Nem mind TRX ami annak látszik...

Nem mind TRX ami annak látszik...

Simon Ádám
Simon Ádám
2014/05/20
Pár éve robbant be a TRX kötél a köztudatba, azóta egyre több féle van. Melyik mit tud?
Hirdetés

Honnan is kezdjük? Nem könnyű. Nem könnyű, mert más van a köztudatban, mást mond a marketing gépezet és mást az, aki már évtizedek óta az edzőszakma közelében van.

A TRX időszámítás kezdete


Mi először 2009-ben találkoztunk a TRX-szel, ekkor mutatkozott be Magyarországon az amerikai haditengerészetnél kifejlesztett eszköz, ami könnyen hordozható és szinte bárhol egy komplett edzőterem válhat belőle. Neve gyorsan szinonímává is vált a "szalagos-egyensúlyozós" sporteszközökkel, így könnyen érheti "plágium"-vád az alternatív megoldásokat (hogy ezek mely esetben jogosak, vagy nem, azt nem szeretnénk eldönteni).

Aztán még mindig magunkból indulunk ki, amikor a G-Flex Gravity Trainerrel való első találkozásról beszélünk 2012-ben. Szintén egy kicsi, könnyen hordozható eszközről van szó, amivel szintén bárhol tudunk edzeni és két izét kell szorongatni, de itt egy csigával megvariálták a rendszert és a "gravitációs tréner" kifejezést használják rá.

Kb. ugyanekkor hallottunk a Rip:60 sporteszköről, ami a fenti kettő eszköz tulajdonságait ötvöző, öszvér megoldás és nemrég szereztünk tudomást a BodyRope edzőhevederről. Na és ekkor döntöttük el, hogy megpróbáljuk kibogozni a szálakat, ám ehhez először időutaznunk kell.

A karatés övtől a márkás menőkig Forrás: Mozgásvilág.hu
A karatés övtől a márkás menőkig
Kép forrása: Mozgásvilág.hu

A TRX időszámítás előtt


A manapság divatos Crossfit, vagy Cross-Training jellegű edzések Kontra "körkondi" esethez hasonlóan a funkcionális sporteszközök esetében is arról van szó, hogy a régi edzőiskolában, sportolói körben már régóta alkalmazott és jól bevált módszereket bizonyos mértékben fejlesztik, csinosítják, újracsomagolják és a nagyközönség számára is elérhetőve teszik. Nincs ebben semmi rossz, sőt, így szélesebb réteg ismerkedhet meg kifejezetten hasznos edzésmódszerekkel, amik azelőtt csak egy szűk sprotolói réteg számára voltak ismertek. Csupán arra szerettem volna rávilágítani, hogy a "ki talált fel előbb mit" vitának talán nincs is akkora jelentősége, mint amennyit sokan tulajdonítanak neki.

A Teamworkout-os srácok (Schromm Barna és Zala Gyuri) bőven találkoznak munkájuk során a funkcionális tréning-eszközökkel és bizony az elődeikről is sokat tudnak mesélni. A tornászok, az evezősök, a mászók és a küzdősportokat végzők is évtizedek óta alkalmazzák a funkcionális tréninget az egyszerű "átdobom az övemet egy rúdon és a két végét megmarkolom" eszközöktől kezdve, a gyűrűs kapaszkodóval megspékelt, és akár állítható hosszúságú megoldásokig.

Mi most azokat a termékeket szeretnénk bemutatni, amelyek eljutottak a tömeggyártás és forgalmazás szintjére, sőt még azon is túlra.

Nem fogunk sorrendet felállítani és megmondani, hogy melyik a jobb. Azt szeretnénk elérni, hogy ha dilemmázol a forgalomban kapható funkcionális tréningeszközök beszerzését illetően, akkor e mustra segítségével közelebb kerülj a megoldáshoz, vagyis találd meg azt, amelyik számodra a legjobb.

Mindegyik eszköz funkcionális tréning-eszköz, vagyis az izomzat jelentős részét (főleg az apró izmokat) egyszerre dolgoztatja, nem csak egy-egy területre összpontosít. A gyakorlat közben folyamatosan tartanod kell magad, stabilizálni az egyensúly megőrzése érdekében. Minél távolabb állsz a felfüggesztési ponttól, annál könnyebb egy-egy gyakorlat kivitelezése, ezért végtelen fokozatban tudod a nehézséget szabályozni és kezdőként, haladóként, vagy a testedzés császáraként is jól fogsz szórakozni.

 

TRX mustra

TRX

Nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy az edzésmódszer elterjedése, népszerűsödése és a TRX megjelenése között párhuzam van. Az amerikai marketinggépezet nyitotta fel a szemeket, hogy súlyzós edzés nélkül is lehet erős izomzatot építeni, de ugyanezen eszközzel zsírt égetni és nyújtani is tudunk.

