Rekord létszám a II. tavaszváró terepfutóversenyen a Naplás-tónál Hír

Berendi Antal
2012/03/14
Tavaszias, szép idő fogadta a résztvevőket a II. Tavaszváró Terepfutóversenyen március 10én a Naplás-tónál.
Hirdetés

Magyar Hegyi– és Terepfutó Szövetség és az X2S Team, mint társrendező közreműködésével idén is sikeres rendezvényen vagyunk túl.

 

A verseny

 

9 futamot rendeztünk a kiscsoportos óvodásoktól egészen a felnőttekig bezárólag, összesen 537 kicsi és nagy, fiatal és idős, gyors lábú, kocogó, amatőr és profi futókkal találkozhatunk hagyományteremtő céllal a Cinkotai-kiserdőben.

Rendőrség és a 16. kerületi Önkormányzat segítségével sikerült lezárni a Naplás utat, így sétálóutcává alakítva a tó melletti szakaszt, ahol színpaddal, büfével, kiállítókkal vártuk a futókat, kiránduló családokat. Jó volt látni az örömöt a lurkók arcán, hogy milyen jó is futni, sportolni, a természetben lenni, no meg egy szép, kerámia befutóérmével a nyakban büszkén sétálni a tó partján buzdítva az idősebb korosztályok indulóit. A futamok között Gajdos Tamás segítségével, aki a rendezvény házigazdája volt, díjakat adtunk át, tombolával fűszerezve.

Megtisztelte jelenlétével és ezzel emelte az esemény rangját : Kovács Péter 16. kerület polgármestere, valamint Kiss Dániel (Ikarus BSE) kiválósága, EB 3. helyezett országos csúcstartó gátfutó bajnokunk, akinek szintén volt néhány kedves, buzdító, lelkesítő mondata a fiatal palántákhoz. Reméljük, sokan Danit tekintik példaképnek és bízunk benne, hogy így még több gyermeket tudunk a sportágnak megnyerni.

Nap zárásaként került megrendezésre az un. 5*2km-es SuperSprint, mely egy nagyon látványos és izgalmas versenyt hozott. 13 percenként volt újraindítás és minden futó számára annyi pihenő volt a 2 km –s körök között amennyivel gyorsabban futotta le, mint 13 perc. Volt akinek „csak” néhány másodperccel, de sikerült teljesíteni, természetesen a legjobbaknak ez könnyedén sikerült.  Ők inkább egymással voltak elfoglalva. Dani Áron (BEAC) nyerte a férfiaknál megelőzve pár másodperccel Radics Csabát, aki a tavalyi albániai Hegyifutó VB-n  29. lett  a junioroknál.  Nagy küzdelem volt a másodpercekért. A mezőny erősségére jellemző volt, hogy Wágner Gábor (Ikarus BSE) –kiváló középtávfutó- „csak" 4. lett.

Nőknél magabiztosan győzött a címvédő, többszörös felnőtt magyar bajnok Gyürkés Viktória (Ikarus BSE), megelőzve Szabó Kittit, aki szintén az Ikarus BSE futója és többszörös korosztályos magyar bajnok. Találkozunk jövőre a III. Tavaszvárón!
Hirdetés