Menü

2013.11.14.     Hozzászólás 0

adidas - Energy Boost teszt

Valami más, mint eddig, avagy két szék közül a pad fölé.


Mielőtt elkezdek a tesztről írni, szögezzük le, hogy a futásról alkotott nézeteim: állítom, hogy bármilyen cipőben lehet helyesen futni, bármilyen cipőben lehetnek erősek a talpi izmaink és bármilyen cipőben le tudunk sérülni nem megfelelő edzésessel és/vagy technikával. A mezítlábas és/vagy minimalista cipők általában jobban késztetnek a helyes technikára, jobban stimulálják a talpi izmokat. Ha valaki helyesen fut, akkor a lábát szinte a saját súlypontjában teszi le a földre, aztán a sarkát, később a térdét magasra emeli a repülő fázisban. Mondhatnák úgy is, hogy soha nem látja az ember, amikor előre néz, hogy pontosan hol éri el a lába a talajt. Az adidas Energy Boost ránézésre inkább hasonlít egy hagyományos edzőcipőre, mint egy minimalistára, noha vannak olyan tulajdonságai, melyek egyértelműen minimalista irányba mutatnak. A bevezető gondolat alapján viszont a Boost is tökéletesen alkalmas a helyes technikájú futásra.

 

adidas boost

 

Amikor a kezembe vettem a cipőt, két dolog tűnt fel azonnal: az egyik, hogy könnyebb egy robosztus edzőcipőnél - ezt pozitívumként ítéltem meg, míg a sarok vastagságát és a talpának esését már kevésbé néztem jó szemmel. Aztán persze jobban szemügyre vettem. Felépítését nézve teljesen letisztult modellről van szó, nincs felesleges varrás, nincs felesleges csicsa. Orra egyetlen vékony anyagból áll, mely annyira kényelmes belül, hogy zokni nélkül is lehet hordani – triatlonosok előnyben! Nyelve nem is igazán nyelv, ugyanis mindössze a felső rész egy vastagabb felülete, ezért nem mozdul el, nem gyűrődik és nem nyom sehol. Hátsó része már összetettebb, a sarkát pedig merevítőkkel megtámasztották. Talpa Boost anyagból készült, melyben nincsenek rétegek, csak ez a szivacsos anyag. A futófelület alatt található az adidas Torsion System, vagyis egy, a talp alsó részén végigfutó műanyag merevítés. A kopó réteg erre került rá, mely a teszt során semmit sem veszített eredeti formájából.

Amikor felvettem, azt hittem, a lábamra öntötték, nem szorított, nem nyomott, csak szolidan rásimult a lábamra. A cipőfűzővel nem barátkoztam meg, mert duplára kellett kötnöm, hogy úgy maradjon, illetve míg a cipő borítása elasztikus, addig a fűző statikus. Költői kérdésként teszem fel: miért nem lehet alapból egy elasztikus fűzőt tenni egy ilyen kategóriájú cipőbe?

Az adidas Boostot aszfalton teszteltem. Terepre nem vittem ki, mert puhasága kemény talajra való érkezésre van tervezve, míg az energia tárolása és ennek a visszanyerése kemény talajról való elrugaszkodásnál éri el a maximumot. Ezt a cipőt határozottan aszfaltra tervezték.

Noha nem sarokra érkezem a futólépésnél, hanem a talpam elülső felére, egy-egy hosszabb edzés során a fáradástól fokozatosan egyre hátrébb tolódik a „becsapódási” pont. Ebben a cipőben ezzel sem volt gond, hiszen megvédett a káros ütésektől. Másfelől viszont úgy gondolom, hogy egy edzés addig lehet hatékony, ameddig a mozgást a helyes technikával végezzük. Ennek a rovására meg nem szabad sportolni, hiszen minek edzünk olyan izmokat, amelyek rossz technika megvalósításához kellenek. Ebből a szemszögből vizsgálva viszont minek a sarokra az extra réteg? Talpának 10 mm-es esése, melyet eleinte rosszallóan néztem, egyáltalán nem zavart edzés közben, sőt a technikámhoz még illeszkedett is azzal, hogy döntöttségének köszönhetően a testsúlyomat is előre döntötte kissé, amikor talajt fogtam, így segítve az előre haladást.

