Két napig zuhogó eső után sárfutás

Két napig zuhogó eső után sárfutás

Baumann Viola
Baumann Viola
2014/05/27
Valójában az emberek nem az akadályokért jöttek, hanem a Hooters-lányok miatt.
Hirdetés

Előtte 10 fok, megállás nélkül szakadó eső. Pénteken munka közben csak lestünk ki az ablakon, hogy ugyan nem akar-e elállni, és közben azon viccelődtünk a csapattal, hogy legalább a sáros-vizes gödörtől is csak tisztábbak leszünk. Aztán szombat délelőtt a versenyre menet már verőfényes napsütés fogadott. Felsóhajtottunk.

Igazi fesztivál hangulat, rengeteg kihívás és persze töménytelen sár fogadta szombaton egész nap a Fighters’ Run kalandfutó versenyre vállalkozókat. Összesen több ezer ember látogatott el az első budapesti akadályokkal nehezített terepfutó dzsemborira, a „harcosok” között többek között ott volt Pindroch Csaba, Vadon János, Kótai Misi, Hajdu Attila és a Mr&Miss Fit csapata is.

Kegyes volt az időjárás a Fighters’ Run kalandfutó verseny résztvevőihez, de így is csurom vizesen-sárosan futottak be a célba, hiszen a Csillebércet behálózó több mint 7 kilométeres pályán mintegy 25 akadály várta őket, köztük mocsaras árkokba vezető bringarámpák, kúszócsövek és szögesdrót pályák. De az eget is meghódították, palánkokat, konténert, épületet és kötélhálót másztak, sőt, még egy 5 méter magasan kiépített függőhídon is át kellett kelniük.

 

Fighter’s Run 2014 Forrás: Mozgásvilág.hu
Fighter’s Run 2014
Kép forrása: Mozgásvilág.hu

 

Valójában azonban az emberek nem is az akadályokért jöttek, hanem a Hooters-lányok miatt. Aztán, ha már ott voltak, akkor „miért ne?” alapon elindultak a versenyen is. Persze ki ezért, ki azért jött. Volt például olyan csapat, ahol katonás rend uralkodott, a vezetőt nem előzhette meg senki, és az emelkedő közepén is csapatépítő beszédet tartottak. Aztán voltak, akik simán ott hagyták a sárban szenvedni utolsó emberüket, aki bármi áron (é.: pályarövidítés), de megpróbálta behozni a lemaradását. A Mozgásvilág lánycsapata elegánsan lekéste a rajtot, a vaksötét alagút után pedig egy fiúcsapattal közösen keresték a pálya folytatását, azóta sem derült ki, sikerrel jártak-e. A szögesdrót alatti kúszásnál a fotósok arra vártak, ki akad be minél látványosabban a drótba, persze csak azért, hogy kedvesen megmenthessék az áldozatokat. Egy biztos, senki nem unatkozott a pályán.

 

Fighter’s Run 2014 Forrás: Mozgásvilág.hu
Fighter’s Run 2014
Kép forrása: Mozgásvilág.hu

 

Összesen több mint ezer ember látogatott ki a helyszínre, hiszen a mintegy 600 induló megmérettetése – amelyet óriás kivetítőn követhettek a nézők a versenyközpontban – látványnak sem volt utolsó, ráadásul igazi fesztiválhangulat és programok is várták a vendégeket és versenyzőket.

A 7 km-es versenyen a legjobb eredményt Avar András honvédtiszt érte el 35:56 perces idővel, míg a nők közül Bozorádi Linda teljesítette elsőnek a pályát 44:48 perc alatt. A csapatok közül a „Ludobikák” álltak a dobogó tetejére, a honvédség fiataljai 46:54 perces időt futottak, a céges futamban pedig a Mozgásvilág Outdoor Team 48:49 perccel vitte el a pálmát. A már estébe húzódó 14 km-es versenyen Sinkó Krisztiáné lett az elsőség 1:20:44 idővel, a legjobb női versenyző, Szentpéteri Diána 1:45:20-at futott.

 

Fighter’s Run 2014 Forrás: Mozgásvilág.hu
Fighter’s Run 2014
Kép forrása: Mozgásvilág.hu

 

A futamunk előtt a lányok még kicsit aggódtak, hogy hogy fogják bírni - ki a futást, ki az akadályokat. A megkésett rajt után viszont olyan lelkesen és összetartóan ment végig a csapat, hogy komolyan fontolóra vették: talán még egy kört kéne menni. Lehet, hogy 7 km kevés ebből?

A Fighters’ Run harcosai között több ismertség is jelen volt, sikeresen teljesítette a kihívást például Pindroch Csaba, Vadon János, Kótai Mihály, Hajdu Attila, a Mr&Miss Fit csapata is, sőt, ezúttal szépségkirálynők is vállalták a besározódást, míg a Hooters lányok már visszatérő versenyzőknek számítanak.

Igaz, sokunknak a legismertebb szereplő a szpíker volt. Vagy épp az X2S csapat egyik versenyzője, Sipiczki Csaba. Kinek mi az ismert.

Hirdetés