Menü

2016.01.11.     Hozzászólás 2

Futáshoz nem kell mobil - TomTom Runner 2 Cardio + Music teszt

Csak azt a funkciót vedd meg, amire szükséged van.


Nem vagyok notórius telefonnal-futás ellenző, (bár ismerek olyanokat, akik nem érik fel ésszel, hogy mire jó), sőt, számos alkalommal én is Endomondo kisasszonyt hallgattam, hogy mennyi van még hátra.

Hiszen, ha már amúgy is vett az ember egy szép telefont sok pénzért, ami GPS alapon méri a megtett kilométereket és még zenét is lehet hallgatni rajta futás közben, akkor miért venne meg egy másik kütyüt, amivel pl. nem is lehet telefonálni.

Ez egy teljesen jogos érv, de nézzük meg a másik oldalt.

A telefon aktív GPS-használat és zenehallgatás közben elég gyorsan, néhány óra alatt lemerül, néhány típustól eltekintve nem szereti a nedvességet (izzadás, csapadék, verseny közbeni frissítő nyakon öntés, stb.) és bármennyire is elterjedt, inkább képezi közröhej tárgyát, de legalábbis komolytalanul néz ki egy telefonnal futó emberfia (ismét megjegyezném, hogy én is szoktam telefonnal futni, úgyhogy ne tessék megsértődni).

Az, hogy hívhatnak futás közben, már másodlagos kérdés, mert ez vagy valakinek marha fontos, hiszen "biznisz" múlik rajta, vagy bármikor szülhet a feleség, de egyébként is letiltható funkció sportolás közben (és a felsorolt két példán kívül egyébként véleményem szerint káros a sportteljesítményre).

Ezeket az érveket és ellenérveket mindenki kedve szerint mérlegelheti, mert rossz ember úgysem lehet, aki sportol.

 

De mi van akkor, ha van egy olyan óra, ami csak annyiba kerül, amennyibe a te igényed alapján kerülnie kell, vagyis, ha csak azokat a funkciókat kell megfizetned, ami érdekel!? És ráadásul ezek a funkciók képessé teszik a mobiltelefon kiváltására is, sőt.

 

TomTom Runner 2 Cardio Music Forrás: Mozgásvilág.hu

Sportszerfétis

Galériához klikk a képre!

 

TomTom Runner 2 + music + cardio

GPS-es sportóra opcionális pulzusmérővel, zenelejátszóval és bluetooth fülhallgatóval

A TomTom Runner 2 karóra nyíltan és egyértelműen a telefonos applikácóval sportolók számára nyújt alternatívát. 

Amit minden Runner 2 karóra tud:

Nagy érzékenységű GPS (Glonass technológiával), ami átment a rötyitesztünkön is - szó szerint vette a műholdak adását a családi házunk tetőtéri mellékhelyiségében is, amire általában csak a nagymenő készülékek képesek.

Vezeték nélküli szinkronizálás, ami egy picit kakukktojás, mert telefonos applikációval működik, viszont azt nagyon szépen teszi. Ha összepárosítod az Apple Store-ból elérhető TomTom Mysport appal, akkor az óra automatikusan szinkronizálja az edzéseidet a telefonnal, a telefon pedig a felhővel - így asztali gépen is elemezheted az edzésed. Nagyon elegáns, hogy a felhasználói adatokat nem is kell külön megadni a telefonos applikációban, ha előtte első alkalommal már a számítógépen keresztül, vezetékesen szinkronizáltuk az órát.

Ezen felül támogat számos népszerű sportszolgáltatást, vagyis az edzéseket automatikusan szinkronizálhatjuk akár Nike+, Endomondo, Runkeeper, Mapmyfitness, vagy Strava alkalmazásokkal, illetve kézi szinkronizációra is van lehetőség akár a Training Peaks, vagy a Mozgásvilág.hu edzésnapló szolgáltatásaival is.

 

A teljes szett - TomTom Runner 2 Cardio Music Forrás: Mozgásvilág.hu

Egy átlagos futó joggal álmodik ilyen kiegészítőről

Galériához klikk a képre!

