Menü

2007.05.04.     Hozzászólás 0

www.buvarinfo.hu

Merülés Thaiföldön

A 2004-es év végén, kedves búvárbarátainktól egy beszámolót kaptunk a Távol-kelet egyik szép és érdekes helyéről, Thaiföldről. A cikket lapunk januári számában terveztük megjelentetni, azonban a sors, a természet közbe szólt, az írásban szereplő helyszínek közül többet elpusztított a térségben szörnyű katasztrófát előidéző szökőár, a Cunami… Ezek után egy vidám stílusú, a barátaink ottjártakor csodálatos ország felkereséséhez (is) kedvcsináló cikk megjelentetése nem volt időszerű…

Az egész világot megdöbbentő természeti csapás óta eltelt több, mint nyolc hónap, s számos jó hírt hallhatunk, olvashatunk, újjáépül az egykor volt turista paradicsom, a természet önmaga gyógyítja sebeit, s a helyi emberek a korábbi mosolyukkal és szeretettel várják a vendégeket, mivel ez ad számukra munkát, megélhetést, s talán – némileg – megbékélést is…

Ismerkedjen meg a T. Olvasó az írásból katasztrófa előtti Thaifölddel, s ha eljut erre a szépséges helyre, akkor maga is meggyőződhet arról, hogy ez – mint egy régmúlt lapunkban megjelent írásban nevezte egy másik búvár barátunk – a Mosoly-országa…


Merülés Thaiföldön (I.)

Visszatekintve nem is igazán értem, miért csak most került sor erre a túrára, hiszen Thaiföldön minden megvan, amit régóta kedvelek: trópusi klíma, első osztályú merülő helyek, kifinomult konyhaművészet, elképesztően ízletes gyümölcsök, mesés szépségű tájak, kedves emberek, no és kedvező árak. Valószínűleg már csak az hiányzott, hogy Buddha ránk mosolyogjon.
Az útikönyv szerint a monszun időszak október végéig tart, így ideálisnak látszott, hogy november elsején üljünk repülőre… és az élmények már a bécsi reptéren elkezdtek gyűlni…
Történt, hogy az egyik kézipoggyászt a beszállás előtti átvilágítás alkalmával mégegyszeri átvilágításra visszavitték: mondtam a biztonsági tisztnek, hogy biztosan a fémből készült vizes palack lehet az oka. A kipakoltatás után derült ki, hogy az igen impresszív méretű búvártőröm akadt fenn a rostán. Két választásom volt: 10 euró ellenében hazaküldik, vagy feladom, mint csomagot. Mivel gyakorlatilag üres többlet bőrönddel is készültünk, tekintettel az olcsó thai ruhákra, így némi pakolás után ez utóbbit választottuk.

