Menü

2006.09.28.     Hozzászólás 0

Időpontváltozás!!!

A 21. Plus Budapest Nemzetközi Maratot eredetileg a mostani hétvégén rendeztek volna meg, de a rendbontások miatt szükségessé vált az esemény elhalasztása.

Az elmúlt 1 hetet nemcsak állampolgárként, de versenyszervezőként is borzalmas volt megélni. Minden rendbontás, minden tüntetés az október 1-jei maraton ellen szólt. Normális körülmények között, kampánycsend időszakában nem okozott volna gondot az esemény megrendezése. De így! Ki tudja garantálni a futók és nézők biztonságát, ráadásul 42 kilométeren át? Ehhez az eseményhez "normál" évben is rengeteg rendőr munkájára van szükség, de ők most máshol dolgoznak, sokan otthon vagy a kórházban gyógyulnak.




Szinte minden szervező elhalasztja a nagyszabású rendezvényeket. Sok-sok egyeztetés és véleménykérés után mi sem tehetünk másként. A legfontosabb döntéshozók, a város vezetése és a BRFK vezetői is csak az elhalasztást tudták javasolni a jelenlegi belpolitikai helyzetben. Magyarország most nem a maratonról, nem a futásról szól!

Mint maratonfutó külön át tudom élni a csalódást, amit egy elhalasztott verseny okoz. Ki fél éve, ki egy éve, az első maratont futók pedig már régebben készülnek a nagy napra. Fájdalmas ilyenkor megtudni egy ilyen rendkívüli hírt. De ez egy rendkívüli helyzet. A futók és nézők biztonsága a legfontosabb és kockáztatni nem lehet. Az esemény méreténél fogva most kell dönteni, ezt későbbre halasztani már nem lehet. Most kell dönteni és ez a döntés független attól, hogy milyen lesz a tényleges helyzet október 1-jén.

Az esemény megtartásának ellehetetlenülése számunkra is ezernyi gondot, problémát jelent, ezeket számbavenni is alig lehet. Ennek ellenére igyekszünk mindent megtenni, hogy október 15-én ismét felejthetetlen futóünnep legyen Budapesten. Az események ilyen alakulásában semmi szerepünk nem volt, tehetetlen szemlélők vagyunk mi is, de elnézést kérünk mindenkitől, akinek ez kellemetlenséget okoz.
Sok egyéni nevezési probléma merül most fel, ezek többségére hamarosan lesz megoldási javaslatunk.

Gondolom, sokan sokfélét gondoltok most rólunk. Ebben a helyzetben el kell fogadnunk, meg kell hallgatnunk minden kritikát és észrevételt. Igyekszünk mindent megtenni, hogy végül senkiben se maradjon tüske. Egyet nem tudunk majd egész biztosan korrigálni: az október 1-jei futás élményét-gyötrelmét-örömét. Az most elmarad, de reméljük, 2 hét múlva közületek sokan lépik majd át elégedetten a célvonalat. Még 1-2 nap és kiderül, megrendezhető-e az esemény 2 hét múlva.

Tisztelettel:

Kocsis Árpád
versenyigazgató

 

ELHALASZTJUK A PLUS BUDAPEST MARATON ÉS FUTÓFESZTIVÁLT:
TERVEZETT ÚJ IDőPONT OKTÓBER 15.

A magyar fővárosban zajló események miatt és a hatóságok tanácsára a BSI úgy határozott, hogy elhalasztja a 2006. október 1-jei 21. Plus Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztivált.

A Plus Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztivál VALAMENNYI TÁVJA ÉS PROGRAMJA elmarad október 1-jén, illetve a hagyományosan a maraton előtt megrendezésre kerülő Metro Nemzetközi Reggeli Futást és a Tésztapartit sem rendezzük meg szeptember 30-án.

Az esemény TERVEZETT új időpontja 2006. október 15.
A hatóságokkal zajló egyeztetések után a döntés MA DÉLUTÁN várható.

Amennyiben az engedélyeket megkapjuk, akkor az alábbiak szerint módosul a nevezés a Plus Maratonra:

Befagyasztottuk a nevezési díjakat! Továbbra is a szeptember 22-ei nevezési díj érvényes a verseny napjáig!

Nevezési díjak:
Előnevezés esetén (szeptember 28-október 13-ig):

  • Maraton: 6500 Ft
  • Staféta: 8100 Ft
  • Ekiden: 11000 Ft
  • Plus 30 km: 3500 Ft
  • Minimaraton: 1200 Ft
  • Maratonka: 1000 Ft
  • Gyaloglás: 300 Ft
  • Séta: 300 Ft

Kollektív nevezés (október 10-12-ig):

  • Staféta: 4200 Ft
  • Ekiden: 6500 Ft
  • Minimaraton: 800/900 Ft
  • Maratonka: 700/800 Ft
  • Gyaloglás: 200/300 Ft
  • Séta: 200/300 Ft

A helyszíni nevezési díj is kedvezményes ebben az évben!
Helyszíni nevezés esetén (október 14-15-én):

  • Maraton: 8500 Ft
  • Staféta: 11100 Ft
  • Ekiden: 14500 Ft
  • Plus 30 km: 4000 Ft
  • Minimaraton: 1500 Ft
  • Maratonka: 1300 Ft
  • Gyaloglás: 400 Ft
  • Séta: 400 Ft

 

Rajtszámátvétel: minden távra október 10-13-ig a BSI nevezési irodájában, illetve a versenyközpontban október 14-én 12-18 óráig és október 15-én 7- 9:30 óráig.

A Plus Budapest Maraton és Futófesztivál előnevezéseinek lemondása/átírása:
- nevezések lemondását írásban kérjük e-mailben, vagy faxon, vagy személyesen a BSI nevezési irodájában október 13-ig
- átnevezés esetén eltekintünk az átírási díj fizetésétől
- a befizetett nevezési díjat visszatérítjük
- az IronMan kedvezményes nevezési díj október 13-ig érvényes

A Plus Budapest Maraton és Futófesztivál távjainak rajtidőpontjai:
9:40 Maratonka
9:40 Gyaloglás, a Maratonka rajtja után azonnal!
10:00 Maraton, Ekiden, Staféta
10:15 Minimaraton
30 km rajtja az Erzsébet hídtól 10:45-től folyamatosan

Az esetleges további változásokról is folyamatosan hírt adunk!

 

MARATONISTÁK FIGYELMÉBE: MIT KELL TENNI A KÖVETKEZő 2 HÉTBEN - Tanácsok Monspart Saroltától

"Forma" már van, lesz két hét múlva is!

Előfordult már nagymenőkkel is, hogy a világversenyt egy vagy két héttel elhalasztották. Semmi pánik, a csúcsforma hosszabb táv esetén elég könnyen tartható egy-három hétig. Az első maratonisoknak és az újrakezdőknek a plusz két hét még nyereség is lehet célba futáskor vagy célba éréskor. Talán "fejben" nehezebb az átállás.

Ez a két hét csúszás biztosíthat:

  • egy tökéletes futó-időjárást október közepén a versenyzőnek,
  • ügyes edzésterv-módosítással egy elnyújtott csúcsformát,
  • a kevésbé felkészültnek még két hét edzéslehetőséget,
  • az izgulósabbnak pár marék "zabszemmel" többet.



    Forrás: www.futanet.hu

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.