Adidas Ultraboost PB Hír

Adidas Ultraboost PB Hír

Kuttor Csaba
Kuttor Csaba
2020/03/17
Már az első bevezetése óta, és gyorsan az egyik legnépszerűbb cipőjévé vált.
Hirdetés

Az Ultraboost sorozat óriási növekedést mutatott az elmúlt öt évben. A kicsit is tudatosabban futó olvasók (vagyis aki legalább az idejét szokta mérni bizonyos távokon) könnyen kitalálhatják, mit jelent a cipő nevéhez csapott "PB" (a többieknek pedig segítünk: personal best). 

Súly

330gramm (férfi 44es) - Semmiképpen sem nevezhető könnyűnek, még a kategóriájában is nagyjából a középmezőnyben foglal helyet. A középrésztől a sarkáig bőven van benne boost anyag, így talán az volt az egyik nagy fejlesztés az Ultraboost-ban, hogy bár még több anyagot tettek bele, a felsőrészen való spórolásnak köszönhetően mégsem lett látványosan nehezebb, mint az elődjei. Vagyis még több "boost", ugyanannyi grammért cserébe.

Osztályzat: 6-os

Adidas Ultraboost
Mégtöbb "boost", ugyanannyi grammért cserébe
Adidas Ultraboost
Forrás: Mozgásvilág

Kényelem, párnázottság

Az Ultraboostnak köszönhetően a sétálós kényelme kiváló. Olyan érzést kelt első lépésre, mintha egy puha rekortán pályán futnánk. A teszt alatt kipróbáltuk minden terepen és helyt állt a kavicsosabb részeken is. Sőt, ott nagyon. Bár a kopóréteg nagyon vékony, a puha BOOST talp minden egyenetlenséget megold, így akár terepre is jó lehet. Persze akkor számoljunk vele, hogy hosszútávon ez rövidíteni fogja az élettartamot. A felsőrész párnázottságára nem fektettek nagy hangsúlyt, végigtapogatva már érezzük, hogy nagyon vékony anyagból készült, futás közben ez mégsem okoz kellemetlenséget. 

Osztályzat: 9-es

Rugalmasság, hajlékonyság

Mivel a talp szerkezete gyakorlatilag kizárólag BOOST habból áll, ami nagyon puha, így a rugalmassága és hajlékonysága kiváló. A BOOST-ot ma már több márka is próbálja koppintani, de ha a tompítás, a lágy puhaság, és flexibilitást nézzük komplexen, akkor az Adidas viszi ebben a prímet. 

Osztályzat: 9-es

Sarok megtámasztás

Az Ultraboos PB a jobb sarokmegtámasztás érdekében külsőleg egy merev keretszerű szerkezetet kapott. Ezzel oldalirányban igen merev támasztása van. Belülről két oldalt két kis párna fokozza a stabilitást. Hátulról is van benne egy belső merev rész, de a sarok felső íve már teljesen flexibilis. Összességében amennyit kell tart, de ugyanakkor ezt egészen lágyan teszi. 

Osztályzat: 9-es

Adidas Ultraboost
Akár terepre is jó lehet
Adidas Ultraboost
Forrás: Mozgásvilág

Szellőzés

Az UltraBoost PB felsőrésze az új CELERMESH-ból készül, amely egy könnyű, de mégis rendkívül masszív és lélegző anyag. Ha közelről megnézzük, láthatjuk, hogy kívülről meglehetősen sűrű szövésű és egész merev, vékony a szövet, míg belülről, egy lazább, hálós szerkezetű anyagból áll. Ezáltal a szellőzése tényleg nagyon jó, de téli időkben sajnos emiatt meglehet, hogy a szekrényben fog maradni.

Osztályzat: 10-es

Boltozati alátámasztás

Ebben a típusban is tovább vitték Torsion System-t, ez egy műanyag a talpközepében, ami a lábfej gördülésének energia-folyamatait segíti. Az igen puha talp miatt erre fokozottan szükség is van az UltraBoost PB-ben, mert nélküle lehet, hogy dőlne mindenfelé a láb. A Torsion System mellett a megszokott Continental gumiból készült hálós talppal rendelkezik. Aki sarok futó vagy lúdtalpa van, annak is örömmel tudjuk ajánlani, mert a szélesebb talp, és a belső megemelés miatt van olyan tartása a cipőnek hogy az oldal irányú dőléseket bizonyos mértékben kordában tartsa.

Osztályzat: 8-as

Ütéscsillapítás

Ezen a ponton nem hisszük, hogy bármilyen kritikai észrevételt is tehetnénk. 20 százalékkal több BOOST van a középtalpban, mint az első modellekben, így a komfortérzet és a csillapítása olyan mértékű, hogy bármilyen lábfájós futó a 10 ujját megnyalja. Mi meg emiatt 10-est adunk. 

Osztályzat: 10-es

Adidas Ultraboost
Rugalmassága, hajlékonysága kiváló
Adidas Ultraboost
Forrás: Mozgásvilág

Dinamika

A fantasztikus puhaság, a relatív nagy súly, és a 10mm-es drop együttesen tuti, hogy sarokfutást fog eredményezni. Ezt így is találták ki, és alkották meg. Éppen ezért van benne ennyi Boost. Ugyanakkor a dinamika itt elveszik elég becsületesen. Lassabb futásoknál ez kevésbé zavaró, top atléták, és gyors futók nem fogják annyira kedvelni. Egyébként zárójelben azért megjegyezzük, hogy ha valaki annyira magas sarokkal fut, hogy a 10mm-es dropot is legyőzi, az kizárólag a cipő orrára landolva egész jó energia visszaadást fog kapni jutalmul. Sajnos ehhez nagyon gyorsan kell futni, és csak kevesek képesek rá. Egy biztos, hogy az ilyen sok Boost anyagot tartalmazó Adidasok közül ez volt eddig a legdinamikusabb cipő, amit teszteltünk.  

Osztályzat: 7-es

Összességében 68 pontot ért el az Adidas Ultraboost PB. A PB jelzést azért az Adidas palettájáról nem ennek a cipőnek adtuk volna, hiszen vannak jóval gyorsabb, dinamikusabb cipőik erre az elnevezésre. Összességében mégis egy igen magas pontot hozott össze, és egy nagyon kényelmes cipőt ismertünk meg benne. Főként azoknak ajánljuk, akik sarkon vagy talpközepére lépnek, esetleg plusz súllyal rendelkeznek. Viszont némileg hátránynak tartjuk, hogy csak jó időben lehet használni, mert nagyon szellős a felső rész, valamint hogy nem annyira dinamikus. 

Hirdetés