Vízfogyasztásra öszöntik a gyerekeket Hír

Mozgásvilág.hu;http://www.mozgasvilag.hu/
2007/11/22
Megváltoztatta a gyerekek vízfogyasztási szokásait az a program, amelyet az Országos Élelmiszerbiztonsági és Táplálkozástudományi Intézet indított a WHO (Egészségügyi Világszervezet) támogatásával.
Hirdetés

A kezdeményezés neve HAPPY (Hungaryan Aqua Promoting Program in the Young - Magyarországi Vízfogyasztást Népszerűsítő Program Fiatalok körében). Hat önként jelentkező budapesti iskola 397 diákja kapott az osztályterembe két hónapon keresztül ballonos ásványvizet . A felmérés azt mutatta, hogy a gyerekek 92 százaléka naponta legalább egyszer ivott a vízből. A program elején és végén is felmérték, hogy a diákok mennyit tudnak a vízről, illetve egyébként milyen innivalót fogyasztanak.

 

A tanárok több tanórán is foglalkoztak a vízzel, és két hónap elteltével a 7 - 10 éves diákok szinte hibátlanul töltötték ki a vízzel kapcsolatos tesztet.A sajtótájékoztatón kiderült az is, hogy míg a vízfogyasztást népszerűsítő kezdeményezés előtt a gyerekek 83 százaléka otthonról hozott innivalót, és egyharmaduk cukros üdítőitallal oltotta szomját, addig a program végére jóval kevesebben hoztak otthonról folyadékot, és a cukros üdítők aránya a felére csökkent.

 

A gyermekek 85 százaléka, a szülők 98 százaléka szeretné, ha folytatódna a program. A sajtótájékoztatón megjelent az ásványvizet biztosító cég, az AquaVital , és az ügyvezető bejelentette, hogy segítenek abban, hogy a gyerekek továbbra is ihassanak ásványvizet az iskolában.

Mindez azért rendkívül fontos, mert a fiatalkori elhízáshoz jelentős mértékben hozzájárul az, hogy a gyerekek nem vizet, hanem magas kalóriatartalmú üdítőt isznak - tette hozzá Martos Éva, az OÉTI főigazgatója.
Hirdetés