Menü

2007.05.11.     Hozzászólás 0

www.buvarinfo.hu

Hola Muchachos! - avagy újra ott(hon), Kubában

...melyből természetesen nem maradhatnak ki víz alatti kalandjaink sem!
Nem volt könnyű eldönteni, hogy menjek, vagy maradjak inkább itthon, emlékeimben tovább dédelgetve fiatalkorom színhelyének lassan fakuló, de máig is meghatározó porondjának képeit. Huszonhét év telt el az óta, hogy húszévesen elhagytam Havannát, ahol apám hosszú ideig dolgozott, én egy-egy évet tanultam, elszakadva az itthoni „átkos” valóságtól. Az idő nem múlt el nyomtalanul, de a Karib-tenger duruzsolása és semmihez nem hasonlítható illata, az ott töltött idő buja varázsa, az emberek közvetlensége, egyszerűsége, a lányok szépsége és tánca úgy marja bele névjegyét a mit sem sejtő fiatal lelkébe, hogy újra látva érzed, életed végéig nem szabadulsz. Még egyszer látnom kellett!


Hiába a gyötrelmes repülőút és a tudat, hogy „kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba”, megkíséreltem az első perctől átélni mindazt, aminek egyszer részese voltam. A tudatom legmélyebb bugyraiban szunnyadó, ezer éve nem használt kubai spanyol nyelv is - csodák csodájára, valami hihetetlen intenzitással - új életre kelt. Mintha hazaérkeztem volna.

Az idelátogatót már a fülledt repülőtéren megcsapja a bakugrással irányt váltott kommunizmus - tömény szivarfüsttel keveredett - utolsó lehelete. Kubában lehetsz régi ismerős, vagy új felfedező, lehetsz férfi, vagy nő, kalandor vagy „bédekkerrel felvértezett” turista, azt kapod, amit vársz. Minden igaz és annak az ellenkezője is. Te magad teljesedsz ki egy olyan közegben, mely „vevő” az egyén rezdüléseire, kapcsolatot teremthetsz szinte bárkivel bárhol, de ha csak szemlélődsz is, körbefon a trópusi melegség varázsa. Az ellentétek országa ez, ahol ott feszül a nyomor és a lelki béke.

Kevés olyan ember van, aki - látva az itteniek mentalitását - ne gondolkodna el egy percre azon, hogy az életben mi is az, ami fontos, hogy a „manana” pozitív, vagy negatív előjelet kell-e, hogy kapjon… tulajdonképpen hová is rohanunk?

Kubában a változások kora még nem jött el, csak a „valamiből addig is élni kell” jelszót tűzték egyre többen zászlajukra, így célszerű a mindenki által áhított konvertibilis, azaz bármire elkölthető 1 Peso-sokkal felvértezve róni a havannai utcákat, nézegetni a számunkra letűnt korok technikai emlékeit, az amcsi csatahajókat, melyekből még mindig jócskán akad, bár ötven éve rágcsálja őket a sós tengeri szél. Ugyanígy az utcák képe sem változott sokat az elmúlt közel harminc évben. Szebb napokat látott épületek omló-bomló falai közt a füledben csengő Buena Vista zenéjével a mindig, mindenhol utadba kerülő utcai zenészek gitár, dob és trombitaszólói keverednek, akiket észbontó ízlésvilággal összeválogatott ruhákba öltözött forgatag vesz körül, nyomja a sasát… és mindenki táncol… és mindenki füstöl… és úgy érzed ez a fajta boldogság nem EU-konform! Lazán bevágsz két „molyirtót” és irány az élet!
Kubában részese lehetsz valaminek, amire titokban mindig vágytál, lehet, hogy nem pont ebben a formában, szegényen, kajajeggyel a zsebedben, amit esetleg ki sem tudsz váltani, mert nincs rá pénzed, szakadt gatyában, turistákat lejmolva, de valahogy mégis érezve egy földrajzilag bekerített nép önkéntes összetartozását.