Kuala Lumpurig 12 óra volt az út, majd 6 órát vártunk a Phuket-i gépre, mellyel kb. 1,5 órát utaztunk. Innen már csak 2 óra autózásra volt a szállás Phang-Nga város Khao Lak része. Természetesen első dolgunk a helyi merülési lehetőségek feltérképezése volt, hiszen a világ legszebb merülőhelyei között tartják számon a parttól kb. 60 km-re található Similan szigeteket, illetve a jóval távolabbi (a Similantól északra fekvő)
Surin-szigeteket. A szálloda búvárbázisára érve kisebbfajta sokk ért, mikor megláttuk az árakat: az útikönyv szerinti kb. 10 ezer forintos napi költség helyett, bőven 20 ezer forint felett volt a tarifa (betudtuk a szálló sok csillagának). Illedelmesen hablatyoltunk valamit, és elindultunk „rivális” bázist keresni. Találtunk többet is, de hamar arcunkra fagyott a mosoly: olyan erős kartellben működnek, hogy nem csupán az árak, de az egyes napi merülési desztinációk is fel vannak osztva, hogy ne keresztezzék egymás útjait, így ha valaki (mint mi) csupán 2 teljes napot tölt el itt, annak nagyon behatároltak a lehetőségei. További bizonytalansági tényező az esetleges helyhiány.
A szigetcsoportok első számú búvárhelye a Richelieu Rock, mely a Surin-szigetektől 14 km-re délre található. Előnye a hallatlanul gazdag élővilág cetcápával megspékelve, hátránya a távolság miatti drágasága (4.200 bath/2 merülés (1 bath=5 forint) + 200 bath nemzeti parki belépődíj + opcionálisan felszerelés bérelt (500 bath/nap)), illetve az erős áramlás. A második számú helyként a Similanhoz tartozó Elephant Rockot tartják számon (3.900+200(+500) bath).
Lógó orral kullogtunk vissza a szálló bázisához befizetni a szerdai napokon elérhető Similan-csoport 9. számú szigetére szóló útra. A magas árat némiképp ellensúlyozta a szolgáltatás: a bázis légkondis kisbusza hozott-vitt, korlátlan étel (meleg ebéd + gyümölcs) és italfogyasztási lehetőség a fedélzeten, a merülési helyhez gyorsjárású csónak (3 x 200 LE!) vitte a kéttucatnyi búvárt és vezetőt az útikönyv szerinti 3 óra helyett, kb. 1,5 óra alatt. Mint kiderült, ezt a hozzávetőlegesen 20 méter hosszú motorcsónakot kell igazából megfizetni.

Reggel 8.00-kor vett fel a bázis kisbusza és a szokásos multikulti csoporttal utaztunk a kikötőbe. A speedboaton megkaptuk az eligazítást a vezetőnktől, a svéd Monicatól. A késő délelőtti órákra elértük a merülési helynél horgonyzó búvárhajót, ahol a felszereléseket tartják. Ez igen hasonlatos volt a Vörös-tengeren használatosakhoz (beleértve a matrózok segítőkészségét és szutykosságát is). A merülésre való felkészülési szisztéma zavaróan hülye-biztos: a hajó emeletére zavartak mindenkit az összeszerelés alatt (a búvárboltban felvett méreteinket telefonon közölték előzőleg), majd csoportonként szólítottak a felöltözéshez. Még a palack szelepét is a személyzet kezelte, de legalább ehhez ragaszkodtam, hogy magam tekergethessem.
A 9. számú sziget északi oldalán csobbantunk első alkalommal, ahol nagy kiterjedésű korall mezők és a szokásos tropikus biomassza fogadtak. A látótávolság hozzávetőlegesen 25-30 méter, a víz hőfoka egyenletesen 30 Celsius-fok. (Ezek az adatok vonatkoznak a későbbiekre is.) Bár ígértek szirti és/vagy leopárd cápát, ezek sajnos nem voltak, de találkoztunk leves teknőssel, kékpettyes rájával, bőröndhallal, többféle szépséges meztelen csigával, nagy barrakudával, változatosan színes karácsonyfa-férgekkel, jól megtermett íjhalakkal. Nem állhatom meg szó nélkül, hogy előzetes kisúlyozásra itt sem volt lehetőség, de ezt már meg kellett „szoknom” Indiában.
Ebéd és némi pihenő utáni második merülést a sziget déli partjainál ejtettük meg: cápa továbbra sem mutatta magát, de volt oroszlánhal, közönséges és óriás muréna, polip, meztelen csiga, gyönyörű agancs- és legyező korall. A négyfős csoportunkhoz tartozó amerikai srácot valószínűleg az átszerelésnél véletlenül megszabadították súlyintegrált mellénye 1-2 kilónyi nehezékétől, így mikor a merülés 30. perce körül már az alu-palack el kezdett semlegesen viselkedni, fel kellett adnia a lent maradásért folytatott egyenlőtlen küzdelmet.
Jó dolog a kiszolgálás, de… A merülés paraméterei egyébként az előzőhöz hasonlatosak. Monica végig fotózta a két merülést; kértem, küldje el e-mailen (milyen jó lenne illusztrációnak), de csak nagyot nevetett és közölte, hogy 900 bathért cd-re írják. Nem díjaztuk a humorát, mivel a témák zömét mi mutattuk meg a párommal. Monica egyébiránt elszántan védte a korall-zátonyokat, igaz csupán szóban és a hajó fedélzetén, mert a víz alatt (tengeri emlős alkata ellenére) bőszen rúgta szét a korall-formációkat. Mentségére legyen mondva, valószínűleg ebből mit sem vett észre.


