menet közben Forrás: facebook.com/ultrabalaton/
Menet közben
Kép forrása: facebook.com/ultrabalaton/

 

Ha kihagytunk valamit

Mivel az Ultrabalatonra való felkészülés semmiképp sem evidens, mindenképp tanulmányozzátok át a verseny honlapját. A szervező Balatonman képviseletében Bagi Erna szokott átfogó előadásokat tartani max. 15 fős csoportokban, főleg az elsőbálozó csapatoknak, de van, aki másodjára szeretne javítani a nem egészen tökéletes első alkalmán. Bár az idei időpontok már lecsengtek, ha lemaradtatok, bátran kérdezzetek a hello@ultrabalaton.hu címen. Ez a cikk is Erna hathatós segítségével készült, ezúton is köszönjük neki az információkat.

Hirdetés