Menü

2006.09.12.     Hozzászólás 0

VIS-SZA AZ ADRIÁRA!

Manapság egyre kevesebbet hallani az Adriai-tengerről, pedig itt is van olyan hely, ahol nincs magyar búvárbázis és a természet viszonylag érintetlen. Az egyik ilyen terület Vis (ejtsd: visz) szigete. Jó kereskedelmi és stratégiai helyzete miatt már az ókorban is fontos központ volt, amit a víz alatt a nagyszámú görög és római amphora, a szárazföldön pedig az Adria legnagyobb római fürdője bizonyít.
Azóta is folyamatosan lakott, így a jellegzetes dalmát stílusú házak mellett láthatunk barokk és reneszánsz erkélyeket is. Tito kedvenc tartózkodási helyeként a szocreál is megtalálható minden bájával.


A szigeten két nagyobb város található: Vis és Komi¾a. Az ezeket összekötő két út mentén rengeteg jó strandra lelhetünk, így a társaság nem búvár tagjai sem unatkozhatnak. A helyiek borászatból, halászatból és „turista-fogászatból” élnek. A főváros legnagyobb búvárklubja, a Dodoro, a főutcán – ami korzó, kiköt és piac is egyben – található. Egy nagyobb és több kisebb motorossal szállítják a merülni vágyókat a roncsokhoz, ágyúkhoz, amphorákhoz, barlangokhoz és falakhoz. A klub felszereltségére jellemzők a Mares és Poseidon készülékek és ruhák, az Aladin Pro computerek, 3 nagy teljesítményű kompresszor és közel 30 db 15l-es palack.


Az URSUSMégsem ezek a legfőbb szempontok, ami miatt a búvár ezt a szigetet választja. A terület félreeső helyzete miatt sokáig nem szerepelt a turisták „meglátogatandó helyek” listáján. Ez már az első merülésnél feltűnik az élővilág gazdagsága miatt. A papagájhalaktól kezdve a makrélákon és a tűhalakon keresztül a földközi-tengeri menyétkéig rengeteg ritkábbnál ritkább halat láthatunk. A korallok, tűzférgek, sárga-lila sallangcsigák, lila fonálcsigák, gorgóniák és a megszokottnál sokkal nagyobb gyűrüskeszegek, durbincsok, murénák, angolnák is szívesen választják ezt a területet lakhelyükként.


Archív felvétel a BRIONI-rólNemcsak a természeti, hanem a történelmi kincsek miatt is érdemes felkeresni Vis-t. Görög és római amphorákat szállító hajók süllyedtek el a partján nagy mennyiségű, viszonylag ép és közvetlenül a tengerfenéken található edényt hagyva emlékül. Így egy víz alatti múzeum alakult ki, amit a közeljövőben Joseph Bruz Tito életnagyságú szobrával bővítenék ki.


A hely nevezettességei még a roncsok. A Teti 1930-ban olasz zászló alatt futott zátonyra a sziget külső oldalán. A hajó hossza 70 méter, az orr 7, a tat 34 méter mélyen található. A kéményben barátságos angolna fogadja a látogatókat. A Vassilios 1939-ben ütközött a Stupisce szirtnek. A szénszállító hajó hossza 100 méter, a roncs 24 és 40 méter között fekszik. Érdemes több merülést szentelni rá a lenyügöző méretek és a halrajok miatt. Az Ursus olasz hadihajó, ami 1941-ben süllyedt el, 45-55 méteren fekszik, ezért csak különleges felszereléssel megközelíthető. A Brioni az Osztrák-Magyar Monarchia hajója, 65 méter hosszú és 38-62 méteren található. Elképzelhető, hogy biztosítási csalás miatt nem a szárazdokkban végezte.


A BRIONI maVégül ne feledkezzünk el a biševoi Kék barlangról sem. Álljon itt kedvcsinálónak egy részlet a merülési naplómból: „A viharos tenger és a hatalmas hullámok ellenére mindenki nagy lelkesedéssel veti magát a vízbe. Gyorsan lemerülünk, és lám-lám a vízvonal alatt meglátjuk a bejáratot. Lenyűgöző méretű üreg tátong 19 méteres mélységig. Kényelmesen beférünk.


A nagy hullámzás ellenére a víz kristálytiszta, az egész barlangot belátni. A falakon korallok, szivacsok és kardinálishalak. Felemelkedünk a levegős üregbe, ami csodálatos (erre szokták mondani, hogy földöntúli) kék fényben úszik. Pisszenés sem hallatszik, ami azért egy 12 fős csoport esetén a nagy megilletődöttség jele... Indulunk lefele, most egy szűkebb hasadékon haladunk, és máris a szikla szélcsendes oldalára értünk. Itt gyönyörködhetünk a magashátú durbincs, gyűrüskeszeg és tűhal rajokban. Ilyet még csak fényképen láttam. A fal mentén több kisebb üreg, nagy sziklahalak, languszták, pávahalak. Rajzó lila fonálcsigák, és az egyik hasadékban búvó földközi-tengeri menyétkére bukkanok. Ilyen látvány fogadhatta Jacques-Yves Cousteau-t. Gyakorlatilag érintetlen természet. Egyelőre... (...)”


 A Kék Barlang BisevonZárásképpen néhány megfigyelés: Az egyik magyar búvártársunk egészségügyi okok miatt nem tudott merülni a Kék barlangban. Öt kárpótlásul csónakkal vitték körbe. Nagyon élvezte.


A kiszolgáláshoz hozzátartozott a dinnye (minden merülés után, Coca-Cola helyett), a sütemény, a tapadókagyló, a minimum 50 perces merülések, a klub pólója és CD-ROM-ja és a vidám hangulat.


A sziget hátránya, hogy két és fél órás kompútra van Splittől, ami a tizenegy óra autózás után nem is olyan sok.
Mivel a merülések védett területen folynak, mindegyiknél 20-20 kuna belépőt kell fizetni. Ha egy 7 nap 10 merüléses túrára befizetünk, az ár tartalmazza az adókat is.


A partról csak falak merülhetők, ezért érdemes befizetni egy több merülést tartalmazó csomagot. Szállás és étkezés igény szerint megoldható.


A legnagyobb hátrány, hogy a sokféle merülési lehetőség és az egyéb látnivalók miatt nagyon nehéz egy hét alatt alaposan megismerni a szigetet. Azért próbáljátok meg!


(Domina Eszter 3DH 483
A „Dodoro Diving Vis” magyaroszági képviselője)


Forrás: www.buvarinfo.hu

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.