Menü

2014.10.10.     Hozzászólás 0

Aszfaltharcosok lettünk – Fighter’s a Pólusnál

Persze, tudtuk mi, hogy a Pólusnál lesz, de mivel a Szilas-patak is szerepelt a kiírásban, valahogy az élt a fejünkben, hogy terepversenyre megyünk.


Aztán kiderült, hogy a lehető legmixebb útvonalat készítették el a szervezők, szóval az all terrain cipők sikoltoztak örömükben.


Már a regisztrációnál, a bevásárló központ bejáratánál is kicsit környezetidegennek tűntek a nyakig sáros, kigyúrt pasik, de akkor még reménykedtem, hogy a parkolóból induló ketrecpálya esetleg a gyerekeké, vagy egyéb, rövidebb távot futó indulóké.

Persze hiába, a pálya ugyanis ránk várt.


A csapatversenyen a legtöbben elég barátságos tempóban és hangulatban rajtoltak, szerencsére. Az első akadály ugyanis nagyjából 150 méterre volt a rajttól, a mezőny tehát egymás nyakában tülekedett. De a legtöbben boldogan kivárták a sorukat, a következő akadály ugyanis már a vizes konténer volt… Nem állíthatom, hogy addigra épp be- vagy kimelegedtünk, mert nem, épphogycsak elkezdtük a versenyt. És különösebb hőség sem csábított a csobbanásra, ráadásul a konténerek mellett rengeteg hely maradt oldalt, így kizárólag a lelkiismeretünk kergetett be a hideg vízbe…

Rajt Forrás: Gabó

Úgy tűnt, ha fizikailag könnyebb is a pálya, mentálisan nagyobb feladat elé állította a versenyzők egy részét, hogy a magaslati akadályokról, de a szénabálákról leugorva is aszfaltra érkeztünk. Nem volt kifejezetten komfortos érzés, hogyha lezuhannánk - mivel a konténerek csúsznak -, nem a puha föld várna. Bár reálisan ítélve, nem lett volna olyan könnyű leesni, mikor két oldalról ketten fogják az ember kezét, egy csapattárs meg hátulról tartja (a lábát), sőt, még mozdulni sem volt könnyű!


Ha valamit nem értettem, hát az a szögesdrót alatti kúszás volt.

Ez ugyanis szintén az aszfaltra került, nejlon, rá pár centi föld, és kúszás közben pont a patakpartra láttunk, ahol a verseny futórésze folytatódott…

Alul a beton felül a szögesdrót Forrás: Gabó


Mire leértünk az aszfaltról, az akadályok nagy részén túl voltunk. Legalábbis a távhoz viszonyítva. Ennek megfelelően a patak mellett könnyed terepfutás következett, néhány nehezítéssel – átgázolás a vízen, billegő raklapok, mini palánk. Itt legalább végre jól jött a terepcipő. Közben páran hiányolták a gumihegyet, a rossznyelvek szerint még éjjel felgyújtották, de reméljük, az enyhe szellőben terjengő égett gumiszag nem ebből származott.

Aztán újra aszfaltra tereltek minket, és kezdődött a harmadik rész, az üzletközpont.

A jégpályán körbefutva a Mekiben és más vendéglátóegységekben nyammogó emberek néztek az arcunkba.

Nehéz volt eldönteni, most ki a cirkuszi majom. A tömörítő nyílásán bemászva viszont új dimenziók nyíltak az akadályfutásban. Miért nincs tisztán ipari rendezvény? Mondjuk egy gyárban, munkagépeken és raklapokon át?

Lássuk be, ez a Fighter’s a látványról szólt. Többen nézhettek a parkoló/út területén, épp elég embert borzaszthatott el a sáros képünk a boltok között, itt nem a terep vagy a természet(es akadály) volt a lényeg. Ezzel együtt jól szórakoztunk, de – Csillebérccel ellentétben – nem éreztünk késztetést, hogy fél napig a helyszínen lógjunk. Azért egy nyammogás nekünk is belefért, és közben tátott szájjal csodáltuk az éjszakai futam bátor résztvevőit, akik közül a sittes tréninges csapat erősen kitűnt az egész testükön végigvezetett, világító izzósorral. Az ő nevük biztos beleégett a fejekbe.

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.