 

Többsportos üzemmód - Futás, kerékpározás, medencés úszás, futópad, terembringa, tornatermi edzés és freestlye. Triatlont (legalábbis jelenleg) egyben nem tud, azt külön edzésenként lehet rögzíteni. Úszás közben számolja a leúszott hosszakat, a percenkénti csapást és így a SWOLF-ot is. Kerékpáron és futás közben a távolság és sebesség infókkal domborít, lépésszámot sajnos nem tud. Ami azért is furcsa, mert úgy tapasztaltam, hogy a futópados edzénél éppen a lépésszámláló segítségével mutatja meg az adatokat. És természetesen minden alkalommal az elégetett kalória is kiszámításra kerül…

Aktivitásfigyelés - gyakorlatilag egy kombinált lépésszámláló, ami az elvégzett edzésekkel vegyítve jeleníti meg a végzett tevékenység mennyiségeket. Ebben a pontban jegyzem meg, hogy be lehet ugyan állítani alvásfigyelést is az óra menüjében, gyakorlatilag azonban még nem képes azt kezelni - a tapasztalatok és egy hivatalos fórum alapján.

Célok beállítás - intervallum, pulzus-zónák, távolság, idő, verseny üzemmód. Ezek elég széles és részletes módon megadhatók. Hátrányuk, hogy nem lehet egyidejűleg több célt beállítani, kombinálni például az intervallum és a zónák szerinti edzést.

Vízálló - ha még nem lett volna egyértelmű az úszás üzemmód alapján.

 

Opcionális és nagyszerű funkciók

Cardio - pulzusmérés mellkaspánt nélkül, a fitnes-skarkötőknél már megismert csuklós megoldással. Bazi nagy előnye, hogy nem kell plusz egy kiegészítőt magadra tenned, ami nekem általában már akkor jutott eszembe, mire felöltöztem. A csuklón lévő pulzusmérés konditermi edzésnél sem zavar, mint ahogy egy mellkaspánt teszi hasonfekvésnél például. A téli hideg időjárásban viszont van egy hátránya is, mert vagy megfagysz és látod a kijelzőt, vagy felöltözöl rendesen hosszú ujjú felsőbe és kesztyűbe, de akkor meg nem látod a lényeget, hiszen az órának közvetlenül a bőröddel kell érintkeznie. A pár tesztalkalom alatt azért sikerült kifejlesztenem egy olyan technikát, hogy a kesztyű és felső szépen körülöleli a kijelzőt és nem is fázok és látom is a képet. Erre egyébként már kitaláltak olyan felsőket, amiken egy kis átlátszó ablakocska van a karóra magasságában, de a fontosabb infókat akár egy női hang is duruzsolhatja a füledbe, ha a következő funkciót is kéred.

 

Csuklós pulzusmérő - TomTom Runner 2 Cardio Music Forrás: Mozgásvilág.hu

Zöld színnel villog a pulzusmérő.

Galériához klikk a képre!

 

Hogy mennyire megbízható? A csuklós pulzusmérők a bőr színváltozása alapján kalkulálják ki a szívritmust. A tapasztalatok alapján ugyan kevésbé pontos, mint egy high-end mellkasi pulzusmérő pánt - főként hideg időben a bemelegedési fázisban tapasztaltuk ez -, de arra tökéletesen alkalmas, hogy edzés közben a megfelelő pulzustartományban maradjunk és az edzettségünkről képet kapjunk.

Music - ugye a telefonnal futás egyik nagy ütőkártyája a zenére futás, itt most kap egy gyomrost. 3GB tárhely áll rendelkezésre, hogy a karodon hordozd kedvenc zenéidet és bluetooth fülhallgatón keresztül egész sportolás alatt ütemre inspirálódj. A zenéden kívül egy női hang az aktuális értékekről is értesít, attól függően, hogy milyen edzést végzel épp. Pulzuszóna alapján végzett edzésnél szól, ha fogd vissza magad, vagy ha több kakaóra van szükség, idő alapú edzésnél szól, hogy mennyi van még hátra, intervallum edzésnél is dumál, hogy mikor kell indulnod, vagy épp pihenned, szóval fain. A zenelejátszó funkció és a bluetooth fülhallgató külön modulnak számítanak, vagyis, ha van már saját jól bevált bluetooth fülhallgatód, akkor azt nem muszáj újra megvenned. A TomTom saját bluetooth fülhallgatója kényelmes, sportolás közben alapesetben nem zavaróan és fixen a helyén marad. Nyakig beöltözve olykor akadtak problémák, ha forgattam a fejem, de kis igazítással ez kiküszöbölhető. Nem vagyok vájtfülű, a hangminőségről mindössze annyit tudtam megállapítani, hogy a mély hangokra bár képes a fülhallgató egység, azok csak akkor érvényesülnek igazán, ha kézzel rányomom a fülemre. Hiába próbáltam különböző méretű fülpöcköket, a basszus mindig kiszökött a végtelen térbe.