A TRX áll egy tartóhevederből, amit karabiner köt össze egy tartóhurokkal és ezen a hurkon bújik át a két végén markolatban végződő szalag. A tartóhevedernél egy kiegyenlítő hurok gondoskodik arról, hogy túlzott féloldalas terhelés esetén ne végződjön balesetben az edzés. Éppen annyi instabil mozgást enged, ami még biztonságosan kontrollálható, de gyakorlatilag a szalagok hossza a felfüggesztési ponthoz képest nem változik.

A TRX-szel rengeteg hozzáadott érték és vásárlás utáni terméktámogatás is jár. Bekerülsz a TRX Vásárlói Klubba, ami ingyenes, magyar nyelvű TRX filmekhez enged hozzáférést hazai mesteredzővel, vagyis gyakorlatilag kapsz egy online személyi edzőt. Ezen kívül végeláthatlan mennyiségű edzésprogramot találsz az interneten, a TRX edzőképzésnek köszönhetően temérdek edzőteremben találsz olyan edzőket, akik szakszerű tanácsokkal tudnak ellátni és így tovább.

Egy ma kapható TRX-szen már higiénikusabb és kedveltebb gumis markolat található és a tartóhuroknál extra erősítéssel is ellátták. 

A TRX Home Kit (TRX szalag, kiegészítő ajtora- és fához rögzítéshez, TRX ajtókártya, Digitális workout videók, hálós tartózsák, karszalag, Start kártya és Vásárlói Klubtagság) online kedvezményes áron 49.600 Ft-ért lehet a Tiéd.

Kinek ajánljuk?
Az original márkák iránt vonzalmat érzőknek és a bőséges terméktámogatást igénylőknek.

TRXinfo.hu

Vezetékes LANparty gyúrósoknak Forrás: Mozgásvilág.hu

Gyúrós vezetékes LANparty
Kép forrása: Mozgásvilág.hu

 

G-Flex
 

Első ránézésre ugyanolyan, mint a többi, ám egy lényeges sajátossággal rendelkezik. A viszonylag fix rögzítés helyett a két markolatot összekötő kábel egy csigán találkozik a felfüggesztéssel, így jóval instabilabb és erősebben dolgoztatja a törzsizmokat. A markolatok felfüggesztési ponttól való távolsága a csigás megoldásnak köszönhetően változhat, ezért intenzív asszimetrikus mozgásokra is van lehetőség, illetve akár ketten is edzhetnek vele egyszerre (példa a galériában). A csigás rendszer mellett másik sajátossága a kardio-öv, amivel tovább nő a végezhető gyakorlatok száma (erre példa szintén a galériában). Nem mellesleg ebben az egész cucc kényelmesen hordhozható. A felfüggesztési ponthoz való távolság növelésével kezdők számára is biztonsággal használható a G-Flex, de főleg toló gyakorlatoknál (mint pl. a fekvőtámasz) nagyobb a sérülésveszély. A G-Flex-szel lassab a tanulási folyamat, de gyorsabban fejlődik az egyensúlyérzék és a koordináció.

A G-Flex Basic Kit (G-Flex, kardio-öv, gyakorlatokat tartalmazó poszter és DVD) 27.990 Ft-ért kapható.

Kinek ajánljuk?
Aki hatékonyabb koordinációs, és egyensúlyérzék fejlesztő gyakorlatokra vágyik és aki szerint párosan szép az élet (meg persze az edzés is)

GFlex.hu

 

Rip:60


A bizonytalanok és a "minél több funkció egy eszközben" elv hívei számára a Rip:60 csábító lehet. A Rip:60 is hevederekkel dolgozik, de a két markolatot összekötő szalag egy többfunkciós elemen keresztül van a tartóhevederhez rögzítve. Egy kivehető csap segítségével fixen rögzíthető, vagy a G-Flex-hez hasonlóan szabadon mozgóvá alakítható a felfüggesztés. Egyszerűen mondva, ha akarom TRX, ha akarom G-Flex. Kicsit mindkettő, kicsit egyik sem. A szabadon mozgó állapotában a surlódás következtében nem lesz annyira instabil, mint a G-Flex (persze ez ugyanúgy lehet előny, mint hátrány), rögzített állapotban pedig stabilabb a TRX-nél. Míg a többi megoldásnál általában külön hurok áll a markolat és egy külön a láb részére, addig a Rip:60 egyetlen (vagyis kettő) nagy hurokban végződik, amin szabadon mozgatható a markolat a komfortos pozíció beállításához. A "mindent integrálunk" elv abból is látszik, hogy míg a többi szerkezetnél külön elem szolgál az ajtóhoz rögzítéshez, addig a Rip:60 függesztőszárába ez is bele van építve.

A Rip:60 (rip:60 heveder, karabiner, rögzítő, 12 DVD tele edzésekkel, utazótáska) 24.900 Ft-ba kerül.

Kinek ajánljuk?
A bizonytalanok és a "minél több funkció egy eszközben" elv híveinek.