Hogy „fű alatt” milyen erők szunnyadnak, arra csak a felszínen elszórtan, de szisztematikusan posztoló rendfenntartó szervek jelenléte enged következtetni. Az egyenruha nem ritka látvány. A kubaiak óvatos véleménye saját jövőjükről nem egységes. Voltak, akik gyors változást jósoltak és olyanok is, akik a mélyre hatolt gyökerek felszaggatásának koránt sem érzik égető szükségét. Kuba szegény és tiszta ország. Mintha minden konzervdoboz kiegyengetve lyukat fedne be egy bádogviskó tetején. Eltekintve a megkezdett, vagy félbehagyott építkezések látványától, az utcákon nincs szemét, a parkok és közterületek gondozottak, a hősi küzdelemre emlékeztető transzparensek már csak az országot átszelő Carretera Central kísérői. Che Guevara és Társai mindenütt jelen vannak. A szivar a régi, a korrupció és a prostitúció egyenes arányban nő az új impozáns kanadai koprodukcióban épített szállodasorokkal. Sajnos, a lassacskán begyürüző kapitalizmus csak ritkán áldás, helyi különlegességek helyett hot-dogot és chipset kapsz, refresco helyett CuColát, de ha szerencséd van, jut még az italodba fodormenta.
Siess, ha még látni szeretnéd ezt a furcsa békeidőket idézően nosztalgikus világot, hallani a zenéjüket, élvezni a korallhomokos tengerpartot, merülni a még szinte érintetlen zátonyoknál, mielőtt a környező baseballkesztyűk rátenyerelnek.

Hasta la vista Muchachos!

(Henk István)


E hosszú, de fontos bevezető után következzenek a „víz alatti kalandjaink Kubában”.

Rövid havannai tartózkodásunk után elindultunk Kuba északkeleti partján fekvő Santa Lucia üdülőtelepre, ahová röpke tíz órás buszozás után meg is érkeztünk. Az utazás fáradalmaiért kárpótolt a sok érdekesség, melyekkel utunk során találkoztunk.

Szobáink elfoglalása után természetesen a búvárbázisra indultunk, ahol rövid ismerkedés és adminisztráció után már a másnap kezdődő búvárprogram részleteit beszéltük meg. A bázison jellemzően négy-öt mosolygós búvárvezető dolgozott különböző búvárcsoportokhoz beosztva, de ha szükség volt rá, akkor segítettek a kompresszornál, vagy a felszerelések rakodásánál is. A bázis vezetője egész héten nem mutatkozott, egy sötétre fóliázott ablak mögül ellenőrizte beosztottait és a búvárokat, emlékeztetve ezzel a régi kelet-berlini időkre.