 

adidas boost

 

Értékelés

Rugalmasság: 6
Egy hagyományos cipőben a rugalmasságot nagyban befolyásolja a talp összetétele a rétegek és az egyéb segítő berendezések, mint például a Torsion System. Az Adidas Energy Boost esetében nem beszélhetünk hagyományos edzőcipőről, de minimalistáról sem (minimalistában semmi merevítés nincs). A Boost esetében a Torsion System úgy viselkedik, mint egy rugó, amit ha csavarunk és/vagy hajlítunk, vissza akar térni az eredeti állapotba. Ettől a cipő merev és nehezen deformálható lesz, így kevésbé engedi dolgozni a talpi izmokat, amelyek a például a stabilitásért felelnek.

Kényelem: 9,5
Csak a cipőfűző miatt, semmi más nem indokolja a mínusz fél pontot, de ez olyan dolog, ami számít, pont ennyit – legalábbis nekem.

Szellőzés: 8
Első rész: 10-es hátsó rész 6-os.

Súly: 10
263 g-mal mérlegelt a 43 1/3-os modell, ami ilyen jellegű edzőcipők között kiváló.

Ütéscsillapítás: 10
Olyan volt, mintha folyamatosan rekortánon futottam volna.

Saroktámasztás: 9
Számomra a szinte semmi az optimum, legyen egy kicsi, ha egyszer túl sokat futok, de ne dolgozzon az izmaim helyett. A Boost sarokmegtámasztása így számomra pozitívumként szerepel a tulajdonságok között. Általánosságban véve gyenge bokához kevés (gyenge bokával irány a focipálya mezítlábas futáshoz, vagy polifoamon egy lábon egyensúlyozás, de ne gondolkozzunk futáson), terephez szokott, erős bokához egy hangyányit sok, ezért „csak” 9-es.

Boltozati alátámasztás: 9
Örülök, hogy hasonlókat mondhatok erről, mint a saroktámasztásról, vagyis nem vitték túlzásba. Számomra az optimum, amikor nincs semmi boltozati alátámasztás, mert az eggyel több hely, ami törhet, nyomhat. Lúdtalpasoknak meg mezítláb séta, mezítláb kocogás, lábujjhegyen járás, de semmiképpen sem megtámasztó futócipő, mert az ezen a problémán nem segít, hiszen nem erősíti az elgyengült talpi izmokat, amelyek a lúdtalpat okozzák.

 

adidas boost

 

Összegzés
A Boost egy kellemes meglepetés volt a számomra és határozottan élveztem a társaságát aszfalton. Én úgy látom, hogy nem amatőr futóknak tervezték ezt a cipőt, hiszen 5:00-ál lassabb tempónál nem fejti ki a hatását (energia visszanyerés, talp esése). Annál inkább javaslom maratonistáknak, ironmaneknek, és triatlonosoknak, akik fáradt lábakkal indulnak futni egy versenyen, ráadásul akár mezítláb is. Egy dolgot kell kicserélni rajta: a cipőfűzőt.

Ja, és miért két szék közül a pad fölé? Elmondom. Nem minimalista cipő, noha arra hajaz. Nem hagyományos itt támaszt, ott párnázott, ilyen réteggel, meg olyan réteggel cipő, mely dög nehéz. A kettő közt van, hiszen könnyű, de puha, hiszen támaszt, de nem annyira, hiszen benne van a talpi merevítés, de nincsenek felesleges rétegek. Jó tulajdonságaival meg mégsem kerülhet két szék közül a pad alá, no, ezért pad fölé.

 

Az adidas boost cipőt tesztelésre az adidas magyarországi forgalmazójától az adidas Budapest Kft-től kaptuk. Köszönjük!

URL: adidas Boost bővebb infók...

Olvass többet a témáról: adidas, futócipő, teszt

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.