Elkészült a Világkörüli út júliusi magyarországi terve Hír

worldwalk.blogol.hu
2007/06/06
Elkészült a három palicsi fiatal által tervezett földkörüli gyalogtúra magyarországi útiterve; A Palicstól Sopronig tartó szakaszt tizenkét naposra tervezték.
Hirdetés
Ivanics Ferenc, testvére István és barátjuk Svertel Denis július 15-én indulnak el a 35ezer kilométeres Világkörüli úton. Céljuk a béke hirdetése, s ehhez örömmel fogadják mindazokat, akik akár csak egy rövid szakaszon együtt sétálnak, vagy kerékpároznak velük. A túra a fiatalok lakóhelyéről, a fürdőjéről híres vajdasági Palicsról indul. A fiúk első nap Szegedig gyalogolnak, ahol este egy fergeteges bulival búcsúznak el barátaiktól. Útjukat Hódmezővásárhely, Kiskunfélegyháza és Kecskemét irányába folytatják, és a tervek szerint július 21-re érnek a fővárosba. Ezt követően Tatabányát, Tatát, Komáromot és Győrt érintve a túra tizenkettedik napjára érkeznek Sopronba, ahol másnap átlépik az országhatárt, és Bécs felé folytatják útjukat.
a sárgán jelzett szakasz nem végleges A fiúk hároméves túrát nagyvárosok érintésével emberek között szeretnék megtenni a béke, a türelem, megértés és segítőkészség üzenetét hirdetve. Az osztrák főváros után Münchennek veszik az irányt, majd következik Párizs, Barcelona Európát pedig Gibraltárnál hagyják el. Afrikában Casablancába és Dakarba látogatnak el, majd hajóval átszelik az Atlanti-óceánt, s a túra Maimiban folytatódik. Az Egyesült Államok nyugati partját Los Angelesnél érik el, onnan irány Közép- majd Dél-Amerika. Limában újra hajóra szállnak, s meg sem állnak Sydney-ig. Ázsiában ellátogatnak Indiába, majd egy rövid tengeri utazást követően az Arab-félszigeten és Törökországon keresztül térnek vissza Európába.
A magyarországi szakasz útvonala:

  Érkezés Indulás Palics   2007.07.15. Horgos 2007.07.15. 2007.07.15. Szeged 2007.07.15. 2007.07.16. Hódmezővásárhely 2007.07.16. 2007.07.17. Szentes 2007.07.17. 2007.07.17. Csongrád 2007.07.17. 2007.07.18. Kiskunfélegyháza 2007.07.18. 2007.07.18. Kecskemét 2007.07.19. 2007.07.19. Nagykőrös 2007.07.19. 2007.07.19. Cegléd 2007.07.19. 2007.07.20. Albertirsa 2007.07.20. 2007.07.20. Monor 2007.07.20. 2007.07.21. Budapest 2007.07.21. 2007.07. 22. Biatorbágy 2007.07.22. 2007.07.23. Bicske 2007.07.23. 2007.07.23. Tatabánya 2007.07.23. 2007.07.24. Tata 2007.07.24. 2007.07.24. Komárom 2007.07.24. 2007.07.24. Győr 2007.07.25. 2007.07.26. Csorna 2007.07.26. 2007.07.26. Kapuvár 2007.07.26. 2007.07.27. Sorpron 2007.07.27. 2007.07.28.
 
- Mozgásvilág.hu -
Hirdetés