Természetesen a gondosan kidolgozott terv már az első napon felborult. A bemelegítő merülést egy, a bázishoz közeli könnyű merülőhelyen hajtottuk volna végre, amit motorcsónakkal szándékoztunk elérni. Több mint három órás, derékig neoprénben történő vidám várakozás után kezdtünk rájönni a kubai emberek szájából elhangzó „azonnal”, „biztosan”, „száz százalék” kijelentések komolyságára. A csónak nem jött, de sebaj, helyi vezetőnknek mentő ötlete támadt: a checkdive-ot összekötjük a délutáni merülésnek tervezett cápa show-val. Ötlete nem aratott osztatlan sikert, de végül belementünk a mutatványba, mert állítólag erre csak egy héttel később lett volna alkalmunk legközelebb, mi pedig nem akartuk kihagyni a három-négyméteres bikacápák látványát. Kubában igazán hozzászokhatunk a matuzsálemi korú autókhoz, de a buszt, amivel a merülőhelyre indultunk valószínűleg közvetlenül a kerék feltalálása után készítették. Annyira szét volt esve, hogy a palackjainkat csak nagyon óvatosan tehettük le, nehogy átessenek a teljesen elrozsdásodott padlón. Húsz perces zötykölődés és egy heveny szénmonoxid mérgezés után kopott betonmólóhoz érkeztünk, ahol megkezdtük a készülődést. A szomszédos raktár oldalfaláról festett Che Guevara portré nézett ránk. (Ö lenne a helyi bikacápák mindent tudó idomárja?) Lemerülés után rögtön egy hajóroncs fedezékébe úsztunk, ami jótékonyan megvédett minket a nem túl gyenge áramlattól. Huszonöt méteres mélységbe süllyedtünk, ahol sorban egymás mellé feküdtünk egy homokpadra. Vezetőink oldalt elhelyezkedve némi halhússal próbálták közelünkbe csalogatni a cápákat, s ez néhány percen belül sikerült is. Ami ezek után történt, azt nem könnyű leírni. Az egyik vezető - védőfelszerelésként egy neoprénkesztyűt használva - kézből etette az óriásokat, míg a másik egy valódi Moszkvics antennával próbálta biztonságos távolságban tartani őket. A merülés előtt lelkünkre kötötték, hogy ne próbálkozzunk az állatok felé nyúlni és még a lábunkat se emelgessük. Bevallom eszem ágában sem volt bármilyen mozdulatot tenni, még a látványtól leszakadt államat is csak a szememmel mertem keresgélni.

Mikor a halhús elfogyott, cápáink is eltűntek a meglehetősen zavaros Atlanti-óceánban, mi pedig megkezdtük a felszínre emelkedést. A biztonsági megálló közben körénk sereglő halak társasága érthető okokból, már nem tudott minket lázba hozni. Szerencsére csoportunk viszonylag gyakorlott búvárokból állt, mert ilyen check dive-on még soha, egyikünk sem vett részt. Vezetőink látván elragadtatásunkat és néhány erősen dollárra emlékeztető papírdarabot, egy hét múlva mégiscsak megismételték a cápás mutatványt, mondanom sem kell, teljes sikerrel. Sajnos a túra többi merülése már szokványosabb volt. Bár merüléseink során láttunk néhány dajkacápát is és nagyon impozáns látványt nyújtottak az áramlatban hullámzó gorgónia mezők, fantasztikusak az óriási csőszivacsok, de nem találkoztunk nagyobb rájákkal, teknősökkel és a Vörös-tengeren megszokott színes apróhal rajok is sokkal ritkábbak errefelé. Két közepes roncsnál tudtunk merülni, ahol szintén nem volt túlzottan gazdag az élővilág, bár természetesen minden viszonyítás kérdése. A november elején szokásos 25-26 fokos víz hárommilliméteres ruhámban kissé hidegnek tűnt, de ennek ellenére egyik merülésünk sem volt rövidebb negyvenöt percnél. A bázis technikai felszereltsége összességében jónak mondható, bár kissé kontrasztosnak tűnt a két vadonatúj Bauer kompresszor és a véletlenszerűen nyitható-zárható palackszelepek közötti ellentét. Nagyteljesítményű műanyagtestű motorcsónakjainkon még a távolabbi merülőhelyek is könnyen elérhetők voltak. Tudom, hogy nem szerencsés összehasonlítást tenni, mert minden tengernek, merülőhelynek megvan a maga szépsége. Úgy érzem, a Vörös-tenger gazdagabb látnivalót kínál. Ennek ellenére mindenkit csak bíztatni tudok egy kubai búvártúrán történő részvételre, mert a szegényesebb víz alatti élővilágot bőven ellensúlyozza a felszíni látnivaló, a barátságos emberek, és ha valaki még a rumot is szereti…

(Nagy Sándor)

Szólj hozzá!

Hozzászólás írásához csak add meg a becenevedet és találd el a kék sisakot!
Add ki magadból a gondolataidat bátran, de a stílusodért nem vállalunk felelősséget!
Az E-mail címed nem jelenik meg a hozzászolások között.