Mozgással a cukorbetegség ellen Hír

www.fittseg.hu
2007/04/02
A rendszeres testedzés kulcsfontosságú a diabétesz megelőzése, sőt már kialakult betegség esetén, annak kezelése szempontjából. A betegek többsége azonban a mozgás gyógyító hatása helyett -helytelenül- hajlamos kizárólag az inzulin erejében bízni.
Hirdetés

A Diabetes Care folyóiratban közölt vizsgálatban a megkérdezett cukorbeteg felnőttek mindössze 39 százaléka állította, hogy rendszeresen végez testedzést. Egészséges társaik közt ez az arány 58 százalékos volt. A University of Colorado Health Sciences Center által készült felmérésből az is kiderül, hogy a 2-es típusú cukorbetegség rizikófaktorainak növekedésével egyenes arányban csökkent a résztvevők fizikai aktivitása. A betegség kockázati tényezői közé tartoznak a túlsúly, az ülőmunka, mozgásszegény életmód, a magas vérnyomás, a terhesség során mért magasabb vércukorérték, a diabétesz családon belüli előfordulása és a 40 év feletti életkor is. Tanulmányok sora igazolja a mozgás jótékony hatását mind a betegség kockázatának fokozottan kitett, mind pedig a már diabéteszes páciensek esetében. A fokozatos, mérsékelt testsúlycsökkenéssel és megfelelő étrenddel párosuló rendszeres aktivitás egyaránt kiváló ellenszer és kezelési mód cukorbetegség esetén. Az American Diabetes Association ajánlása szerint heti 5 alkalommal, napi 30 perces aerob jellegű edzéssel biztosíthatjuk egészségünk javulását. A betegség kockázatának fokozottan kitett egyének állapotuktól függően emelhetik is a mozgás mennyiségét. Egy 2003-as vizsgálat adatai alapján a 2-es típusú cukorbetegség veszélyének fokozottan kitett egyének fizikai aktivitása jóval alacsonyabb volt, mint kevesebb rizikófaktorral rendelkező társaiknak. A betegek kevesebb, mint 40 százaléka végzett rendszeres testedzést. A vizsgálatokat öszegezve látható, hogy a 2-es típusú diabétesz elkerülésének, a meglévő betegség kezelésének elengedhetetlen feltétele a rendszeres testmozgás gyakorlása. Az elhízás hazánkban népbetegség. Szemlélet- és életmódváltás nélkül a cukorbetegség fokozott megjelenésével kell számolnunk. A helyes életmódra történő nevelés pedig már kisgyermekkorban, a családon belül kezdődik. Eredeti forrás: orvostkeresek.hu
Hirdetés