Futva a Kéken

Futva a Kéken

Simon Ádám
Simon Ádám
2016/07/07
Hárman együtt 1100 km-t futnak 168 óra alatt
Hirdetés

Magyarország első és legismertebb turista útja, a majd 1160Km hosszú Kék-túra útvonal nem csak barangolásra, túrázásra kiváló, de akár futva is teljesíthető. Ez Magyarország és Európa első hosszútávú turistaútja. Egyéni teljesítésre volt már példa, Szarvas Mátyás és Németh Csaba is lefutották a távot. Három, terepultrafutásban jártas és tekintélyes eredményességi listával rendelkező, amatőr sportolónk nem mindennapi megmérettetésre készül ezen az útvonalon.

A Kék Csapat

Mindhárman tapasztalt terepfutók, kiváló eredményekkel. Lőrincz Olivér, Medgyessy Gergely és Zenyik Róbert 2014-ben az első csapat volt, aki sikerrel teljesítette a francia Alpokban kanyargó „La Traversée” elnevezésű 203 km-es távot. Akkor együtt kellett haladniuk, most a csapattagok egymást

nagyjából 40km-ként váltva, non-stop tervezik teljesíteni a Kéket.

 

kekek-a-kekeken-4-.jpg
kekek-a-kekeken-4-.jpg

Galériához klikk a képre! 

 

A csapat megfordítva az útvonalat, Hollóházáról rajtol és egy héten belül szeretnék elérni Írottkőt.

Az 1160 km-es táv teljesítésére 1 kerek hetet, azaz 168 órát adtak maguknak. Ha igazságosan elosztják a távokat, 1 hét alatt fejenként közel 400 km-t és több mint 50 órát futnak. Erről a kalandról kérdeztük Olivért.

 

Hogy a fiúk miért pont a Kéket választották úti célul?

Ezzel a mi általunk kitalált és mi általunk megvalósítani próbált erőpróbával semmit nem szeretnénk bizonyítani.

Futásunknak két fontos célja van. Az egyik egy egyéni cél, mely két részből áll: Egyrészt megismerni olyan tájakat hazánkban, ahol még nem futottunk, és e közben a másik részt megélni: mélyebben megismerni önmagunk amire ez a nagyon hosszú erőpróba egyedülálló lehetőséget ad.

A másik cél kifelé mutat és ennek is két része van. Mindkettő figyelemfelhívás. Egyrészt felhívni a figyelmet, hogy itthon szuper lehetőséget ad a természet a terepfutásra, túrázásra, nem kell egyből külföldre rohanni az élményekért. Itthon is bővelkedünk természeti szépségekben.

A másik, hogy van sport az Olimpián, a focin és korban négy ikszen túl is. Hazánkban a rendszeres szabadidő-sportolás nagyon mély szinten van a felnőtt lakosság körében. A sport nem arról szól, hogy nézzük. A sportot csinálni kell. Futni egyszerű, olcsó, bárhol kivitelezhető és egészséges. Szeretnénk, ha a Kék-futásunk minél több embert motiválna, hogy sportoljanak és ezzel törődjenek az egészségükkel.

 

kekek-a-kekeken-12-.jpg
kekek-a-kekeken-12-.jpg

Galériához klikk a képre!  

 

Az eredeti túra útvonalával éppen ellenkezőleg indultok. Miért?

Szeretnénk az Északi-középhegység nehezebb, több szintemelkedést tartalmazó részét még friss állapotban teljesíteni, vagyis szeretnénk gyorsan túl lenni rajta. 

 

Hogyan osztottátok fel magatok között a távot?

Nagyjából 5 óra, illetve 40 km futás van egy-egy szakaszban és ezt igyekeztem úgy összeállítani, hogy egyenlő terhelést adjon mindenkinek. Felosztottam tehát a teljes távot A, B, és C futó között, majd sorsolással döntöttük el, hogy melyikünk melyik lesz. Robi kezd, aztán jövök én és Gergő indul harmadiknak. Fejenként 9 váltással terveztem, így 5 óra futás után 10 óra jut regenerálódni. Az utolsó 5-6 kilométert viszont együtt fogjuk megtenni, hogy a célba közösen érkezzünk meg.

 

Milyen segítségetek lesz az út során?

A csapatot négy kísérő és két kísérő autó segíti, illetve tájegységenként egy-egy szálláshelyet is beiktattunk. A kísérő autók mozognak a szállás és a váltópontok között, hoznak-visznek bennünket, illetve 10-20 kilométerenként (ahol a pályán erre lehetőség van) gondoskodnak a menet közbeni frissítésről.