Összességében igen profi volt a szervezés és a kiszolgálás, ügyeltek a biztonságra (merülésvezetőnként max. 4 búvár, minden vezetőnél felfújható bója, nyugodt, bambulós tempó), de javaslom a több napos merülésre szóló csomagokat (az éjszakát általában mindenki a szállójában tölti, nem a hajón), pl. 3 nap: 11.100 bath, 5 nap: 17.600 bath.
Átugorva néhány, nem búvárkodással töltött napot Phi-Phi Don (a nagyobb testvér, ahol lakni lehet) és A part c. filmből ismert Phi-Phi Ley (kötelező látványossága a Maya-öböl) szigeteken „találtuk” magunkat. Hogy, hogy nem első utunk ismét a megfelelő bázis becserkészése volt. Egy biztosat tudtunk: Monica szerint a Barracuda DC elkerülendő. Valóban nem találtuk szimpatikusnak őket, ellenben az egyik resort bázisa megtetszett (tiszta, barátságos környezet, profi megjelenés). Sajnos a másnapi férőhelyek megteltek, ezért a következőket határoztuk el: regisztrálunk a legközelebbi Phi-Phi Ley útra, illetve másnap a tradicionális long tail boattal körbehajózzuk Phi-Phi Leyt, sznorkelezve a híres Maya-öbölben.
A „fílinges” (értsd: rozoga, műemlék jellegű fa csónak, rettenetesen hangos, talán autómotorból barkácsolt meghajtással) hajókázás 3 órára 800 bathba került kettőnknek. A híressé vált sziget valóban lélegzetelállító szépségű, bár a képeslapokon látott néptelen négyzetméterekkel nem találkoztunk.

A szokásoktól eltérően kíváncsi voltam a Maya-öböl nem látogatott oldalára is. Az öböl szájáig úsztam ki a meglehetősen letarolt, halott, egykori korallmezők felett, jutalmam egy másfél méteres fekete foltos szirti cápa volt! Ezen a hangos, forgalmas helyen egészen valószínűtlen volt! Az öböl népesebb oldalán (a turisták mennyiségéhez képest) meglepően szép sznorkelező hely volt, teljes békességben tudtam követni vadászatára egy fejlett tintahalat, de volt óriás trombitahal, bőröndhal is. Komoly teljesítmény egy ilyen felkapott helytől. Mivel a túra végén elvi okokból nem voltunk hajlandóak kifizetni a természetvédelmi díjat (20 bath/fő), mert a megállapodás szerint mi kifejezetten a Maya-öbölben akartunk szabadtüdőzni, emberünk megsértődött és szemmel láthatólag dühös volt (ezt látni igen ritka „kiváltság”, mert a düh kimutatása nagyon alantas dolog a thaiok szemében, bár a farang=idegen, más megítélés alá tartozik). Ezért aztán nem is akart bennünket a nevére venni, vagy örökbe fogadni.
Talán a nagyobb turista forgalom okán itt, a lakható szigeten (természetesen a kartell szabályai szerint egységesen) mérsékeltebbek az árak: a Similan-hoz hasonló távolságban lévő szirtekhez (Hin Daeng és Hin Muang) 3.600 bath a 2 merüléses túra (ez már tartalmazza a felszerelés bérleti díját is), napos túra Phi-Phi Ley-re 1.800 bath, éjszakai merülés 1.300 bath.
Mivel meghatározott desztinációhoz csak bizonyos napokon lehet eljutni, így másnap, a most körülcsónakázott Phi-Phi Leyre mentünk. Indulás 8 órakor a bázis elöl (ezért az egy napos turistáknak nincs esélyük búvárkodni, hiszen hajójuk legkorábban 10-re ér a kikötőbe), majd rövid hajókázás a bázis búvárhajójával a merülőhelyre. Ezt mindig az aktuális viszonyok alapján választják ki.
Rövid eligazítás, öltözködés, majd csobbanás Bidah Nok-nál. Vezetőnk, a svéd Marcus (nem túl tapasztalt, de higgadt srác), meg még egy pár merül velünk. A merülés 10. percében kifejlett alvó leopárd cápát látunk! Percekig lebegek mellette. Jóval két méter feletti, – remélem nem ezért – szerencsére nem zavarta meg senki. Fantasztikus élmény volt! Mint amikor orgazmussal kezdődik a szex, és a merülésből hátralévő 40 perc lenne az előjáték. De ki a fenének kell az előjáték, amikor pedig már a ciginek kellene következnie! „Futottak”, pontosabban úsztak még: barrakuda, oroszlánhal, muréna.


