Tour de Ring - Hétvége 2kerékén

Mozgásvilág.hu;http://www.mozgasvilag.hu/
2013/07/04
Egyedülálló 24 órás kerékpárverseny és családi kerékpáros események a Hungaroringen.
Hirdetés

A Hungaroring történetének első, s rögtön egy teljes hétvégét átölelő kerékpáros eseményét 2013 augusztus 3-án és 4-én rendezik meg. Az esemény védnöke Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, fővédnöke pedig Áder János Köztársásági Elnök. 

83079-tourdering.jpg
83079-tourdering.jpg


A szervezők többféle versenyt, illetve programot kínálnak a kerékpárosoknak.


SHIMANO RING24: egyéni és csapatváltó kerékpárversenyt nemcsak a profiknak, hanem a sportos amatőröknek, valamint kollégáikat egészséges életmódra ösztönző céges csapatoknak, vagy kihívást, kalandot kereső baráti társaságoknak ajánlják. Ezen a versenyen mindössze 100 egyéni és 200 csapat, összesen maximum 1200 fő indulhat. A verseny szombaton délután 2-kor kezdődik, s vasárnap ugyanebben az időpontban ér véget. A versenyre kizárólag a www.tosport.hu honlapon lehet nevezni. A nevezési határidő július 28.


CAPRIOLO RINGKERÜLŐ TÚRA: ma már a Magyarországon is oly népszerű, családok és baráti társaságok számára kitalált, túratempóban teljesíthető INGYENES bringatúra a könnyebb sportot, a hétvégi közös élményt keresőket várja.


A KÖR: Egy igazán érdekes rövid kaland, ahol mindenki kipróbálhatja, hogy milyen érzés kerékpárral végigtekerni a Hungaroring aszfaltján. A részvétel INGYENES.


HAPPY FUTAM: 3 fős csapatverseny a Hungaroring aszfalton. Érdekessége, hogy nem a gyorsaságot értékeljük, hanem a pontosságot. A csapat első tagjának úgynevezett bázis időkört kell tekernie. A másik 2 csapattagnak ehhez a bázisidőhöz kell a legközelebb teljesítenie. Az a csapat nyer, akinek a legkevesebb az időeltérése. A részvétel szintén INGYENES!


CUBE MTB TESZT: a többség által nem ismert, hogy a Hungaroring aszfaltcsíkja egy gyönyörű erdőt zár körül. Itt alakítottunk ki egy rövid, de izgalmas tesztpályát a montizás szerelmeseinek. A részvétel INGYENES!

Az INGYENES részvétel regisztrációhoz kötött, melyet a www.tosport.hu honlapon tehetnek meg az indulni vágyók.


FUTÓSZÁMOK: a futás kedvelői szombaton délelőtt félmaratonon vehetnek részt, míg vasárnap délelőtt a Hungaroringet körülvevő terepen mérhetik össze tudásukat (Off-road pálya).


SHIMANO KRESZ PARK: kerékpáros oktató pálya, ahol a kisgyerekek játék közben tanulhatják meg a közlekedés alapszabályait.


CAPRIOLO ÜGYESSÉGI PÁLYA: kerékpáros ügyességi pálya gyerekeknek, ahol biztonságos körülmények között gyakorolhatják a bringázás apró fortélyait.


KRESZ TESZT: Az PMRFK és az OBB aktív szakmai közreműködésével mind a gyermekek, mind a felnőttek KRESZ teszten mérhetik meg elméleti és gyakorlati tudásukat.
KERÉKPÁROS SEBESSÉG PRÓBA: a PMRFK jóvoltából most mindenkinek lehetősége nyílik egy Traffipax készülékkel mért, fotóval hitelesített sebességrekord felállítására. Természetesen pénzbüntetés nélkül.


PORT KERÉKP’ART KIÁLLÍTÁS: a szervezők a művészet kedvelőinek is szolgálnak meglepetéssel ezen a hétvégén.  A PORT Kerékp’ART keretein belül számtalan művészeti alkotás kerül kiállításra. Az egyetlen közös bennük a témaválasztás: KERÉKPÁROZÁS


KONCERTEK: a rendezvény mindkét napján fellép az Alma együttes. Szombaton Bon-Bon koncerttel zárják a szervezők az első mozgalmas napot.


EGÉSZSÉG: a látogatók egészségük megőrzése érdekében szűrőkamion szolgáltatásait vehetik igénybe ingyenesen, valamint megtekinthetik az ország leggyorsabb mentőjét, amelyet versenyautóból alakítottak ki.

A nevezéskor és a regisztrációkor kapott rajtszám mindenki számára kiemelt fontossággal bír a hétvégén, hiszen ezzel lehet indulni a tombolasorsoláson, amelyre augusztus 4-én 16.30-kor az ünnepélyes díjátadó keretein belül, a nagyszínpadon kerül sor. A résztvevőket 2 millió Ft értékben várják kerékpáros ajándékok.

Nevezés, bővebb infó itt.....

Hirdetés