 

Milyen felszereléssel vágtok neki?

A futófelszerelésen kívül arra törekedtünk, hogy minél kevesebb dolgot kelljen magunkkal cipelnünk, ezért is lesz 10-20 kilométerenként mobil frissítőállomás. 1-1,5 liter folyadék azért lesz nálunk és némi elemózsia.

A futófelszerelésünkben a Salomon támogat minket, a teljes ruházatunk, a futócipők és a futótáskák is tőlük származnak. A Salomon S Lab Wings futócipőnek a száraz- és a nedves terepre való modelljéből is viszünk magunkkal egy-egy párat és a ruházatban is alapvetően a száraz-, illetve az esős időjárásra való darabok közül viszünk.

Tájékozódásra a Suunto Ambit3 HR Sport Blue órát használjuk, illetve a pulzusunkat is ezzel ellenőrizzük majd, illetve a petzl Nao fejlámpával fogunk éjszaka világítani.

 

ke-ktu-ra_ke-k-csapat-felszerele-s_kiemelten-suunto.jpg
ke-ktu-ra_ke-k-csapat-felszerele-s_kiemelten-suunto.jpg

Galériához klikk a képre! 

 

Lesz szükség az óra útvonalkövető funkciójára?

Alapvetően nagyon jól karbantartott és kijelölt a Kéktúra útvonal, új hidak és kilátók épültek az elmúlt időben, de vannak azért fekete foltok. A Zemplénben például viszonylag kevés a turista, ezért ott benőtt, gazos terepre is számítunk és a festések sem biztos, hogy a teljes útvonalon tökéletesek lesznek. 

 

Milyen akadályokkal számoltok ezen kívül?

A terep tehát eleve lehet akadály, ezen kívül a hőmérséklet, a kóbor kutyák és saját magunk, vagyis a sérülés, fáradás veszélyeztetheti a menetrendet.

 

Van vészforgatókönyvetek ilyen esetekre?

Sok lehetőségünk nincs, mert, ha bárkivel olyan történne, ami kritikus mértékben csökkentené a sebességét, az irreális extra terhet róna a másik kettő futóra. Alapvetően nem feszített a menetrend, a 168 órás teljesítés csak egy előirányzat és ha hosszabb lesz pár órával, akkor hosszabb lesz. Igaz, egyikünk pénteken már nyaralni indul, úgyhogy ilyen értelemben ez motiváció, hogy ne legyen csúszás. 

 

Milyen tempóval számoltok és figyelitek-e a pulzusotokat közben?

Természetesen, edzőként tisztában vagyok a pulzusfigyelés fontosságával, én magamra nézve a maximum 130-as pulzust lőttem be. A tempónk nagyjából 8 perc lesz ezer méterre vetítve, ami nagyon lazának tűnhet elsőre, ám figyelembe véve a táv nagyságát és a terepkörülményeket, kellően el fogunk fáradni így is. Az elvesztett energiákat a 10 órás pihenőben fogjuk tudni pótolni, de a mikrosérülések nem fognak ennyi idő alatt regenerálódni, úgyhogy azok halmozódni fognak a táv végéig.

 

Azt meg tudjátok tervezni, hogy mikor fogtok aludni és mennyit?

Az 5 órás váltások miatt különböző napszakokban, éjszaka, hajnalban, napközben és késő este is fogunk futni, ezért előre nem tudjuk megmondani, hogy mikor mennyire leszünk fáradtak. Ezt menet közben, a testünk jelzéseit figyelembe véve fogjuk meghatározni.

 

Lesz-e folytatása ennek a teljesítménynek?

Alapvetően most erre a távra összpontosítunk és nem tervezünk előre. Stílszerűen a Kék-kör lehetne egy következő megmérettetés, de mivel mindannyian a hegyi környezetet szeretjük, a zömmel lapos terep nem lenne annyira otthonos számunkra. Ez persze csak elmélkedés, egyelőre a mostani távon legyünk túl.

 

kekek-a-kekeken-7-.jpg
kekek-a-kekeken-7-.jpg

Galériához klikk a képre! 

 

Ezúton is kitartást kívánunk a srácoknak és a movingobject.hu/kek weboldalon folyamatosan nyomon fogjuk követni útjukat (amit természetesen bárki megtehet). Ezen az oldalon élőben láthatod éppen hol jár a csapat és a tempójukat is megfigyelheted.

Facebook oldaluk, ahol a hírek folyamatosan frissülnek: facebook.com/traverseeteam

Hirdetés