Menü

2011.06.10.     Hozzászólás 0

Fenyvesi Péter és Langer Olivér a Karancs két királya

A Karancs csúcsán található kilátóig kellett feljutni – megtéve a 4,7 kilométeres, 440 méter szintkülönbséget tartalmazó útvonalat.

Az elmúlt hétvégén rendezte a Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület – több további szervezet közreműködésével – a III. Természetbarát Sportok Hétvégéje a Novohrad-Nógrád Geoparkban elnevezésű rendezvényt, melynek helyszíne a megyeszékhely gyönyörű természeti környezete volt, Karancstól a Salgón át egészen a Medvesig. A rendezvény keretein belül került sor – immár ötödik alkalommal – a Karancs Királya elnevezésű „uphill” versenyre, a hegyikerékpárosok számára egyenkénti indítással, míg a futók mezőnyben rajtolhattak.


 
A tavalyi évben Telek András és Zánki Zoltán, a Zenit Sportegyesület képviselőiként megkeresték a Salgótarjáni HKe tagjait azzal az ötlettel, hogy a következő esemény már közös rendezvényként kerüljön lebonyolításra. Gondolatukkal első felvetésre nyitott kapukra találtak, így az idei esztendőben már hegyikerékpáros és futó „királyt” is kerestek a „Palóc Olümposzon”.

Mindkét sportág képviselőinek a besztercei Toyota Kakuk autószalon bejáratától a Karancs csúcsán található kilátóig kellett feljutni – kerékpárral egyenkénti indításos, míg futva tömegrajtos rendszerben megtéve a 4,7 kilométeres, 440 méter szintkülönbséget tartalmazó útvonalat. A rekordidőt még a 2007-es, első rendezés alkalmával állította be Dr. Bakos Gergő, akinek akkor 22 perc 36 másodperc alatt sikerült a fenti távot teljesíteni. Dr. Bakos a mostani eseményen az első helyek sorsába nem tudott beleszólni, viszont egyedüliként kétszer: hegyikerékpárral és futva is teljesítette a nyomvonalat.

 

A hegyikerékpárosoknál a junior-korú Fenyvesi Péter (Bringabanda SC) – mondhatni papírforma szerint – megvédte címét és magabiztosnak mondható 20-, illetve 42 másodperces előnnyel utasította maga mögé Kispál Mátét (Salgótarjáni HKE) és Ibrányi Attilát (Vitalitás SE) – ami az abszolútot illeti. Fenyvesi az első versenyző a verseny öt éves fennállása óta, aki duplázni tudott a győzelmeket tekintve – az abszolút aranyérem 23 perc 41 másodperces időért járt ezúttal számára. A fentebbemlített két felnőtt versenyző mögé Reitinger Gábor (Vitalitás SE) állhatott még fel a kategória dobogójára. Szintén a csúcsig hajtottak még az elit masterek és hobbi férfi felnőttek is. Előbbi esetben Huszár Norbert közel egy perccel verte Illés Istvánt, valamint közel öttel Verebélyi Zsoltot (mindhárman Salgótarjáni HKE), míg utóbbi kategóriában Hacsi Ákos (Team 3K – Kazincbarcika) magabiztos, 25:34-es idejével állt a dobogó tetejére Kovács Tamás és Józsa Dániel (mindketten Salgótarjáni HKE) előtt – kettejük között mindösszesen 8 másodperc döntött.

 

Az Elemér-forrásig kellett „csak” feltekerniük a hölgyeknek, ami Sejben Anitának sikerült a leggyorsabban, míg a junior lányoknál Csikány Bianka (mindketten Salgótarjáni HKE) volt legyőzhetetlen. A 11-14 év közötti fiúknál balassagyarmati győzelem született Perlaky Erik (Vitalitás SE) személyében. A legnépesebb, hobbi férfi master kategóriában – a legjobb rövidtávos abszolút időt is birtokló – Verbovszki Nándor (Salgótarjáni HKE) 12:18-at hajtott, 12 másodperccel maga mögé utasítva Huszár Lászlót (Karbona – FRM), míg a dobogó harmadik fokára Bali Sándor állhatott fel.

 

A futóverseny rajtpisztolya pontosan délben dördült el a kis létszámú, de igen prominens személyiségek alkotta mezőny számára. A csúcsra leggyorsabban a felnőttek közül Langer Olivér (Zenit SE) jutott fel, magabiztos, 25:35-ös időt produkálva, mögötte Diószegi Bálint és Fehérvári Zsolt érkeztek (mindketten Dornyay SE). A rövidebbik táv célját a junior-korú Fehérvári Dániel (Dornyay SE) érte el elsőként, 13:21 alatt, mögötte abszolút másodikként a master győztes, Telek András érkezett 22 másodperc előnnyel a harmadik Zánki Zoltánnal (mindketten Zenit SE) szemben. Előbbi két futó mögé a master dobogóra még Szilágyi Tibor (Salgótarjáni AC) küzdötte fel magát, de az indulók között ott volt Jusztin Ferenc, Vadas István, vagy éppen a Czele-házaspár is.

 

A versenynap Kercseg-laposon zárult, ahol a hegyikerékpáros gyerekfutamot rendezték. Itt a 8 év alattiak között a balassagyarmati Petrovics Patrik, valamint Bali Emese (SHKE), míg a 8 – 10 év közöttieknél Póczos Sándor (SHKE), valamint a szintén balassagyarmati Nagy Vanessa lettek a kategória-győztesek. A futamokat követően gulyásozással vendégelték meg a szervezők a résztvevőket, majd az eredményhirdetésre került sor – némi eső kíséretében. Az V. Karancs Királya női és férfi abszolút győztese számára a Mountainbike Challenge sorozat szervezői felajánlottak egy-egy nevezést a Fehérkő-lápa Hillclimb versenyre, az abszolút férfi dobogó második-, illetve harmadik fokára felálló versenyzők pedig a vértesboglári és az erdőbényei futam egy-egy nevezésén osztozhatnak.

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.