Áthajókáztunk a közelben lévő Kho Leh Malong-hoz, némi sziesztára és könnyű ebédünk elfogyasztására. Megdöbbentett, hogy az egyik szenior vezető, a show kedvéért a hajóról etette a halakat, ami azért volt disszonáns, mert egyébként harcos környezetvédőként állították be magukat! Mint kiderült, minden napra jutott valami döbbenet, de hát Mammonnak csak kell áldozni! Emellett már csak zavart, hogy a tengerbe szemetelőket nem figyelmeztették. A második csobbanás fal melletti merülés volt. Legérdekesebb momentuma egy 2-3 mázsás cserepes teknős (hawksbill turtle), „aki” nagyméretű odvából, mint kirakatból nézett békésen és mozdulatlanul kifelé. Játszottak még: kőhal, oroszlánhal, óriás trombitahal, tengeri kígyó, legyező korallok. Visszafelé vezető hajóúton végig üldözött a délutáni esőfelhő, és mert elsőként ültünk a partra vivő apró gumicsónakban, ezért nem is áztunk meg (mint az utánunk jövök). Kifizettük az előleg feletti részt, és ugyanazzal a lendülettel regisztráltattunk magunkat a másnapi KALANDRA. Így csupa nagybetűvel, mert úti célunk maga a legendás búvárparadicsom volt: Hin Daeng és Hin Muang. Ez a hely mágnesként vonzza a mantákat és a cetcápákat. Mondták, hogy átlagosan 15-böl 14-szer biztos, hogy ott vannak! No, mivel útlevelünkön az áll, hogy Magyar Köztársaság és nem United States of America, ezért gyorsan is köbgyököt vontunk, de még így érdekesnek tűnt.
Reggeli indulás a már megismert speed-boat-tal (itt 2x200 LE), majd 1,5 órai hullámról hullámra ugrálás után kb. a cél előtt 2 km-rel eltörött az egyik motor főtengelye. Közölték, hogy a hazaút mintegy 4,5 órát vesz igénybe, mivel a biztonság kedvéért a megmaradt motort nem hajtják agyon. Sebaj, várnak a manták és a cetcápák! Az út érdekessége volt a repülő halak mutatványa. Itt kell megemlékeznem a Mammon-kultusz második vadhajtásáról: merülőtársunk volt egy frissen térdműtött, meglehetősen túlsúlyos amerikai lány, aki még csak mankóval tudott közlekedni.

