24.Nemzetközi Budapest Maraton - Ott voltunk, futottunk! Hír

Mozgásvilág.hu;http://www.mozgasvilag.hu/
2009/10/05
Hétvégén rendezték meg a 24. Nemzetközi Budapest Maratont, mely hármas hazai sikert hozott a nők versenyében. Csapatban mi is ott voltunk, és stílusosan a 24. Budapest Maratonon a 24. helyezést értük el!
Hirdetés

A nőknél a  győzelmet Szederkényi-Takács Andrea szerezte meg. A férfiaknál a kenyai Moses Chepkwonky volt a legjobb.

 

Tökéletes időjárási körülmények között minden eddiginél többen, 13.300-an választották a Futás Napját, a Mozgás Ünnepét vasárnapi programként. Az október 4-i 24. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztiválra , Magyarország legnagyobb és legnépesebb futóeseményére a világ minden tájáról érkeztek résztvevők: a magyar indulókon kívül közel hatvanországból mintegy kétezer külföldi futó látogatott fővárosunkba.

 

Elsőként a leghosszabb, maratoni táv résztvevői vágtak neki a Hősök teréről 42,195 kilométeres távnak : pontban 10 órakor a SPAR ügyvezetőjének, Feiner Péternek a pisztolylövésére startoltak. A közel háromezer-ötszáz maratonistának és váltósnak több mint 5 percre volt szüksége ahhoz, hogy az összes induló kiérjen pályára. Sokan életük első maratonjának vágtak neki, míg mások teljesítéseik számát gyarapították. A mezőnyben jócskán voltak jelmezt viselő futók: Rubik kocka, manó, csirke és madárijesztő is indult, sőt bevásárlókocsit tolva is teljesítették a távot. A maratont az egyéni mellett három és öt fős váltóban is lehetett teljesíteni. Az ötfős váltót teljesítettük mi is a Mozgásvilág színeiben , és a 250 induló csapat közül a 24. hely lett a miénk. Természetesen csak azért a 24. helyen futottunk be, hogy stílusosak maradjunk a 24. Nemzetközi Budapesti Maratonhoz, különben az első hely lett volna a cél......

 

A klasszikus táv útvonala Budapest legszebb részein haladt: az Andrássy utat, a Lánchidat és mindkét Duna-rakpartot ellepték a futók.

A maratonisták után a Futófesztivál indulóin volt a sor : a 7 kilométeres minimaraton indulói léptek a startvonalhoz, ők az Andrássy úton az Oktogonig, majd visszafelé futottak. A következő rajt a 3,5 kilométeres maratonka mezőnyéé volt, majd a gyaloglók következtek, végül legutoljára a 600 méteres Családi Futás résztvevő vették birtokba a Hősök terét.

 

24. SPAR Budapest Nemzetközi Maraton Eredmények/Abszolút kategória

 



 

Férfiak 1. Moses Chepkwony Kenya 2:25:16 2. Biri Ferenc Gyulai SE 2:25:25 3. Tóth Tamás Micro SC 2:26:17

Nők 1. Szederkényi-Takács Andrea Vasas-Humansoft 2:44:32 2. Földingné Nagy Judit Győri Dózsa SE 2:46:51 3. Bátai Réka PFK 2:51:34

 

Eredmények/Országos bajnokság

Férfiak Országos Bajnok: Tóth Tamás Micro SC 2:26:17 2. Szabó Gábor TFSE 2:30:03 3. Juhász András Misi SC 2:30:25

Nők Országos Bajnok: Szederkényi-Takács Andrea Vasas-Humansoft 2:44:32 2. Földingné Nagy Judit Győri Dózsa SE 2:46:51 3. Bátai Réka PFK 2:51:34

 

Eredmények/Handbike kategória 1. Serényi Tibor Budapest 2:13:22 2. Katona Ottó Tát 2:18:49

 

Eredmények/Kerekeszék kategória 1. Bók László Szigetszentmárton 2:14:27 2. Simon Szilárd Tiszakürt 2:38:00

 

Eredmények 30 km

Férfiak 1. Várbíró Attila Mogyi SE 1:51:52 2. Ostoróczki Ferenc Budapesti Honvéd SE 1:53:58 3. Ilisz Pál Dunaújvárosi AC 1:55:54

Nők 1. Lisa Borsani Olaszország 2:10:19 2. Moira Campagnaro Olaszország 2:12:34 3. Geertruida Steur Hollandia 2:18:08

 

Eredmények/ Staféta

Férfiak 1. Kösz Bandi! (Nagy György, Soltész Roland, Stépán Zsolt) 2:31:46 2. Napraforgó Light (Paulik T., Lukácsi I., Farkas G.) 2:37:51 3. Észak-Magyarország I. (Barmeister, Szaniszló, Vaszily) 2:41:20

Nők 1. Utca neki (Szabó Andrea, Fehértói Zoltánné, Kovács Melinda) 3:02:27 2. W.W.J.D. (Csere S., Csere A., Schweigertné) 3:15:57 3. Honvéd lányok (Benkó, Móczó, Kernács) 3:17:30

 

Eredmények/Ekiden

Férfiak 1. Nike Futóklub (Szabó Sándor, Kassai lmos, Szilágyi Tibor, Hajtman András, Nagy Gábor) 2:32:03 2. Szuperinfó Men (Kovács Á., Honfi G., Szajkó Cs., Hráb D., Harsányi T.) 2:33:43 3. Megalódusz (Kovács, Takács, Kubik R., Kubik Zs., Herczeg) 2:36:48

Nők 1. Szuperinfó Women (Öry Eszter, Daragó zsófia, Király Amanda, Bicskei Izabella, Hrenkó Ivett) 3:09:36 2. Honvéd fruskák (Szabó A., Szabó T., Sipos A., Monostori L., Horváth T.) 3:21:06 3. Szellő-lányok (Garai, Joó, Meggyesi dr., Záhony, Csaba) 3:22:29

 

Eredmények/ Minimaraton (7 km)

Férfiak 1. Francis Kimurgor Kimutai Kenya 21:02 2. Erkolo Ashenafi Etiópia 21:15 3. Mossisa Feysisa Etiópia 21:41

Nők 1. Szabó Tünde DOVASE 25:25 2. Kovács Zsófia GYÖTRI SC 25:43 3. Julia Leventon Nagy-Britannia 26:44
Hirdetés