És most bemutatom a helytelen csuklótartást, de közben nagyon jól érzem magam Forrás: Mozgásvilág.hu

És most bemutatom a helytelen csuklótartást, de közben nagyon jól érzem magam
Kép forrása: Mozgásvilág.hu

 

BodyRope


A magyar sportszergyártás a nemzetközileg népszerű termékek piacán is képviselteti magát. A BodyRope edzőheveder tervezői nem találtak ki látványos újításokat, vagyis ránézésre a kívül egy-az-egyben úgy néz ki (és így ugyanazt is tudja), mint egy TRX. Nyilván egy rapidtapiteszt alkalmával a strapabírást, a tartósságot nem tudtuk tesztelni egyik terméknél sem, így erről nyilatkozni nem tudunk és találgatásokba sem szeretnénk bocsátkozni. Ránézésre, érzésre, mindegyik eszköz elég masszívnak tűnt. A BodyRope-hoz elérhető kiegészítők széles palettán terpeszkednek (vagyis nem csak egy gyorsan összedobott másolatról van szó), de egyelőre szerényebb terméktámogatással rendelkezik. Elsődleges előnye egyértelműen az árában mérhető.

A BodyRope Basic edzőhevedert (BodyRope, ajtóhorgony, tartózsák) 19.000 Ft-ért bárhova magaddal viheted.

Kinek ajánljuk?
Lokálpatriótáknak és árérzékenyeknek.

 

HandMade TRX, alias SufniTuning


Mint említettem, a tapizás során egy csomó olyan eszköz is előkerült, ami funkcióját tekintve megegyezik a fenti eszközökkel, bár erősen mórickás a megjelenésük. Ezeket egységesen mi most "handmade", azaz otthon is elkészíthető skatulyába csomagoljuk.

Öv
A karatésok egész egyszerűen leveszik az övüket, átvetik egy arra alkalmas akármin és a két végét megszorítva máris funkcionális tréningezhetnek, ráadásul a szorítás miatt még több izmukat igénybe veszik. Nyilván nuku állítási lehetőség és rövid hossz, de ha semmit nem akarsz rá költeni, akkor ez is megteszi.

Egy heveder, meg egy másik
Kösd össze egy heveder két végét, vesd át egy akármin, hurkold át saját magán és meg is van a tarthóevedered. Ezen egy másik, a két végén szintén összekötött heveder átfűzöl és voila, (fájdalmasan bevágó) kapaszkodóval ellátott, fix hosszúságú funkcionális tréning-eszközöd van. Persze lehet a hosszon változtatni csomózgatással is, ha nagyon szeretnéd.

Cicapofozó, vagy házi készítésű edzőszer Forrás: Mozgásvilág.hu

Cicapofozó, vagy házi készítésű edzőszer
Kép forrása: Mozgásvilág.hu

 

Cicajáték, vagy házi készítésű edzőszer
(Galériához klikk a képre!)

 

Minél egyszerűbb egy ilyen összetákolt eszköz, annál kényelmetlenebb. Növelheted a komfortot hozzáépített markolattal, szerelhetsz rá rögzítőcsatot, varrhatsz rá erősítéseket, ami csak a kreativitásodba, illetve a barkácstudásodba belefér. A hevedernek egy-kétszáz forint métere, a csatok is párszáz forinttól kaphatók, nyilván kevésbé lesznek tartósak.

Sok múlik az ügyességeden és a ráfordítható szabadidődön. Egy kutyakarabiner pár százasért a tiéd, de ha egy erősebb, hegymászóhevedert szerelsz be, ott már ezresekben mérik az árat. Én személy szerint inkább veszek kettő boltit, minthogy magam pepecseljek vele, de persze se varrni nem tudok, se szabadidőm nincs sok.

Egy házikészítésű eszköz akár ingyen is a Tiéd lehet, ha van a sufniban hozzá eszköz és tudsz varrni.

Kinek ajánljuk?
Barkácsolóknak, ügyes kézügyességgel megáldottaknak és akik élnek-halnak a házikészítésű dolgokért.

 

Az eszközök rendelkezésre bocsátásáért köszönet a hazai forgalmazóknak!

Konklúzió


Személyes véleményem az, hogy bármelyik választás jó választás. Mindegyiknek megvan a maga sajátossága, amiben eltér a többitől, de mindegyikkel megkapod ugyanazt: egy funkcionális tréning-eszközt, amivel saját testsúlyodat használva, változatos és izgalmas edzéseket végezhetsz akár a szabadban, akár a szobádban.

Az eszközökkel végezhető gyakorlatok nehézsége mindegyik esetben végtelen fokozatban állítható a felfüggesztési ponttól való távolság változtatásával, vagyis teljesen kezdőknek és über haladóknak is megfelel ugyanaz a szer.

Ha edző segítségét is igénybe szeretnéd venni az edzésedhez, akkor az is döntő érv lehet, hogy a választott edződ melyik eszközt használja és ajánlja.

De hogyan is néz ki egy funkcionális tréning gyakorlat?
Itt egy csomó példa...

 

Utóirat: a fotógalériában meglepetés csajos fotókat rejtettünk el...

 

Hirdetés