Gondoltam, biztos csak a férjét kísérte el, mivel nászúton voltak. Tévedtem. Ketten öltöztették fel! Szerintem felelőtlenség volt merülni engedni, hiszen kint voltunk a nyílt tengeren és csak két aprócska kiszögellés jelentette a szárazföldet. Az igen hullámos és némiképp áramlásos vízben nem volt egyszerű együtt maradni és elkezdeni a merülést. Sajnos sem mantát, sem cetcápát nem láttunk, viszont annál több szép színes humanoidot. Mint tudjuk, a humanoidok száma éppen fordítottan arányos a mantákéval, vagy a cetcápáéval. A csalódottságot enyhítette néhány vadászó barrakuda, oroszlánhal és üveghalak tízezrei, ahogy függönyként nyíltak és csukódtak a búvár körül. A második merülés entré-ja kedvezőbb volt, mivel a felszínre merészkedett egy barna hátú, megtermett rája. Mire megkezdtük a merülést már eltűnt. Egyedüli érdekességet egy igen kíváncsi bőröndhal jelentett, „aki” még a biztonsági dekó alatt is egyhelyben lebegve figyelt bennünket, bár szerintem pofátlanul röhögött rajtunk. Szerencsénk volt a szerencsétlenségben, hogy a törött csónakot üzemeltető cégnek másik hajója felvett, így az eredeti tervnek megfelelő időben értünk vissza. A bázison ismét fizettünk, majd bejelentkeztünk a szintén nem tanulságok nélkülinek bizonyult másnapi éjszakai merülésre (mivel a hazaindulás az éjszakai merülés másnapján volt esedékes, így a nitrogén ürülés okán nem mertünk nappali túrát kockáztatni).


Este 18 órakor gyülekeztünk a tegnapi vezetőnk, a holland Alex (igen kalandvágyó fajta, pl. Magyarországon még a rendszerváltás előtt járt, Dahabban 10 éve utoljára) iránymutatása mellett. Mivel közénk és a horgonyzó búvárhajó közé beszorult egy félreértés, ezért kb. fél órát lengettük a – túlmelegedés elkerülése végett – felváltva bekapcsolt reflektorokat. A hajó fedélzetén igazi búvárnak érezhettük magunkat: segítők híján végre mi szereltük össze a felszerelést! Rövid eligazítás következett: az öböl szájánál lévő szikla-tüskét merüljük körbe, majd elhaladunk a fal mentén. Csatlakozott hozzánk egy maláj nászutas pár. Csak a srác merült, ez volt élete első merülése! Egy éjszakai! Döbbenet, Mammon, stb. Biztonságos távolságra húzódtunk párommal a maláj sráctól, mivel az éjszakai merülés sokkal nagyobb rutint kíván, mint a nappali. Várakozásaink sajnos beigazolódtak: merülőtársunk burleszkbe illő „élet-halál harcot” folytatott a nagy fekete semmivel. Szerencsére hamar rájött, hogy ez a szoros kötelékben való lassú, nyugodt haladás neki még korai, ezért fölénk emelkedett. Kár volt. Addig kapálódzott, hogy egy áthajlásnál lerúgott egy tengeri sünt, ami csak kevéssel kerülte el a nyakamat, de „szerencsémre” a bal tenyeremet és alkaromat kapta telibe. Akinek volt már hasonló élményben része, tudja mennyire fájdalmas. Mély gondolkodásba estem, mert nem tudtam mozgatni a bal kezem (inflátor-kezelés), de hála Istennek öt perc után enyhült ez az erős fájdalom. A fal egyébként gyönyörű volt, tele élettel. Különösen aranyos volt egy centis(!) gömbhal. Ez a rész kedvelt helye a csikóhalaknak, de azok szabin voltak. Láttunk tarisznya-, koktél-
és bokszoló rákokat, ez utóbbiak igen szépek, kecsesek. Megfelelő helyen leereszkedtünk az aljzatra és lámpáinkat eloltva mozgási energiánkat fénnyé konvertáltuk (azaz hadonászásunk következtében a planktonok világítottak). A jóval felettünk küzdő maláj srácnak a merülés 30. perce körül elfogyott a levegője(!), ezért Alex, mint koala a kölykét, a hátára vette: meggyőződtem róla, hogy az embernél színesebb, érdekesebb állatfajta nincs.

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.