 

Mennyi az annyi? 

A TomTom Runner 2 óra alapára jelenleg 46.900 Ft, amit az opcionális funkciók, illetve kiegészítők egységesen, 15.000 Ft-tal dobnak meg. Az összes létező kombinációban elérhetőek modellek, így tényleg nem kell olyanért fizetned, amit nem használnál.

 

Kivitelezés

Az óratest és a szíj egymástól szétpattintható, így egyrészt az óratestet átteheted mondjuk egy kerékpáros adapterbe, másrészt hangulatodhoz illően választhatsz másik színű szíjat. Nálam a visszafogott csontfekete változat járt, de kapható pl. frankó kék-piros, vagy fehér-kék színkombóban is. A szíj rögzítése elsőre szokatlan volt, de nagyon masszív. Páros pöckök és lyukacskák illeszkednek egymásba, összesen három pár, így elég biztosan a kezeden marad aktív tevékenység közben is.
A számítógépes szinkronizációhoz szükséges adatkábel picit kacifántos módon csatlakoztatható az órához, első pár alkalommal ügyetlenkedtem vele, de aztán megszoktam.

 

Jól olvasható számlap - TomTom Runner 2 Cardio Music Forrás: Mozgásvilág.hu

Egyidejűleg három adatot jelenít meg és menet közben is változtatható a képernyő tartalma.

Galériához klikk a képre!

 

A TomTom Runner 2 sportóra jó eséllyel száll harcba a ma még telefonnal sportolók kegyeiért,

kifejezetten tetszetős megjelenése és moduláris felépítése csábítóvá teszik széles réteg számára, újévi fogadalmak betartásához tökéletes partner.
Összetett edzésfunkciói komolyabb felkészülésekre is alkalmassá teszik, az edző által összeállított futó- és kerékpáros edzéseket a legtöbb esetben be tudtam programozni.

Vízálló tulajdonsága és hosszú akku élettartama simán verik a telefonokat, de már csak egy gond van… az edzés végi szelfit (még) nem tudja helyettesíteni :)

 

TomRom Runner 2 színvariációk

Nagyon dögös színekben is kapható.

Galériához klikk a képre!

 

Akció

2016. feburár 15-ig

Vásárolj TomTom sportórát a Maratonman Depóban és 5.000 Ft-os cipővásárlási utalványt kapsz ajándékba ingyenes számítógépes lábállás diagnosztikával.

Vásárolj TomTom sportórát online, a NavigációShop.hu webáruházban és 5.000 Ft-os GPS-, vagy TomTom kamera vásárlási utalványt kapsz ajándékba.

Vásárolj TomTom sportórát online, a Futócuccok.hu webáruházban és 20%-os kedvezményt kapsz a következő vásárlásod árából.

Olvass többet a témáról: tomtom, kütyü, teszt, Pulzusmérő óra

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.


  • FitU 2016.06.09.   09:40

    FitU

    kedves Manó próbáld ki a Polar óráit, a multisport órák elég jók úszásra is! http://fitu.hu/termekkategoria/polar_orak/futas-es-multisport/

    válasz erre...

  • Manó 2016.01.27.   13:10

    Manó

    Nekem van egy multisport Tomtom sport órám amit karácsonyra kaptam sajnos az úszást nagyon rosszul méri nagyon sokat csal egy 2000méteres távot 3000-nek mér a futással nincs gond van e valakinek hasonló tapasztalata ?

    válasz erre...