Futnak a főszervezők Hír

4run
2011/02/08
Egy keszthelyi, egy szekszárdi és egy debreceni versenyszervező állt össze annak érdekében, hogy létrehozza a 4RUN Félmaraton sorozatot.
Hirdetés
Közös bennük a futás szeretete, azonban „civilben” mindhárman más-más területtel foglalkoznak. Szervezőként mégis egy csapatot alkotnak. Ha tehetik, maguk is a futók táborát erősítik.
 
Tóth Csaba az első állomás, a március 12-ei I. Rotary Félmaraton főszervezője, hétköznapokon a nevével fémjelzett debreceni könyvkereskedés és kiadó ügyvezetőjeként dolgozik. „ Mi az, ami igazán fontos az ember életében? Az egészség! Sok mindent tudunk tenni egészségünk megőrzése érdekében, s ennek egyik fontos eleme a mozgás, melynek kapcsán úgy gondolom, hogy a legjobb, ha a természetbe megyünk sportolni; legyen az kirándulás, kerékpározás vagy futás. Több éve próbálkozom már hosszútávfutással, tavaly már több mint tízszer futottam le a félmaratont, kétszer pedig a maratoni távot is sikerült teljesítenem. Emellett néha egy kis hajnali, kora reggeli kerékpározásra is jut időm. Öt gyermekemet is a sport szeretetére nevelem, ősszel még a legkisebb, 3 éves is mellém állt a futóverseny rajtjánál és boldogan futott rajtszámával a mezőny végén, mint aki ösztönösen tudja, hogy a részvétel és a mozgás az igazán fontos. Tavaly született meg a gondolat bennem, hogy szervezzek egy színvonalas, emlékezetes félmaraton versenyt Debrecenben, így indul útjára idén a Rotary Félmaraton. Fő célom, hogy minél több embert tudjak megszólítani, kedvet csinálni egy kis futáshoz, az egészséges életmódhoz úgy, hogy az szórakozásként, hobbiként és ne kötelező gyakorlatként kerüljön be mindennapjainkba. Remélem, hogy a jövőben minél több futó számára jelent majd a Rotary Félmaraton egy biztos pontot a futónaptárban. ”
 
81321-toth_csaba_debrecen.JPG Tóth Csaba  
A sorozat május 7-én, a Borvidék Félmaratonnal folytatódik. A szervezőcsapat élén Márkus István áll, aki Szekszárdon saját bútoripari vállalkozását vezeti, immár 16. esztendeje. „A sport végigkísérte életemet. Gyermekkoromban 10 évig versenyszerűen cselgáncsoztam, majd közel 20 évig baráti focit és mindenféle szabadidős sportot űztem. Ezek jó feszültség-levezetést jelentettek a munkám mellett. A futást néhány éve kezdtem, teljesen megváltoztatta az életemet. Újabb barátokra, közösségekre és célokra találtam. A közös futások először közös utazásokat és versenyeken való részvételeket jelentettek, majd egyesületet alapítottunk, a versenyszervezés már csak egy lépés volt. A Borvidék Félmaraton is egy nagy közös ötletelés eredménye. A fröccsök fogyásával egyenes arányban nőtt a verseny mérete és létszáma, persze eleinte csak papíron. Igyekeztünk igazi szekszárdi hangulatú versenyt szervezni, ezért a névválasztás, és a borvidéken is áthaladó útvonal kitűzése. A verseny félelmetes szervezést igényel, de egy jó csapattal igazi kihívás és élmény. Idén második alkalommal rendezzük meg a versenyt, melyet ismét szeretnék futóként is élvezni.” 
 
81321-markus_istvan_szekszard.jpg Márkus István
 
A sorozatot június 5-én a Keszthelyi Kilométerek zárja. Bedő Beáta gerincgimnasztika és spinningórák megtartása mellett tért át a főszervezői feladatkörre; idén már negyedik utcai futóviadalát készíti elő. „Mindig azt szoktam mondani, hogy két kisgyermek és a Keszthelyi Kilométerek édesanyja vagyok, hiszen ez a mondat teljesen leírja a mindennapjaimat. Sportos család a miénk, a gyerekek úsznak, apukájuk IronMan én pedig hosszú ideig gerincgimnasztikát és spinningórákat tartottam. Mára az elsős nagy és az óvodás kisfiú mellett az esti kocogások maradtak, no és minden, ami a Keszthelyi Kilométerekkel kapcsolatos. Igyekszem elhitetni a versenyzőinkkel, hogy nálunk tényleg szeretettel várják őket, akár babakocsival, akár kerekesszékkel szeretnének rajthoz állni. Jó érzés látni, hogy mi lett mára abból a kósza gondolatból, hogy „na akkor csinálok egy futóversenyt”... Mint ahogy ez is, a legjobb ötletek tényleg mindig futás közben jönnek. Fontos, kisebb-nagyobb lépésekkel halad a verseny és vele én is előre, tényleg imádom a versenyszervezés szinte minden pillanatát. Ha őszinte akarok lenni, a kivétel az utolsó 2 hét és a verseny napja.  Az mindig egy jó nagy falat, ami felé csak utána, az otthoni nyugiból tudok visszanézni. Ami biztos, hogy a Keszthelyi Kilométerek nagyon sok embernek örömet, izgalmat, feladatot nyújt, úgy érzik, hogy ez a mi versenyünk.”

81321-bedo_beata_keszthely.jpg Bedő Beáta

A sorozatra nevezni a www.4run.hu weboldalon lehet.
Hirdetés